Ez is Kuba ám így csak keveseknek mutatja meg magát. Glódi Balázs körbeutazta a szigetet, és látta Kuba másik arcát. Képes útinapló a Karib-tenger legnagyobb, legnépesebb és legizgalmasabb szigetéről.
Öreg éjjel van, Havanna óvárosában azonban hangosan szól a zene. Szállásadónk, a kicsit pocakos, kicsit bajszos, angolul kicsit beszélő, de nagyon mosolygós Rafael harmincas évei közepén járhat. Megnyugtat: nincs minden éjjel ilyen hangzavar, de holnap lesz Szent Lázár napja. Ma azt ünneplik, hogy holnap ünnep lesz. Elég egyszerű a képlet. A zene masszává mosódik a fejemben. Nem a megszokott kubai sztenderdek szólnak, hanem a raggatonénak nevezett egyveleg, ami a Puerto Ricó-i hiphop, a jamaicai reggae és a nálunk is hódító dancehall stílus keveréke. A házak ajtajai nyitva, bent félmeztelen férfiak és majdnem meztelen nők ölelkeznek, táncolnak. Szemem előtt elevenednek meg Pedro Juan Gutiérrez regényhősei. Elmosolyodom. Elönt valami furcsa érzés. Megérkeztem.
 |
mindenhonnan szól a zene
Reggel is zenére ébredünk. Legalább három helyről szól egyszerre, a spalettával elsötétített üveg nélküli ablakon áramlik a szobába. Összekeveredik a szomszédból érkező kakaskukorékolással, és a tetőnkön lakó kutya ugatásával kakofóniává nemesül. Felülök az ágyban, és most látom csak: a falak rózsaszínűek, az ágy fölött, a falba épített légkondicionálón cirill betűs felirat díszeleg. A falnál zöld, kilincses-kulcsos amerikai hűtőszekrény áll.
Úgy tervezzük, délelőtt veszünk valami nyári ruhát. Kilépünk az utcára, Rafael vezetésével elindulunk valahova, ahol szerinte vehetünk papucsot és rövidnadrágot. Az utcán, amíg a szem ellát, öt autó áll, ebből hármat szerelnek. A gyerekek baseballoznak, minden második sarkon dominóparti folyik: a játékosok a térdükön tartott asztallapon rakosgatják a lapocskákat. Az élet az utcán zajlik, az ajtók, mint éjjel, tárva-nyitva. És továbbra is
mindenhonnan szól a zene. Megérkezünk a helyi Centrum áruházba, ahol szembesülünk a vidám hétköznapok ellenpontjával. Kubában továbbra is válság van, és hiánygazdálkodás folyik. Mielőtt bemehetnénk, a bejárat melletti ablakban le kell adni a táskáinkat, aztán sorban állunk befelé, aztán sorban állunk bent is, minden osztályhoz külön. A cipőosztályon rá kell jönnöm, hogy hiába van háromféle férfi papucs, ha mindegyik csak egy adott méretben kapható. Nem kell sokat gondolkoznom: azt választom, amelyik rámegy a lábamra. De nemcsak a könnyűipari termékek kínálata ilyen sivár, hanem szinte mindené. Ugyanazt tapasztaljuk a pékségben, a sarki pizzériában, a hagyományos étteremben vagy állami élelmiszerboltban.
a lényeg a tiszta Havana rum
Mióta a kormány belátta, hogy sokkal több bevételhez jut, ha legalizálja a szobakiadást, a szigorú szabályok és a sok adminisztráció ellenére aki csak teheti, úgy rendezi át a lakását, hogy legalább egy szobában tudjon vendéget fogadni. Nem derült ki pontosan, mennyi marad a tulajdonosnál, és mennyit kell továbbadni az államnak, de az nyilvánvaló: a szobakiadás jó üzlet. Házigazdánknál két színes tévé és egy személyi számítógép tanúskodik a hirtelen jött jólétről. Míg a reggeli legtöbbször benne van a szoba árában, a vacsora pluszszolgáltatás. Erről nem tud az állam, így a bevétel tisztán zsebbe megy. Mindenhol felajánlják tehát, és érdemes legalább egyszer elfogadni, mert sokkal olcsóbb, mint egy hotel éttermében. És megkockáztatom, legalább olyan finom.
Másnap megkapjuk a poggyászunkat. Kiadós koktélozással ünneplünk a Hotel Inglaterra Parque Centralra néző teraszán. A kubai koktélok gyökeresen különböznek az itthoniaktól: a látvány és az esztétikusan a pohár szélére szurkált színes-szagos gyümölcsök másodlagosak, a lényeg a tiszta Havana rum. Abból viszont jó sok. A többi csak dísznek van, ha van egyáltalán.
Folytatás a Nők Lapja Évszakokban!
