nlc.hu
Itt & most

Havi 700 ezret kapott a sárvári fürdőtől a polgármester ismerőse, pedig semmit se dolgozott

Valós munkavégzés nélkül fizettek munkabért a sárvári fürdőnél a fideszes polgármester ismerősének.
Sárvár

Hónapok óta tart az ügyészségi nyomozás a Sárvári Gyógyfürdőben, mivel a gyanú szerint úgy kapott fizetést informatikai feladatok ellátására egy férfi, aki a polgármester ismerőse, hogy valós munkát nem végzett a pénzért. A férfi megbízási díja a Sárvári Gyógyfürdő által most kiadott adatok szerint kezdetben havi 340 ezer forint volt, később azonban havi 700 ezer forintra emelkedett – számolt be az ugytudjuk.hu.

Mint írják, időközben az is kiderült, hogy a fürdőben – a gyanú szerint – csak papíron dolgozó (L.P. monogramú) férfi, egy másik sárvári önkormányzati cégnél mint felügyelőbizottsági tag dolgozik. Az ügy kirobbanása óta innen is visszahívták.

A portál szerint a fürdő által 2020 óta kötött megbízási szerződésekből más, jelentős összegű kiadások is kirajzolódnak: a fürdő láthatóan elég sok pénz költött el ügyvédekre

Az exfőispán családja is a fürdő fizetési listáján

Takáts Eszter ügyvéddel 2020. márciusában kötöttek szerződést először óránként 10 ezer forintért, később havi 250, majd havi 500 ezer forintért. Takáts a volt Vas megyei főispán, a Fidesz-KDNP Vas 01-es parlamenti képviselőjelöltjének Vámos Zoltánnak felesége.

Vámos maga is dolgozott Sárváron, 2017 és 2022 között ugyanis  Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője volt.

Sőt Vámos anyósa, Takátsné Tenki Mária is szerződésben állt a fürdővel: 2021.július 07. és 2023. július 31. között – jogi szolgáltatás címén – 250 ezer forintot számlázott havonta a fürdőnek.

Az ügyben jelenleg a Győri Nyomozó Főügyészség folytat büntetőeljárást.

Kiemelt fotó: nlc

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top