Kilenc évig gyűjtött a saját telekre
A történet nem új: Cindy és akkor hatéves kisfia, Fabrizio 2018 májusában költözhetett be a Costa Rica fővárosa, San José közelében fekvő Alajuelitában felépült házba. Az eset 2026 nyarán ismét bejárta a nemzetközi sajtót, de az eredeti Costa Rica-i tudósításokból az is kiderül, pontosan hogyan készült a különleges épület.
Cindy Mora egyedül nevelte kisfiát, és takarítóként dolgozott. A Teletica 2018-as beszámolója szerint kilenc évig spórolt, mire sikerült megszereznie azt a telket Alajuelitában, ahová később az otthona épült. A telek azonban lényegében felemésztette az anyagi lehetőségeit, így a ház felépítése már elérhetetlennek tűnt számára.
Cindy később arról beszélt, hogy egész életében saját otthonról álmodott, ám fia születése után ez még fontosabbá vált számára. Mindenekelőtt azt szerette volna, hogy Fabriziónak biztos helye legyen, ahol élhet akkor is, ha ő egyszer már nem lesz mellette.
A falakba hét tonna műanyaghulladék került
Ekkor került kapcsolatba a Habitat for Humanity Costa Rica – Habitat az Emberiségért Costa Rica – szervezettel. A segítség végül több szereplő összefogásából született meg. A Procter & Gamble a Habitat for Humanity, az Urbarium és az Ekojunto közreműködésével finanszírozta és szervezte meg a különleges ház elkészítését.
A megszokott beton- vagy téglafalak helyett úgynevezett Bloqueplas elemeket használtak. Ezek újrahasznosított műanyagból készült, egymásba illeszkedő építőelemek, amelyek első ránézésre óriási LEGO-kockákhoz hasonlíthatók.
A ház falaihoz felhasznált blokkokhoz nagyjából hét tonna műanyaghulladékot hasznosítottak újra. A korabeli Teletica 7,5 tonnáról számolt be, míg a La Nación és az Ekojunto rendszerét bemutató más források hét tonnát említenek, ezért a pontos szám forrásonként kissé eltér. A lényeg azonban ugyanaz: több tonnányi palack, csomagolás és más műanyaghulladék kapott új életet Cindy otthonának falaiban.
Úgy épül fel, mint egy hatalmas LEGO
A Bloqueplas rendszer különlegessége, hogy az elemek egymásba kapcsolódnak, így a falak felhúzásához nincs szükség hagyományos falazásra. Andrea Ramírez, az Urbarium munkatársa akkor úgy magyarázta: a műanyag elemek pontosan és szorosan illeszkednek egymáshoz, ezért az összeszerelés viszonylag gyors és egyszerű. Ez tette lehetővé azt is, hogy önkéntesek részt vegyenek az építkezésben.
A 2026-ban újra felkapott történet több változatában 800 önkéntesről írtak, ám ezt érdemes pontosítani. A frissebb dél-amerikai beszámolók szerint valójában több mint 800 órányi önkéntes munkáról volt szó, nem feltétlenül 800 különálló emberről. Az építkezés 2018. április 23-án kezdődött, Cindy és kisfia pedig május 26-án már át is vehette új otthonát.
Kívülről szinte semmi nem árulja el, miből készült
A kész ház első pillantásra egyáltalán nem úgy néz ki, mintha műanyaghulladékból építették volna. A műanyag blokkokra hagyományos burkolatok és felületképzés került, az épület pedig alapot, tetőt, elektromos és vízvezeték-rendszert is kapott. A végeredmény külsőre sokkal inkább hagyományos családi házra hasonlít.
Az Ekojunto által használt Bloqueplas rendszer kidolgozói szerint az elemek jó hő- és hangszigetelő tulajdonságokkal rendelkeznek, ellenállnak a nedvességnek, a konstrukciót pedig úgy tervezték, hogy megfeleljen Costa Rica földrengésbiztonsági követelményeinek.
A műanyag építőelem ráadásul annyira elfogadottá vált Costa Ricában, hogy az ország hivatalos építési értékbecslési kézikönyvében külön „műanyag ház” épülettípusként is szerepel a Bloqueplas rendszer.
Egy család otthona és hét tonnával kevesebb műanyaghulladék
A projektnek kezdettől kettős célja volt. Egyrészt Cindy Mora és kisfia biztonságos otthonhoz jutott, másrészt megmutatta, hogy az egyébként nehezen kezelhető műanyaghulladék egy része akár tartós építőanyaggá is alakítható.
Ez Costa Ricában különösen aktuális probléma volt. A La Nación 2018-as adatai szerint az ország akkor naponta mintegy 564 tonna műanyaghulladékot termelt, amelynek jelentős része nem került újrahasznosításra.
Cindy háza természetesen önmagában nem oldotta meg ezt a problémát. A történet azonban látványosan mutatta meg, hogyan találkozhat két látszólag teljesen különálló gond: a megfizethető lakhatás hiánya és a műanyaghulladék óriási mennyisége.
Az édesanya számára pedig ennél sokkal egyszerűbb volt a történet jelentősége. Kilenc évig azért dolgozott és spórolt, hogy legyen egy darab föld, amelyet a sajátjának mondhat.
Fotó: illusztráció, Getty Images
