Október 17-től négy szombaton át, a Megasztár után kerül képernyőre a TV2 koprodukciós thriller-minisorozata, a Keselyű. A széria N. Nagy Zoltán azonos című regénye alapján készült.
A cselekmény
A főszereplő Szigethy Zalán, az ország kedvenc reggeli rádiósa, akit milliók hallgatnak nap mint nap. Feleségével, Adéllal együtt készítik a műsort, és idillinek tűnő családi életet élnek kislányukkal, Sosánával. De az álomélet egy pillanat alatt múltba vész, amikor brutális gyilkosságsorozat veszi kezdetét: egymás után meggyilkolják a Zalánhoz közel álló embereket. A tettes minden alkalommal betelefonál az élő adásba, és egy klasszikus magyar verssel „jelenti be” a következő bűntényt. A költemények baljós üzenetek, amelyek mindenkit figyelmeztetnek — de senkit nem védenek meg.
Zalán rettegve próbálja megóvni a családját, miközben egyre világosabb: a gyilkos mindent tud róla. A múltját, a titkait, a félelmeit. Mindig egy lépéssel előrébb jár. Ki lehet az elkövető? Mi a motivációja? És ki lesz a következő áldozat? A nyomozást két sokat látott rendőrnyomozó vezeti, akik számára ez az ügy lehet karrierjük utolsó nagy dobása.
Izgalmasnak ígérkezik
Szigethy Zalánt a sorozatban a Junior Prima-díjas Dér Zsolt alakítja, míg a címszereplő Keselyű Barnabást Jankovics Péter formálja meg. Adél karakerét Zsigmond Emőke kelti életre, míg Sztarenki Dóra, Szőke Abigél és Galambos Péter „Galamb” Zalán rádiós kollégáit alakítják. Két, a TV2 számára ismerős színész is feltűnik a sorozatban, a Jóban Rosszban egykori szereplője, Réti Adrienn, valamint a Mintaapákból jól ismert Klem Viktor. A rendőrnyomozókat két Kossuth-díjas színművész, Bezerédi Zoltán és Trill Zsolt formálják meg. Sosána szerepében Koritke Lily Ann-t láthatják a nézők. Fontos epizódszerepben tűnik fel a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Básti Juli, aki önmagát alakítja majd.
Piacvezető televízióként nagyon fontos számunkra a műfaji sokszínűség, ezért újra és újra hozunk a TV2 nézőinek sorozatokat, de ezeket alaposan megválogatjuk. A nézői szokások átalakulásával mi a rövid történetekben hiszünk, ennek egyik remek példája a Keselyű, ami egy rendkívül izgalmas és fordulatos thriller, a skandináv krimik világát idéző hangulattal, remek színészgárdával és kimagasló képi megvalósítással
– nyilatkozta a TV2 Csoport vezérigazgató-helyettese, Fischer Gábor.

A Keselyű egyik legkülönlegesebb eleme, hogy a gyilkos klasszikus magyar versekkel kommunikál. Elhangzik többek között József Attila több műve, valamint Radnóti Miklós, Ady Endre, Vörösmarty Mihály, Kosztolányi Dezső és Arany János egy-egy költeménye — egészen új, hátborzongató kontextusban – írja sajtóközleményében a TV2.
A film alapjául N. Nagy Zoltán azonos című regénye szolgált. A sorozat rendezője Kovács István, vezető operatőre Dévényi Zoltán, kreatív producere Herman Péter Pierre, executive producere Czeglédi Attila.
SZEREPLŐK
- Zalán – Dér Zsolt
- Adél – Zsigmond Emőke
- Barnabás – Jankovics Péter
- Flóra – Szőke Abigél
- Hajdú Béla – Trill Zsolt
- Stolcz Ferenc – Bezerédi Zoltán
- Peti – Klem Viktor
- Karáth Csongor – Ács Norbert
- Szigethy Sosána – Koritke Lily Ann
- Napsugár – Tóth Kira Nelli
- Bethlen Gábor – Galambos Péter
- Evelin – Sztarenki Dóra
- Emese – Réti Adrienn
- Saci – Takács Kati