nlc.hu
Család
Középfülgyulladás

Középfülgyulladás

A beszélni még nem tudó csecsemõ esetében közvetett jelekbõl következtethetünk arra, hogy középfülgyulladása van. Leggyakrabban néhány napja tartó nátha, köhögés elõzi meg a komoly fájdalommal járó betegség kialakulását.





Jellemző tünet lehet a súlyfejlődés megállása, fokozott nyugtalanság, nyűgősség, hányás. Korábbi hőemelkedések után most ismét magasba szökhet a gyerek láza, de az is előfordul, hogy mással nem magyarázható, tartós hőemelkedés irányítja a fülre a figyelmet.

Ha állandóan folyik a kisbaba orra, és elhúzódó köhécselést tapasztalunk, mindig gondolni kell a középfülgyulladás lehetőségére is. Ha megnyomjuk a fül előtti kis kiemelkedést, a csecsemő fájdalmasan felsír. Ez azonban nem egészen megbízható tünet, mert egy beteg kisbaba a legkisebb érintésre, bolygatásra is sírással válaszolhat.

A megelőzés érdekében nem árt tudni, mi is történik ilyenkor a csecsemő fülével. A középfül rendszerint a fülkürtön keresztül fertőződik. Ez az a vékonyka járat, mely az orrüreget a középfüllel köti össze. Feladata, hogy levegővel lássa el a dobüreget. Ha a fülkürt valamilyen oknál fogva elzáródik, a megváltozott nyomásviszonyok miatt fertőzött váladék juthat a dobüregbe. Csecsemőkorban ráadásul rövidebb és tágabb a fülkürt, s ez elősegítheti ezt a folyamatot.

Középfülgyulladást okozhat a megnagyobbodott orrmandula is, mely elzárja a fülkürtöt, s ezáltal csökkentett dobüregi nyomást eredményez. Ez ugyancsak azzal jár, hogy a fertőzött orr-garati váladék a középfülbe juthat.

Ugyanez játszódhat le akkor is, ha a csecsemő sír vagy tüsszent, vagy ha helytelenül fújjuk az orrát – ilyenkor is megváltozik ugyanis a dobüregi nyomás, és a váladék az előbbiekhez hasonlóan a középfülbe kerül. Itt felgyülemlik, feszíti a dobhártyát, ez okozza a kellemetlen fájdalmat.

A megelőzés és gyógyítás során éppen ezért az orrváladék rendszeres és hatékony eltávolítása az első lépés. Az orvos által javasolt orrcsepp a gyulladás okozta duzzanatokat, elzáródásokat is oldhatja az orrüregben.


Házi gyógymódok középfülgyulladás esetén

Ha a gyerek nem lázas és csak enyhén hurutos a dobhártya, kiegészítő kezelésként száraz melegítést is alkalmazhatunk. Ha a betegség nem csak a fülre, hanem az arcüregre is kiterjed, mindkettőt melegítsük! Ügyeljünk arra, hogy ne égessük meg a csecsemő bőrét. Mielőtt rátennénk az újramelegíthető termótasakokat, próbáljuk ki saját fülünkön és arcunkon a hatást.

A fülszúrás után, a genny kiürülésének elősegítésére alkalmazhatjuk az úgynevezett meleg párakötést. A meleg vízbe mártott és kicsavart zsebkendőt vagy jókora vattacsomót a fülre, illetve a fülkagyló mögé helyezzük. Erre műanyag fóliát borítunk, majd meleg sapkával rögzítjük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top