nlc.hu
Sztárok

Az egész ország imádta őket, mégis tragikus véget ért a legendás tévébemondónők élete

Az ország kedvenc tévébemondónői voltak, ám mindkettejük életét súlyos betegség törte ketté. Felidézzük megrendítő történetüket.

A Magyar Televízió hőskorában a bemondónők valódi ikonoknak számítottak. Az egész ország ismerte őket, ők voltak az kulturált beszéd, az elegancia megtestesítői. Ám voltak legendás sztárok közöttük, akiknek sorsa szomorú és tragikus véget ért.

Takács Marika a végsőkig hitt a gyógyulásban

Takács Marika megnyugtató kisugárzása generációk számára jelentette a biztos pontot. Fiatalon színésznő szeretett volna lenni, ám a Színművészeti Főiskola felvételijén elutasították. Nem adta fel az álmait, de a megélhetés miatt az Óra- és Ékszervállalatnál helyezkedett el bolti eladóként. A sorsfordító pillanatot egy margitszigeti tehetségkutató énekverseny hozta el számára, ahol felfigyeltek tiszta csengésű hangjára és fotogén arcára.

Behívták őt az induló televízió meghallgatására, és 1957. július 25-én elmondta élete első felkonferálását. Számos műsor háziasszonyává vált, az egész ország szívébe zárta őt, szakmai sikerei mellett magánélete is irigylésre méltó volt. Férjével, Kazimir Károllyal közös gyermekük 1981-ben, Marika 42 éves korában jött világra. Születését valóságos csodának érezték, hiszen az orvosok korábban azt mondták, a bemondónőnek nem lehet gyermeke.

A kilencvenes években azonban a televízió modernizációja során több más kollégájával együtt őt is félreállították, a kislánya születésekor még jóindulatúnak hitt csomóról pedig kiderült: agresszív emlőrákká alakult.

Az utolsó pillanatig hitt a gyógyulásában, ám végül 1997-ben elhunyt. Mindössze 58 éves volt. Imádott férje belerokkant a gyászba és csupán két évvel élte túl szerelmét.

Meglepetés magazin

A Meglepetés magazin címlapja

Tamási Eszter érezte, hogy elérkezett a vég

Tamási Esztert őszinte mosolya miatt szinte családtagnak tekintették a nézők. Pályája a legmélyebb szegénységből indult, és bár a csúcsra ért, mégis tragikusan kevés időt kapott. Fiatalon színésznő szeretett volna lenni, Rózsahegyi Kálmán stúdiójában tanult és statisztaként próbált megélni a filmgyárban. Az induló televíziónál pedig fotójára figyeltek fel és hívták be őt meghallgatásra. 19 éves volt, amikor megkezdte televíziós karrierjét.

Nemcsak az első hivatásos tévébemondónő volt, de az Önök kérték! állanó háziasszonya is, 1966-ban pedig teljessé vált boldogsága kislánya születésével. Boldogan élt gyermekével és férjével, Laubál Lászlóval, ám később egy korábbi, férje előtti szerelem is kiderült. Állítólag gyengéd szálak fűzték őt a nála 28 évvel idősebb és nős Ortutay Gyula politikushoz, az Elnöki Tanács tagjához. A kapcsolatot nem nézte jó szemmel a kommunista politikai elit és Kádár János sem, ezért mélyen elhallgatták.

A kilencvenes évek elején a mindig életvidám tévésnél súlyos, az idegközponthoz közeli agydaganatot diagnosztizáltak nála. A betegség váratlan rohamokkal, görcsökkel és fokozatos bal oldali bénulással járt, így egy idő után már nem tudta végezni munkáját sem.

1990 őszén vállalta a kockázatos műtétet, de nem hozta meg a kívánt gyógyulást a beavatkozás. Hősies küzdelem után 53 évesen, 1991-ben hunyt el. Utolsó óráiban állítólag megérezte, hogy közeledik a vég, és egy őt látogató barátnőjének csendben annyit mondott: „Hamarosan elmegyek”.

A cikk folytatása a Meglepetés legújabb számában olvasható.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top