Maga a kínai írás több ezer éves. Kezdetben csontra, kagylóra, bronzra véstek, karcoltak. A papír feltalálása új lehetőségeket nyitott a ‘betűvetés’ fejlődésében. Az i.e. III. században Huang-ti császár rendeletére egységesítették és egyszerűsítették az írást.
Az idők során különböző stílusok alakultak ki. A pecsétírásokban a vonalak hajlítottak, egyenletes vastagságúak. A normál ecsetírások különálló vonások meghatározott sorából épülnek fel. Ide tartozik a formális és szögletes hivatali vagy kancellista (írnok) írás és a nyomtatott szövegek alapját képező szabályos írás is. A vonások éles körvonalúak, szigorúan rendezettek. A folyóírás az előző kurzív változata, ennek megfelelően kevésbé szabályos, lazább, a vonalak egymásba folynak.
 |
Végül a legegyedibb változat a “fű”-írás, mely egyéni rövidítésekkel, összevonásokkal tarkított gyors folyóírás, köznapi kommunikációra nem alkalmas, mert jellege miatt nehezen olvasható. A kalligráfiában viszont előszeretettel használják, több írásjegyet egyetlen laza, folyamatos mozdulattal festenek meg. Az egyik stílus neve “ecsettánc”, ahol a hangsúly a vonalak szépségén, lendületességén van, az írásjegy maga háttérbe szorul. A kalligráfia tehát több, mint pusztán egyfajta írás. Önálló művészetként becsülik és sokan gyakorolják.
 |
A kalligráfia készítéséhez különleges anyagok állnak rendelkezésre. Az alap a fekete tus: fenyőgyanta kormából és enyvből készített rúd vagy hasáb. Ezt dörzskövön, vízben oldják, míg el nem érik a kívánt sűrűséget: nem lehet sem túl híg, sem üledékes. A festéshez hegyes ecseteket használnak, melyek bambuszpálcából és állatszőrből készülnek. A festett felület papír vagy selyem, mindkettő különleges nedvszívóképességű. Ezeken javításra nincs lehetőség, így az ecset minden vonása véglegesnek számít. Számításba kell venni, hogy a különböző sűrűségű tus mennyire fog terjedni a felületen, milyen sebességgel és milyen mozdulattal érdemes az ecsetet kezelni.
 |
Megfelelő lendülettel, erővel és határozottsággal, ugyanakkor könnyedén kell dolgozni, mintha az ecset táncot lejtene a felületen. Nem időzhet sokáig egy helyen, mert akkor a tus szétfolyik, de a gyorsaság nem mehet az összeszedettség, a helyes ritmus rovására. A vonásokat általában felülről lefelé és balról jobbra húzzák. A nyolc alapvonás szépsége határozza meg az egész művet, bár részletesebb osztályozás több tucat vonástípust is megkülönböztethet.
festés felszabadultságot, nyugalmat, egyben rendkívüli tudatosságot, figyelmet igényel. Ez a művész nagyfokú koncentrációját feltételezi, nem véletlen, hogy mint annyi más keleti művészetet, a kalligráfia gyakorlását is útnak, előrevivő, fejlődési lehetőségnek tekintik. Magát az alkotást is szertartásként végzik, előtte megtisztulnak, füstölőt égetnek, lecsendesítik érzelmeiket, megnyugtatják gondolataikat.
A kalligráfia értékét az ecsetvonások élettel való telítettsége, a kifejezőerő adja. Fontos még, hogy az egész kompozíció harmónikus legyen és megfelelő ritmusban lüktessen. A tökéletes kalligráfia él, a vonásokból erő és könnyedség, szépség és egyszerűség sugárzik.
