
György herceg miatt már most jobban vigyáznak mindenre
A brit királyi család egyik leginkább szem előtt lévő gyerekéről van szó. György Vilmos herceg és Katalin hercegné legidősebb gyereke, és édesapja után második a brit trónöröklési sorban. Júliusban töltötte be a 13. életévét, szeptembertől pedig már nem testvéreivel, Saroltával és Lajossal együtt jár majd iskolába.
Az Eton kerítéseinél és az iskola területének közelében új „No photography”, vagyis „Fényképezni tilos” feliratok jelentek meg. Egyes táblák arra is figyelmeztetik a látogatókat, hogy maradjanak a nyilvános gyalogutakon.
Az intézkedés természetesen nem kizárólag Györgyöt védi, hanem az iskola valamennyi diákjának magánéletét. Az időzítés azonban aligha kerülhette el a brit sajtó figyelmét: a táblákat közvetlenül azelőtt helyezték ki, hogy minden eddiginél nagyobb médiaérdeklődés mellett megérkezne az intézmény egyik leghíresebb leendő tanulója.
Vilmos és Katalin eddig is igyekezett megóvni három gyerekét a folyamatos nyilvánosságtól. György az utóbbi időben egyre több hivatalos eseményen jelenik meg, de szülei láthatóan arra törekednek, hogy az iskolai hétköznapjai lehetőség szerint ne váljanak állandó médiaszerepléssé.
Vilmos herceget is különleges megállapodás védte az Etonban
Ebben van családi előzmény. Vilmos herceg 1995-ben kezdte meg tanulmányait az Etonban, és a brit sajtóval akkor olyan megállapodás alakult ki, amelynek célja az volt, hogy a későbbi trónörökös iskolásként a lehető leghétköznapibb életet élhesse.
A sajtó bizonyos előre egyeztetett alkalmakkor készíthetett róla képeket, cserébe azonban az újságok a hétköznapi iskolai életében nem követték. A brit sajtópanaszokat akkor felügyelő Press Complaints Commission, magyarul Sajtópanasz-bizottság később arról számolt be, hogy a rendszer kifejezetten eredményesnek bizonyult: Vilmos etoni évei alatt szinte teljesen eltűntek az iskola környékéről a paparazzók.
Egyelőre nem jelentették be, hogy György esetében pontosan ugyanezt a megállapodást alkalmaznák, de az új fényképezési tilalom jól illeszkedik ehhez a hagyományhoz.
György herceg bentlakásos diák lesz
Az Eton nem egyszerűen egy elit magániskola: bentlakásos fiúiskola, ahol a diákok az iskola területén élnek. György tehát szeptembertől hétköznapokon távol lesz szüleitől és két testvérétől.
Az iskola bentlakásos rendszerében körülbelül 55 fiú tartozik egy-egy házhoz, és minden tanulónak saját dolgozó-hálószobája van. A gyerekek azonban rendszeresen hazamehetnek: az Eton tájékoztatása szerint általában két-három hetente van olyan hétvége vagy hosszabb szünet, amikor elhagyhatják az iskolát.
György számára külön előny, hogy az Eton mindössze rövid autóútra található a család windsori otthonától. Így bár most először válik el tartósan Saroltától és Lajostól az iskolában, nem kerül messzire a családjától.
Okostelefont sem vihet magával az iskolába
A leendő királyt ráadásul nemcsak a fotósoktól próbálják távol tartani. Az Eton elsőéves, vagyis Year 9-es diákjai nem használhatnak okostelefont. Az iskola egyszerű, internet-hozzáférés nélküli mobiltelefonokat biztosít számukra, amelyekkel telefonálhatnak és SMS-t küldhetnek. Az intézmény korábban azzal indokolta a szabályt, hogy egyensúlyt szeretne teremteni a technológia előnyei és az iskolai életre gyakorolt hátrányai között.
György számára ez állítólag nem jelent majd akkora sokkot, mint néhány osztálytársának: Vilmos herceg korábban elmondta, hogy a fiának még nincs saját okostelefonja, bár azt is elismerte, hogy a kérdés már kezdett némi feszültséget okozni otthon.
Nem akárhová kerül a 13 éves herceg
Az Eton College-t VI. Henrik angol király alapította 1440-ben, és évszázadok óta a brit elit egyik legismertebb iskolája. Több mint húsz brit miniszterelnök tanult itt, valamint György édesapja, Vilmos herceg és nagybátyja, Harry herceg is.
Az elit oktatásnak az ára is figyelemre méltó. Az iskola hivatalos tájékoztatása szerint a 2026–2027-es tanévben egy trimeszter tandíja 21 891 font, és egy tanév három trimeszterből áll. Ebben az oktatás, a bentlakás és a legtöbb iskolai tevékenység költsége benne van, de bizonyos különórákért, kirándulásokért és egyéb programokért további díjat számíthatnak fel.
Szeptemberben kezdődik György herceg új élete
Az iskola hivatalos naptára szerint az újonnan érkező F Block, vagyis elsőéves diákok bevezető napját szeptember 8-án tartják, a tanulók pedig szeptember 9-én térnek vissza az Etonba.
György számára ezzel lezárul az a korszak, amikor Saroltával és Lajossal együtt járt a berkshire-i Lambrook Schoolba. A döntést hónapokig találgatások övezték, mígnem a Kensington-palota júniusban hivatalosan megerősítette: a herceg édesapja nyomdokaiba lép, és az Etont választotta.
Az viszont már most látható, hogy nem egészen hétköznapi elsőévesként érkezik majd. Mire szeptemberben átlépi az iskola kapuját, a környéken már ott lesznek a táblák, amelyek egyértelmű üzenetet küldenek a fotósoknak és kíváncsiskodóknak: az iskola falai között még a leendő brit uralkodónak is joga van ahhoz, hogy egyszerűen csak diák legyen.
Fotó: Getty Images