Mi történt 2019-ben Libanon bankjaival és az emberekkel, akik elveszítették a pénzüket?
Nora: Szögezzük le rögtön az elején, hogy ennek még nincs vége. A bankválság nálunk a mai napig tart. Soha nem kaptuk vissza a pénzünket. Ugyanott tartunk. 2019-ben emberek millióihoz hasonlóan mi is arra ébredtünk, hogy nem tudunk hozzáférni a saját pénzünkhöz. A megtakarításaink egyszerűen bent ragadtak a bankokban, befagyasztották őket, nem lehetett pénzt felvenni. Ennek az okai nagyon összetettek, de többek között a Világbank is egyfajta piramisjátékként, Ponzi-rendszerként írta le a bankok és az ország politikai elitje közötti együttműködést. Ez vezetett oda, hogy az emberek egyszerűen nem férhettek hozzá a saját pénzükhöz.
Rami: Ezt egy óriási gazdasági összeomlás követte. Libanon egy olyan ország, ami évtizedek óta folyamatosan nehézségeken megy keresztül. De ez most tényleg olyan volt, ami elől nem lehetett elmenekülni.
Képzeld el, hogy egyik napról a másikra arra ébredsz, hogy nem férsz hozzá ahhoz a pénzhez, amit egész életedben megtakarítottál. Ennek az oka pedig a rendkívül mélyen gyökerező korrupció.
A filmünk tulajdonképpen egy kérdést tesz fel. Azok az emberek a bűnözők, akik megpróbálják kirabolni a bankot, hogy visszaszerezzék a saját pénzüket, vagy azok, akik egy ennél sokkal nagyobb lopást hajtottak végre korábban, és kirabolták a társadalmunkat? Ez egy rendszerszintű bűncselekmény volt, ami megfosztotta az embereket a jogaiktól és a pénzüktől.
Részlet a Fúriák című filmből (Forrás: Velencei Filmfesztivál)
És mi történt az emberekkel? Hogyan tudtak így legalább egy kenyeret megvenni a boltban?
Nora: Az infláció azonnal az egekbe szökött. A bankok pedig lényegében azt mondták az embereknek:
Nézd, hozzáférhetsz a pénzedhez, de az értékének csak egy töredékét kapod meg.
A kétségbeesett emberek pedig kénytelenek voltak ezt elfogadni. Ha például valakinek volt egy 20 ezer dolláros megtakarítása, abból csak nagyjából 4 ezer dollárt tudott kivenni. Akinek mondjuk 100 ezer dollárja volt, az körülbelül 20-30 ezret kaphatott vissza.
Rami: Néha még tízet sem.
Nora: Eleinte teljesen kiszámíthatatlan volt. Aztán valamennyire beállt egy rendszer, de közben az infláció tovább emelkedett. Emiatt az emberek szó szerint vastag kötegnyi pénzzel mentek bevásárolni. És ez a mai napig így van. A libanoniak pedig… egyszerűen alkalmazkodtak, hozzászoktak a helyzethez, és mentek tovább. Ez lett az új normalitás.
Rami: A bajban a közösségre támaszkodnak. Egymásra számítanak. Nagyon találékonyak. Voltak, akiken a külföldön élő családtagjaik segítettek. Az emberek hihetetlenül kreatívvá és leleményessé váltak, hogy valahogy meg tudjanak birkózni ezzel a helyzettel. De ez egy hosszabb folyamat… Az emberek egyszerűen mindig megpróbálnak találni valamilyen módot arra, hogy kiengedjék a feszültséget, és tovább tudjanak élni. Elkezdtek napról napra élni. Én ezt a gondolkodásmódot korábban soha nem értettem.
Amikor Libanonban éltem, már jóval a válság előtt is hallottam az utcán az embereket így beszélni: „Nem tudom, mi lesz holnap. Én most a jelenben élek. Holnap pedig majd meglátjuk, mi történik.” Aztán eljön a holnap, és minden ugyanígy megy tovább.
Rami Kodeih és Nora Mariana Salim Velencében George Clooney és Grant Heslov executive producerek társaságában (Forrás: Film Delegation Ph. Aleksander_Kalka - Courtesy Archivio Storico La Biennale di Venezia)
Brazíliában is történt valami hasonló, és ha jól tudom, a filmetekbe Brazíliából is fektettek be pénzt.
Nora: Volt egy ilyen kapcsolódás. De érdekes dolog ez, mert bár a film a libanoni történésekre fókuszál, és ebben próbáltunk nagyon autentikusak lenni, szerintem egy nemzetközi élményről van szó. A gazdasági helyzet minden országban témát jelent. Bárhol élünk, bárhonnan származunk, a barátainkkal gyakran beszélünk a gazdasági bizonytalanságról.
Rami: Folyamatosan ott van bennünk ez az érzés, hogy „mi történik?”, és ez már jó ideje így van. Ezért reméljük, hogy a történet Libanonon túl is hat az emberekre. Mert mindannyian tudjuk, milyen érzés az, amikor már nem érezzük stabilnak a világot magunk körül. És azt is tudjuk, milyen érzés, amikor a szeretet és a család az, ami valahogy egyben tud tartani mindent a zűrzavar közepette.
Miről szól a Fúriák?
Miután a bankok kisemmizték őket, két lánytestvér pénz nélkül próbál érvényesülni a kisemmizett Libanonban. Miután egyiküknél rákot diagnosztizálnak, és nincs pénzük a műtétre, kétségbeesett tervet eszkábálnak egy bank kirablására, amihez két férfi is csatlakozik hozzájuk. A tervük gyakorlatilag öngyilkos küldetés, ám nem tehetnek mást.
A történet egy pontján ugrunk az időben három évet, és már 2022-ben járunk, és egy érdekes összefüggést láthatunk az orosz-ukrán háború kitörése és a libanoni események között. Mesélnétek erről?
Nora: Elképesztő volt látni, hogy az ukrajnai háború mennyire közvetlenül hatott Libanonra. Mert össze vagyunk kapcsolva. Úgy tudom, Libanon a búzája jelentős részét Ukrajnából importálta. Így amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, nálunk ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a barátaink és a családtagjaink közül egyesek nem jutottak kenyérhez. Lenyűgöző és egyben abszurd volt látni, hogy a világ egyik részén néhány hatalmon lévő ember döntései hogyan befolyásolják az emberek életét egy teljesen másik pontján a világnak – például azt, hogy az emberek hozzájutnak-e a kenyérhez. Ez a fajta instabilitás egyszerűen hihetetlen.
Rami: Tragikus, ami történt. Az ad csak reményt, hogy láttuk: az emberek még a bizonytalanság közepette is ragaszkodtak ahhoz, hogy a saját kezükbe vegyék az életüket… De a filmünkkel nem azt akarjuk üzenni, hogy ehhez bűnözővé kell válnunk. Nem kell ezt tennünk. Mi is ragaszkodhatunk ahhoz, hogy a magunk módján harcoljunk, ellenálljunk. Akár úgy is, hogy szeretettel cselekszünk azzal a társadalmi és gazdasági szintű turbulenciával szemben, amely jelenleg gyakorlatilag az egész bolygót érinti. Már az is számít, ha megpróbáljuk megvédeni a közvetlen környezetünket, azokat az embereket, akik körülöttünk vannak.
Nora: A filmünk főszereplői, a két nővér is csak egymásra és a környezetére támaszkodhat. Nagyon erős és érdekes karakterek, akik között szoros a kötelék. Egyfajta szolidaritást képviselnek mindazzal szemben, ami körülöttük történik.
Mesélnétek arról, hogyan alakítottátok ki ezeket a karaktereket?
Rami: Filmesként fontos számunkra, hogy őszinték legyünk, és ez számomra azt is jelenti, hogy a karaktereink viselkedése is legyen őszinte. Ha fikción dolgozunk, akkor is a valóságból akarunk kiindulni. Érzelmi szinten is. Olyan helyzeteket próbálunk beépíteni a történetbe, amit már magunk is átéltünk. Az élettapasztalatainkból dolgozunk.
Nora: A filmünk főszereplői is belőlünk táplálkoznak. Bizonyos értelemben ők a mi lenyomataink, és ez remélhetőleg a köztük lévő kapcsolatban is megjelenik.
A filmeteknek hihetetlen energiája és feszültsége van. Hogyan tudtátok ezt az egész filmen át fenntartani?
Nora: Ilyenek vagyunk, az életben is így működünk.
Rami: Szerintem ilyen lett az élet körülöttünk. Van erre egy arab kifejezés, amit most megpróbálok lefordítani: „Futás a futás után”. Folyton azt érzed, hogy rohansz, állandóan csak hajtasz valami után. Elképesztően felfokozott tempóban élünk. Folyamatosan azt érzed, hogy versenyt futsz az idővel, de az mindig egy lépéssel előtted jár. Ettől lett a filmünk ritmusa ilyen.
Nora: Ettől függetlenül filmes szempontból is szeretjük a lendületet. Filmesként előnyös, ha a történet folyamatosan visz előre. Úgyhogy ez jól működött együtt.
Fogtátok az országotok egyik nagy társadalmi tragédiáját és egy izgalmas rablós filmet (heist movie-t) készítettetek belőle. Miért épp ezt a zsánert választottátok?
Rami: Mindketten hatalmas rajongói voltunk a heist filmeknek, és ez jóval a válság előtt is így volt. Egyszerűen filmrajongók vagyunk, szeretjük ezt a műfajt. De Nora erről többet mesélhet, mert ő tulajdonképpen bűnügyi filmeken nőtt fel. Az apja hatalmas rajongó volt, együtt nézték őket.
Nora: Ez nagyon fontos része annak, ahogyan otthon felnőttünk. Ezért, amikor megtörtént, hogy egy ország pénzét nyúlták le, rögtön számos heist film kezdett pörögni a fejemben. Ezekben a filmekben általában egy csapat férfi hajtja végre élete nagy dobását. Ezek egyébként a kedvenc filmjeim, szóval ez nem kritika akar lenni, csak egy klisé ebben a műfajban. Olyan férfiakat ismerünk meg, akik régóta bűnöznek, és azt mondják: „Még ezt az egy melót megcsináljuk, aztán kiszállunk”.
Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha ezúttal hétköznapi nők döntenének úgy, hogy bankot rabolnak?
Érdekelt, hogy mi történne, ha próbálnák végrehajtani az utolsó, és egyben első balhéjukat. Apám sajnos még nem látta a filmet, de remélem tetszeni fog neki.
Rami: Megelőzve a következő kérdést, Nora apja nem bankrabló volt. (nevet)
Nora: Amikor bűnügyi híreket néztünk a tévében, és menekülő bankrablókat láttunk, apummal mindig feltettük a kérdést, hogy vajon miért csinálhatták. A filmünket is pont erre a kérdésre építettük fel: mi vesz rá két hétköznapi nőt, hogy bankot raboljanak? A filmünkben a két legfontosabb kérdés a „miért” és a „hogyan”. Két hétköznapi ember ilyesmire nem nagyon szánja rá magát. Tudják, hogy a siker esélye csekély, ezért erre csak kétségbeesésükben hajlandók.
Rami: Tisztában vannak vele, mennyire őrült és veszélyes, amit tesznek, és ez teszi az egész tervüket abszurddá. Sarokba szorított vadállatként viselkednek.
Hogy a dolog mennyire nem rugaszkodik el a valóságtól jól mutatja, hogy már megvolt a történetünk vázlata, amikor Libanonban tucatnyi bankrablásról kezdtek szólni a hírek. Ők persze nem ilyen bonyolultan csinálták, csak fényes nappal besétáltak fegyverrel a kezükben és követelték a pénzt.
Feltettük magunknak a kérdést, hogy mi hogyan csinálnánk, és biztosan nem úgy, ahogy ezek a rablók. Nagyon izgalmas volt fejben megtervezni egy valóban hihető bankrablást.
Nora: Egy tisztán műfaji filmet forgathattunk, de a műfajra nem korlátként, hanem eszközként tekintettünk. Általa könnyen tudtunk mesélni társadalmi kérdésekről úgy, hogy ez egy nagyon széles közönség számára is befogadható maradjon.
Maria Nakouzi a Fúriák című filmben (Forrás: Velencei Filmfesztivál)
Tényleg Libanonban forgattatok?
Rami: Még 2024-ben akartunk odamenni, aztán kitört a háború. Pedig már túl voltunk egy hónapnyi intenzív előkészítésen. Persze felmerült, hogy máshová vigyük a forgatást, de úgy éreztük, elveszne a filmünk esszenciája. Bejrútnak sajátos energiája van, amit nem tudtunk volna máshol újrateremteni. Szerencsére a partnereink is megértették ezt, és kivárták velünk az alkalmas időt.
George Clooney executive producerként szerepel a stáblistán. Ez hogyan lehetséges?
Nora: Van egy nagyszerű nő, Sarah Bowman, aki George Clooneynak dolgozik. Évek óta követte a rövidfilmjeinket és az írásainkat. Tudott róla, hogy az első nagyjátékfilmünkön dolgozunk, és azt mondta: „Ha elkészültök vele, szeretném látni.” Nagyon jól reagált a filmre, megmutatta Georgenak és a producertársának Grant Heslovnak is, és ők is csatlakoztak a projekthez. Ez hatalmas megtiszteltetés volt számunkra. Ők olyan filmeket készítenek, amik a világ bármely országában meg tudják szólítani az embereket, jól értenek ehhez. Számunkra nagyon fontos volt, hogy olyan emberekkel dolgozzunk együtt, akik így gondolkodnak. Szóval hatalmas megtiszteltetés volt. George Clooney és a cége egy elsőfilmes rendező mellé állt – korábban nem igazán csináltak még ehhez hasonlót. Nagyon hálásak vagyunk érte.
Ráadásul az egyik legsikeresebb heist movie-t, az Ocean’s Elevent is ők készítették.
Nora: Az minden idők egyik legikonikusabb heist filmje. Szóval ez nagyon menő dolog.
A Fúriákat (Furies) a Velencei Filmfesztivál programjában láttuk. Magyarországi forgalmazásáról egyelőre nincs információnk.
