Az áruházakban találhatunk olyan anyagokat, melyek segítenek az állatos témák megvalósításában. Igyekezzünk legalább két összeillő szövetet találni. Például variálhatunk két anyagot, ha az egyiken csak állatok vannak, a másikon pedig felhők. Ha tudunk varrni, akkor megfelelő méterárut válasszunk, melyekből elkészülhet a függöny és az ágytakaró.
Az ágyneműt is igazíthatjuk a már meglévők mintájához és színéhez. A kiságyat díszítsük valamilyen kedves állatfigurával. A takarón lehetnek felhők vagy bohókás minta. Ha idősebb gyerek szobájáról van szó, a függöny és az ágytakaró legyenek különbözőek, de azért harmonizáljanak. Ha még nem tudunk varrni, a függöny elkészítése igazán jó feladat, hogy gyakoroljunk.
A szoba másik nagy része, ahová egyből ráesik a pillantásunk, a fal. Olyan színt válasszunk, amelyik illik a meglévő anyagokhoz. Egy fiúszobához használhatunk kék árnyalatot. Ha művészi vénánk van, festhetünk felhőket a plafonra, állatokat a falra. Ha viszont kiegészítőket, például képeket rakunk ki, a sima fal tökéletesen megfelel háttérnek.
És most a díszítőelemekről. A szoba ragyogóvá tételének könnyű módja a színes képkeretek alkalmazása. A lágy sárgák, zöldek, vörösek gyönyörűek.
Magunk is elkészíthetjük ezeket a kereteket, ha a régieket, használtakat bevonjuk tapétával vagy csomagolópapírral. Vágjunk ki a keretnél nagyobb méretű papírt. Minden sarkában ejtsünk egy átlós bevágást, hogy a papírt kényelmesen be tudjuk hajtani, borítsuk be, és a hátoldalán rögzítsük ragasztóval. Készíthetünk egy óriás képet, ami Noé bárkáját ábrázolja. Ez a téma egybefogja az egész szobát.
Festhetünk állatfigurákat a szekrényre és a könyvespolcra is. A szekrény minden fiókja különböző állatot ábrázoljon, amint párosával sétálnak. Ha találunk egy magas falámpát, festhetünk egy-egy zsiráfot mindkét oldalára. A lámpaernyőt is díszítsük állatfigurákkal. Végül, a falra határolócsíkot helyezhetünk. Legegyszerűbb esetben ez lehet egy tapétacsík.
Ha ügyesek és vállalkozókedvűek vagyunk, fessünk a falra szegély gyanánt szabad kézzel állatokat. Vásárolhatunk mintákat is, és ezeket másoljuk rá a falra. Bármit is válasszunk, a lényeg, hogy olyan gyönyörű szobát alakítsunk, amit kedvelünk, és ahol gyermekünk remekül érzi magát.