Tóth Gabit a politikai szerepvállalása miatt számos kritika érte az évek alatt: a választás előtti időszakban ez megsokszorozódott, amikor pedig a Fidesz elbukott, ő még fokozottabban kapta a negatív kommenteket. Egy időre el is tűnt, social detoxot tartott, nem foglalkozott a közösségi oldalaival. Nemrég azzal tért vissza, hogy nem szeretne a továbbiakban politizálni, képernyős munkát se vállal el, hanem egy régóta dédelgetett álmát, egy úgynevezett mentorstúdiót indít.
A fellépéseit azonban nem mondta vissza: a hétvégén Tápiószecsőn lépett fel, a koncertnek pedig nagy visszhangja volt – ennek kapcsán Tóth Vera is megszólalt és posztjában kitért az elmúlt évek sokszor – szerinte – igazságos és igazságtalan támadásaira is.
Van nekem egy húgom, akiről az elmúlt napokban elterjedt egy videó: duózik a színpadon, énekel egy AC/DC-dalt elég rossz technikai körülmények között. Torzuló hang szűrődik át a felvételen, mindenféle technikai finomítás nélkül. Védelmére kelve, sajnos nagyon sokszor előfordul ez, és más képet ad a művész valódi tehetségéről. Gabiról lehet mindent mondani, de én azt gondolom hogy a tehetsége vitathatatlan.. Szinte minden platformon azt látom, hogy vezekel, de néha olyan gyűlöletet kap az emberektől, hogy döbbenet. Nos. Pontosan tudom, mit mondott, mit tett, mit képviselt és mit alkotott az elmúlt években. Tudom, milyen ügyek mellé állt oda, milyen politikai álláspontot vállalt fel nyíltan, és azt is tudom, hogy aki ennyire láthatóan és hangosan képvisel valamit, annak számolnia kell azzal, hogy reakciókat kap. Nem vagyok vak, és nem vakít el a testvéri szeretet sem. Nem akarom őt felmenteni semmi alól, és azt sem állítom, hogy minden kritika igazságtalan, ami őt éri. Aki főz valamit, annak bizonyos értelemben, valóban meg is kell ennie azt. Ezzel egyetértek. De meddig? Hol van a határ? Hol van az a pont, ahol még képesek vagyunk azt mondani: rendben, nem értek egyet veled, haragszom rád, felháborít, amit képviselsz, számon kérem rajtad, de attól még nem akarlak emberileg megsemmisíteni. Sajnos ezt a pontot vele kapcsolatban szerintem már régen átléptük. Évek óta figyelem, ahogy egy politikai közéleti, vagy énekes, vagy bármilyen megnyilvánulása után pillanatok alatt már is nem arról van szó, amit mondott
– kezdte bejegyzését az énekesnő, majd így folytatta:
(Forrás: Schumy Csaba / TV2)
„Gabi most az egyik olyan szereplő, akire rá lehet tenni egy egész korszak indulatát”
„Hanem a testéről. Az arcáról. A nyelvtudásáról. A hajáról. A hangjáról. Az anyai képességeiről. Az értelmi szintjéről. Az iskoláiról. A származásáról. A testi jegyeiről. A beszédstílusáról. A puszta létezéséről. Volt, aki terhessége alatt is a halálba kívánta, volt aki megátkozta betegséggel, de volt aki zaklatta. Vagyis mindent megkapott már, amivel egy embert a lehető legszemélyesebb módon lehet megszégyeníteni, akár a nyilvánosság előtt is. És egy ponton túl ennek már semmi köze a politikához, a megnyilvánulásaihoz, ebben biztos vagyok. Ez egy olyan mély, morális szintet, egy kollektív lelki állapotot tükröz, ami talán még soha nem volt tapasztalható ebben az országban. Gabi most az egyik olyan szereplő, akire rá lehet tenni egy egész korszak indulatát, csalódását és dühét. Elől van. Tudatosan oda is teszi magát, mert egy természetes szereplési vágy hajtja, ő is egy exhibicionista művész, akárcsak én, vagy a művészek úgy, általában” – írta, majd áttért a politikai szerepvállalásra is.
Megosztó személyiség, aki éveken át nyíltan vállalt és szolgált egy politikai rendszert, amelyet ma már egyre többen elutasítanak. Sokat politizált, túlzóak voltak egyes megmozdulásai, voltak ellentmondásos véleménynyilvánításai és döntései. Erről lehet és kell is beszélni, fel kell dolgozni a társadalomnak mindent, amit látott, vagy a mai napig lát a mediában erről.
Tóth Vera szerint a politikai propaganda és a rendszerbarát szereplők előtérbe helyezése mellett a közérdekre hivatkozó hazugságok is jellemezték az elmúlt időszakot. Ugyanakkor hangsúlyozza: a politikai felelősségre vonás nem jelentheti az emberi méltóság megsemmisítését.
Ez már nem is csak Gabiról szól, hanem rólunk, magyar emberekről, a jelenlegi lelkiállapotunkról, hogy milyen súlyos frusztrációkat cipelünk magunkban, ha egy ismert, vagy akár ismeretlen nő testének, arcának, nőiességének megalázása néhány percre megkönnyebbülést okoz. A szorongás mindig valamilyen testet ölt magának, sokszor épp Tóth Gabinak hívják. Lehet kritizálni őt. Lehet vitatkozni vele. Lehet nem szeretni. Lehet számon kérni a mondatait, a döntéseit, a következetlenségeit, akár a felelősséghárítását is. De a határt akkor is éreznünk kell, ha utáljuk őt, meg kell tanulnunk az önreflexiónkat használni, bármennyire is nehéz, most gyógyulunk, és végre bebizonyíthatjuk, hogy képesek vagyunk gyógyítani, építeni a kollektív, lelki folyamatainkat.
Nem akar boszorkányüldözést
Az énekesnő azt írja, ideje lenne a gyűlöletre nem újabb gyűlölettel válaszolni, hanem együtt feldolgozni a múltat és felelősséget vállalni a tettekért. Különösen fontosnak tartja, hogy azok is nézzenek szembe korábbi szerepükkel, akik most hirtelen hátat fordítanak annak a rendszernek, amelyből korábban profitáltak. Ugyanakkor nem újabb „máglyát”, megtorlást vagy boszorkányüldözést sürget, hanem kevesebb gyűlöletet és több önvizsgálatot. Szerinte a változáshoz mindenkinek el kell végeznie a saját belső munkáját, és még a hibázóknak is jár esély a belátásra, bocsánatkérésre és a változásra.
