A nehézségeket késõbbre tartogatja az élet

– Muszáj, hogy már az elején rákérdezzek: miért vállaltad el a szerepet a Jóban Rosszban című sorozatban?

– Volt egy évem a Radnótiban, amikor csak egy bemutatóm volt, és abban is csak egy kis szerepet játszottam. Még soha életemben nem tévéztem, gondoltam, kipróbálom. Legalább ezt a műfajt is megtanulom. Tévéfilmek nem igazán készülnek. A filmek hanyagolnak, tehát nincs más fórum egy frissen végzett színésznek, ha azt szeretné, hogy megismerjék az arcát. Meg ha az ember pénzt akar keresni, elmegy egy ilyenbe játszani. Én szándékosan csak egy évre írtam alá a szerződést, mert tudtam, hogy tovább nem szeretném csinálni.

– Pont egy évig akartál csak pénzt keresni?
 
– Igen, és azt akartam, hogy az üres évemben kipróbáljak valami újat, és tekintve, hogy egy szappanopera forgatása állandó, mindennapos elfoglaltsággal jár, a következő évadban pedig már újra három bemutatót próbáltam, más választásom nem is nagyon lett volna. 

– Ha most hívnának, elmennél megint?

– Attól függ. Ha csak pár hétre kérnének, akkor lehet. Ha hosszabb időre, biztos nem. Szerintem nem hasznos egy színésznek, ha napról napra, folyamatosan ugyanabban a szerepben látják a nézők, mert ilyenkor nagy a veszélye, hogy a karakter az arcára ég. És szakmailag egy idő után, úgy érzem, nem kihívás.

Névjegy

Név: Lengyel Tamás Születési idő: 1977. szeptember 7. Iskolák: Színház- és Filmművészeti Egyetem, 2001-ben diplomázott Munkahely: Radnóti Színház Színházi szerepei: Riviera Caligula Szentistvánnapi búcsú A csodagyermek Az ideális férj A kripli Filmszerepei: I love Budapest Miskolci Boni és Klájd

– Miért?

– A műfaj sajátosságai miatt. Egy szappanoperánál alapvetés, hogy a néző bármikor be tudjon kapcsolódni, fel tudja venni a fonalat. Tehát minden szituációt eszerint képeznek le az írók. Ezenkívül rengeteg jelenetet kell leforgatni rövid idő alatt, így nagyon kevés marad a részletek cizellálására. 

– Soha többet nem fogsz ilyen szerepet vállalni?

– Nem tudom, még fiatal vagyok. Ha máshogy alakul a pályám, mint terveztem, még dönthetek a tévézés mellett.

– Az, hogy nem szerepelsz filmekben, a te döntésed vagy a szakmáé?

– Én még egy filmrendezőt sem beszéltem le arról, hogy szerepeljek a filmjében. Valószínűleg nem rendelkezem a kellő kapcsolatokkal. A filmrendezők meg nem járnak színházba, így nem is látnak. Az idei filmszemlén a versenyben lévő filmek közül kettőnek voltam a castingján. Mivel Török Ferivel egy évfolyamba jártam, ő megkeresett, hogy menjek el a készülő filmjének a válogatására, de nem én kaptam meg a szerepet. A másik Herendi Gábor Lora című filmje volt. Tudtam, hogy forgatni fog, ezért küldtem neki egy e-mailt. 

– Azért neked friss diplomás színészként elég nagy szerencséd volt, hogy a Radnótiba kerültél egyből.
 
– Igen, az egyetemen Bálint András volt a beszédtanárom, és ő hívott ide. A nehézségeket biztos későbbre tartogatja az élet. 

– Mi változott azóta, hogy itt dolgozol?

– Amikor ide kerültem a Radnótiba, kezdetben mindig kisfiús karaktereket játszottam, de mostanában már férfiszerepeket is osztanak rám. Az elején ez bátorság volt a színháztól. De most már érettebb, felnőttebb vagyok, tehát az alkatom, az arcom is a férfiszerepeket kívánja. Most például az új bemutatónkban, a Csodagyermek című előadásban én játszom a hősszerelmest. A darab egy fiatalon megözvegyült nőről szól, aki gazdag férjének vagyonát csak akkor örökli, ha az elhunyttól utódot hoz a világra. Mivel készülőben lévő gyermekáldásról szó sincs, a szeretőnek, azaz nekem a feladatom elvégezni az elmaradt dolgot.

– Milyen szerepeket szeretsz játszani?
 
– Nagyon szeretem a Rivierát, A kriplit és Az ideális férjet játszani. Vannak persze előadások, amiket kevésbé szeretek, de ez nem feltétlenül a szerep miatt van, hanem mert a próbák és az előadások közben valami nem születik meg. Ha működik a szellemi adok-kapok, ha a szituációk, bár ugyanazok, de mindig kicsit máshogy alakulnak, ha valóban tétje van a helyzeteknek, akkor az óriási élvezetet nyújt. 

– De ha valami nem jön össze, az azért miattad is van, nem? 

– Persze. Általában akkor, ha későn fogtam bele, vagy nem volt összhang a szereplők között, és emiatt elmentünk egymás mellett.





– Ilyenkor ezt utólag megbeszélitek? Vagy ezen már nem lehet javítani?

– Mindig beszélünk arról, hogy hogyan kellene másképp. Az ember állandóan törekszik arra, hogy kijavítsa a hibákat. Például a Rivierában az utolsó jelenetemen még mindig, időről időre változtatok. 

– A kriplit Gothár Péter rendezte, aki nehéz ember hírében áll a szakmában. Neked milyen volt vele dolgozni?
 
– Gothár Péter egyike a kedvenceimnek. Nehéz vele próbálni, hatalmasak az elvárásai, és ha szellemi tunyaságot érez, megkapom a magamét. De minden a szeretetéből ered – kívülről egy morc medve, akinek óriási szíve van. 

– Hányadik próbálkozásra kerültél be a Színművészetire?

– Másodszorra vettek fel. Marton László és Hegedűs D. Géza osztályába jártam.

– Van olyan ember körülötted, akitől szakmai tanácsot tudsz kérni? 

– A társulat a Radnótiban nagyon segítőkész. Amikor idekerültem, be kellett ugranom az Erdő című előadásba. Az utolsó próba előtt mindenki sminkelt, felöltözött. Azt akarták, hogy ne az előadáson lássam őket először jelmezben. Ha pedig valamit nem tudok, akkor bekopogtatok a szemközti öltözőbe, és megkérdezem Szombathy Gyuszit, mert neki a kisujjában van a mesterség.