Szabó Franciska számára a küzdősport nem csupán hobbi, hanem az élete egyik meghatározó része. Az Exatlon egykori versenyzője az elmúlt években több komoly sérülést is elszenvedett, ennek ellenére újra és újra visszatér a ringbe. A sportoló most egy korábbi, merész fotósorozattal mutatta meg, milyen formába hozta magát a kemény edzésekkel.
(Forrás: TV2)
Franciska neve az Exatlon révén vált országosan ismertté, ahol nemcsak teljesítményével, hanem karakteres megjelenésével is emlékezetes maradt. A cselgáncsozói múlttal rendelkező sportoló később a pankrációban is kipróbálta magát, az utóbbi időszakban pedig a pofonbajnokságok és a boksz világában is rendszeresen megméreti magát. A versenyzés azonban komoly áldozatokkal is járt.
Két évvel ezelőtt egy edzésen történt baleset változtatta meg alapjaiban a hozzáállását. Egy rúgás következtében megsérült a mellimplantátuma, a helyzet pedig olyan súlyossá vált, hogy azonnali műtétre volt szükség. Az implantátumokat végül eltávolították, Franciska pedig úgy döntött, többé nem vállalja ezt a kockázatot.
Olyan mérhetetlen fájdalmaim voltak, hogy nem kockáztatok többé! Bár most semmi cicim nincsen, teljesen lapos vagyok, nem véletlenül csináltattam meg annak idején a melleimet, de ilyen áron, köszönöm szépen, nem kérek az implantátumból! Inkább élek kis mellekkel, de egészségesen, mint hogy nőiesebb idomokkal állandó rettegésben.
A beavatkozás után azonban esze ágában sem volt hosszú időre felhagyni a sporttal. Fokozatosan visszatért a tréningekhez, és az elmúlt időszakban ismét keményen készült a versenyekre. A rendszeres edzések eredménye most egy korábban készült fotósorozaton is jól látható: Franciska ezeken a felvételeken ruhák nélkül állt kamera elé, és büszkén vállalta izmos, kidolgozott alakját.
A sérülései is látszanak a képeken
A képek azért is különösen érdekesek, mert a sportoló azóta ismét komoly próbatételen van túl. Szeptember közepén a Misfits Boxing gáláján lépett ringbe, ahol a walesi, kétszeres olimpiai bajnok taekwondós Jade Jones-szal mérkőzött meg a nagyközépsúlyú bajnoki címért. Franciska ezúttal is végig küzdött, ám a mérkőzés során több komoly ütést kapott. A beszámolók szerint az orra is eltörhetett, a találkozó pedig a negyedik menet végén ért véget, amikor ellenfelének TKO-győzelmét hirdették ki – írta meg a story.hu.
Ez nem az első alkalom volt az idén, hogy a sportoló látványos sérüléssel távozott egy mérkőzésről. Egy korábbi pofonbajnokságon akkora ütést kapott, hogy az arca egyik oldala jelentősen feldagadt. Mindezek ellenére Franciska továbbra sem fordít hátat a küzdősportoknak.
A legújabb fotókon pedig azt is megmutatta, hogy a sérülések és a megpróbáltatások mellett milyen eredményre vezetett a kitartó munka. Izmos, sportos alakja ezúttal mindenféle takargatás nélkül került a középpontba, bizonyítva, hogy az elmúlt időszakban sem engedett a tempóból.