Az, hogy Németh Balázs fideszes képviselőnek nem esett le, hogy Pottyondy Edina Milne Micimackójára gondolt, amikor Füles farkát emlegette egy videójában, és ezt Németh szóba is hozta az Országgyűlésben, azért is volt meglepő és mulatságos, mert a regény szereplői és a hozzájuk köthető sztorik, szellemes szófordulatok a Föld minden táján, így mifelénk is átszivárogtak a közbeszédbe. A Micimackó nemcsak egy könyvsorozat, hanem egyfajta filozófia, amely sajátos válaszokkal szolgál az élet nagy kérdéseire – legyen szó éhségről, barátságról, vagy éppen az időjárásról.
Micimackó, az életre kelt plüssjáték
A. A. Milne egyetlen kisfia, Christopher Robin első születésnapjára kapta a plüssmackót, amely később az egész világgal megismertette a Százholdas Pagonyt (amelyhez a Milne birtokához közel lévő Ashdown Forest szolgált mintául) – és persze a legfontosabb lakót, Winnie-The-Pooh-t is. Az eredeti játékmedve egy J. K. Farnell gyártmányú plüssmackó volt, a Winnie-nevet egy igazi kanadai medve után kapta (a Pooh pedig egy hattyú neve volt). Cristopher Robin rendszeresen látogatta Winnie-t a londoni állatkertben, s olyannyira jóban voltak az állattal, hogy a kisgyereket olykor még a ketrecébe is beengedték. (A Micimackó eredeti, egyszerű, de magával ragadó illusztrációit készítő E. H. Sheppard nagyrészt Milne fiának plüssállatairól mintázta a könyv figuráit, de a címszereplőhöz mintaként szolgált Sheppard saját gyermekének plüssmackója is.)
Mivel a Micimackó viharos gyorsasággal vált világhírűvé, a kis Christopher Robin talán az első gyerek volt az egyetemes popkultúra történetében, akinek a gyerekkorát felfalta a népszerűség.
A kisfiút rendszeresen cukkolták és zaklatták az iskolában, mindenki a könyvbeli Róbert Gidával azonosította, így a külvilág egyéb módokon is betolakodott az életébe – erről, vagyis arról, hogy könyvbe is beleírt Robin hogyan élte meg a hatalmas figyelmet és a Micimackó sikerét, több könyv és film is készült, hisz ő maga is nyilatkozott erről számos alkalommal. Eleinte arról beszélt a nyilvánosságnak, hogy apja kiárusította akkori életét, de később mintha megbékélt volna örökségével: élete vége felé (75 évesen hunyt el 1996-ban) már picivel árnyaltabban látta a könyveket, és némileg A. A. Milne személyét is.
Christopher Robin, A.A. Milne, a Micimackó szerzőjének fia otthonában ücsörög játékmackójával, 1925 körül (Forrás: Hulton Archive / Getty Images)
„Egy napon, mikor Micimackónak semmi dolga nem akadt…”
A Micimackó Magyarországon összenőtt Karinthy Frigyes nevével, neki köszönhetjük a nálunk először 1935-ben megjelent regény műfordítását. A játékos, kedves és izgalmas, igazán humoros magyar szöveget a zseniális író nővére, Mici segítette – ő volt a családban az erősebb angolos. Ebből egyértelműen következik az anekdota, hogy Winnie-The-Pooh magyar neve miatta lett Micimackó. Karinthy nyelvi humora már a karakterek névadásában is tetten érhető, így a magyar író átütő egyéniségének köszönhetően Micimackó mellett (aki eredetileg fiú, bár a valódi állatkerti Winnie nősténymedve volt) Malacka, Füles, Tigris, Zsebibaba és a többiek is otthonos helyet találtak a magyar irodalmi örökségben.
Amellett, hogy a Micimackó–könyvek saját jogon is népszerűek Magyarországon, a figura a magyar zenetörténetben is szupersztárrá válhatott – Bródy Jánosnak köszönhetően. A Micimackó című dalt, melynek szövege egyfajta hommage-ként is szolgál Milne és Karinthy géniusza előtt, Halász Judit énekelte el először egy tévéműsorban, de lemezen hamarabb jelent meg Koncz Zsuzsa egyik korabeli albumán. A 70-es évek óta ez az egyik legnépszerűbb gyerekdal: túlzás nélkül generációk fújják kívülről a szövegét, miszerint
Minél inkább hull a hó, annál inkább havazik. Hull a hó és hózik, Micimackó fázik.
Micimackó, a bölcsek bölcse
Az eredeti, 1926-os könyvet megelőzően Milne verseiben már megjelent Micimackó előképe, a későbbi könyv első történetével nagyjából megegyező, The Wrong Sort of Bees című Micimackó-sztorit pedig a londoni Evening News publikálta 1925. karácsonyán. A hivatalos Micimackó-kánon négy kötetet számlál, ezeket több, mint hetven nyelvre fordították le, aztán már Milne halála után készült néhány engedélyezett, tehát valamennyire hivatalosnak mondható folytatás is – de ezeknél a könyveknél is érdekesebbek azok a kiadványok, amelyek a Százholdas Pagony szellemiségével foglalkoznak, illetve azt hasznosítják tovább érdekes kanyarokkal. Az egyik leghíresebb példa erre Benjamin Hoff Micimackó és a Tao című könyve, amely a híres medve „természetes egyszerűségét és erőlködésmentes cselekvését a taoista vu-vej megtestesüléseként értelmezi és láttatja”. De a 100 év alatt készült olyan könyv is, amely marxista, freudi és más szempontok alapján elemzi a történetet és a szereplőket, a Micimackó és a filozófusok című kötet pedig egészen odáig merészkedik (természetesen ironikus gesztusként), hogy az életre kelt játékmackót teszi meg a történelem legnagyobb bölcsének.




A Micimackónak amúgy is népszerűek pszichológiai értelmezései: időről időre felbukkannak az irodalmi és közéleti diskurzursban olyan gondolatok is, miszerint Micimackó, Füles és a többiek közismert lelki alkatokat, vagy egyes esetekben akár személyiségzavarokat is szimbolizálhatnak.
És igen, hogy el ne felejtsem: Micimackót, az egyik legártatlanabb mesehőst betiltották Kínában.
„Hajnalodik, kiugrom az ágyból, a barátom már vár reám”
Az, hogy a Micimackóból sok millió dolláros szórakoztatóipari brand is válthatott (amely oldalágon még horrorfilmes feldolgozást is megélt, mivel Amerikában az eredeti karakter már szabadon felhasználható/átdolgozható, de a rajzolt figurák nem), nagyban köszönhető annak is, hogy a Disney-cég évtizedekig küzdött azért, hogy a legszélesebb felhasználási jogok hozzájuk kerülhessenek. Milnétől egyébiránt Stephen Slesinger amerikai producer vette meg az előadási és felhasználási jogokat, még 1935-ben.
Slesinger „adta” Micimackóra a kis piros felsőt az általa értékesített termékeken, mert így eladhatóbbnak vélte a figurát.
Robert Iger, a The Walt Disney Company elnöke és vezérigazgatója Nyuszival, Micimackóval, Fülessel és Tigrissel pózol a fotósoknak Micimackó hollywoodi Hírességek Sétányán kapott csillagának avatóünnepségén, 2006. április 11-én (Forrás: Michael Buckner / Getty Images via AFP)
Aztán a producertől és a Milne-örökösöktől vásárolta meg az animációs és a kereskedelmi jogokat Walt Disney a hatvanas évek elején. Az akkor már hatalmas befolyással bíró rajzfilmes mogul nagy rajongója volt a Micimackónak, gyermekei is nagyon szerették Milne karaktereit, ezért is tartotta fontosnak, hogy animációs változatot készíthessen belőle. Slesinger örökösei aztán évtizedekig harcoltak a Disneyvel, amely végül 2001-ben szerezte meg az összes érintettől a Micimackó széles körű felhasználási jogait, ami leginkább azért hasznos számukra, mert így többszörösen is jogvédettek lettek a Disney számos terméken értékesített Micimackó-karakterei.
A Disney Micimackója természetesen hazánkban is nagy népszerűségnek örvend: az első rövidfilmek alapján készült egész estést, az odakint 1977-ben bemutatott Micimackó kalandjait 1988-tól vetítették a magyar mozik – nagyjából azzal a csodálatos szinkronnal, amelynek szereposztását a későbbi filmekben és a több évadot megélt tévésorozatban is élvezhettünk. Mikó István és Micimackó találkozása például egészen bizonyosan egy életre szól: a színész lassan 40 éve adja hangját a macinak, s nézők milliói tartják elképzelhetetlennek, hogy ne az ő kedves, szívmeleg orgánumán szólaljon meg az immáron 100 esztendős, megunhatatlan közönségkedvenc.
