A karácsony a lélek tükre

Ez végül is érthető, a drogosok is inkább választják a mámort, mint a szakkönyvek okos fejtegetéseit, és a bungee jumpingosok sem a sportbalesetek statisztikáit bújják, hanem viaduktokról ugrálnak. Pedig a karácsonyológia kutatói nem a karácsony varázsát akarják megtörni, csupán a jelenség objektív elemzői, s tudnak megszívlelendőt mondani.

A karácsonypszichológiai kutatási irány a karácsonyt úgy tekinti, mint valamiféle személyiségpróbát (christmas challenge), amelyben felerősödve, olykor torzítva tükröződik vissza a személyiség. Mondhatni: a karácsony a lélek tükre.

Saját kutatásainkban karácsonytájt sok ember viselkedését megfigyelve s lelki reakcióikat bonyolult kérdőívekkel és mélyinterjúkkal firtatva gyűjtögettük az adatokat, amelyek faktoranalízise érdekes tipológiát adott ki. Remélhetőleg a matematikában kevésbé jártasak is értik, ha azt mondom, két független faktorral tudtuk a karácsonyhoz való viszonyt leírni: az egyiket nevezhetjük karácsonyeszméknek (principles of christmas), míg a másik a karácsonytól valójában független személyiségtípusok. Bár két független faktorról van szó, mégis kölcsönhatásaikban érthetők, hiszen a mákos bejglinél sem szoktuk külön elemezni a tésztát és a tölteléket. Egy család karácsonyeszméjét a hagyományok, a harciasabb házastárs, netán az anyós határozza meg: a család többi tagja meg vagy szenved tőle, vagy lelkes híve.

Kezdjük talán a legismertebb karácsonyideával, a tradicionális modellel. Ez az, ami a „nagykönyvben” meg van írva, ez az, ami mindenki álma vagy rémálma. Szükséges kellékek: naiv, ártatlan gyermekek, pirospozsgás nagymama, egymást szemérmesen szerető, dolgos házaspár, sziporkázó, hatalmas fa, dió, alma, mogyoró, árvalányhaj, Jézuska, csengettyű és az „O Tannenbaum”. Opcionálisan bájos cica/kutya benéz az ablakon. A karácsonyt a gazdaság motorjának tekintő kereskedelem is ezt a képet alkalmazza promóciós céljaira. A tradicionális modellben élők karácsony közeledtével lelkesen kötögetik a zoknikat és sálakat (értéknövelő az át nem aludt éjszaka), sütik a bejglit és a zserbót. Ezt a modellt leginkább a spirituális és a mártírszemélyiségűek imádják. A spirituális a misztériumot látja a karácsonyban (kiegészítő kellék: esti mise, jászol, szent ájulat), a mártír pedig végre jól feláldozhatja magát (járulékos program: fegyelmezett idegösszeomlás). Kedvelik még a narcisztikusok is, ha a szenteste dicsekedhetően szürreálisra sikerül. A modell fenntartása kíván némi erőlködést, a negédes felszín olykor mély konfliktusokat takar. Cseperedő, nyiladozó értelmű gyermekek szkepszisét letörendő, kétségbeesett szülők zsinór nélküli elektromos Jézuska-csengettyűt, esetleg elhullajtott angyalszárnytollat alkalmaznak. A modell hatásosságát jelentősen rontja a szerető rosszul (vagy jól?) időzített SMS-e, a Jézuska-ajándékon felejtett árcédula és a sokadik zokni vagy nyakkendő. Vizsgálatunk idején egy tragikus eset is történt: egy férfi az anyósától kapott tizennyolcadik sálra felakasztotta magát. Búcsúlevelében azt írta, végre megértette, mit vár tőle az anyósa.

A tradicionálisnak talán a racionális karácsony a legjobb ellentétpárja. A racionális modell vagy szétesett, érték nélküli családokra, vagy némi autisztikus vonással is megáldott műszakiakra (mérnök, informatikus) jellemző, akik szerint a gyerekeket nem becsapni kell, hanem felvilágosítani. A racionálisok szerint a karácsony hülyeség. A fa alatt, különös kegyetlenséggel, minden alkalommal elmondják, hogy Jézus nem 25-én született, s kéjesen ízlelgetik, hogy talán nincs is. A karácsony antropológiai kutatások szerint pogány téli napforduló ünnepek „megkeresztelése”. A keresztények csak átnevezték a skandináv villámok istenét, Thort. És különben is – így a racionális –, a karácsony a Cristes mæsse kifejezésből ered, amely őseredetileg a keresztények gyászszertartását jelentette. De ha Jézuska mégis létezne, akkor fénysebességgel kellene közlekednie, és pár óra alatt kb. 300 millió kilogramm ajándékot kellene kihordania. Vagyis – utolsó tőrdöfés következik – 1 kilóval kevesebbet, mert ezt az ajándékot én meg anyátok vettük. A racionális karácsony tehát szükségletkielégítési alkalom. A karácsonyfa fölösleges, mert az csak az erdők irtása, a karácsonyi hangulat nyálas édelgés, az ajándékozás pénzkidobás. Ezért mindenki ilyenkor kapja meg az évi pizsamaadagját, az asszony a szükséges lábasokat, a gyerekek a cipőt vagy a kabátot. Mellette számla, hogy be lehessen cserélni. Csomagolás reciklált papírba. Este „Jézus születése V.” helyett a Die Hard tizedik részét kell megnézni, mert a papa azt szereti. A racionális modellt az autisták, a haszonelvűek, na meg a fantáziátlanok kedvelik.

Volt alkalmunk mélyinterjúk során gyerekeket is kikérdezni. Ebből kiderült, hogy a Mikulást, a Jézuskát, az angyalkákat tagadó racionális családokban a gyerekek titkon ugyanúgy hisznek bennük, csak úgy gondolják, hogy illegalitásba vonultak.

A hedonista karácsonyeszme lényege az élvezetek halmozása. Minden ünnep és gyász csak újabb ürügy a falstaffi embernek, hogy pukkadásig egye és igya magát. A hedonizmus alapjában véve az önző emberek filozófiája, a család és a társaság csak a dőzsölés kulisszája. (L)együnk együtt. A karácsony gondolatára a hedonistának ételek, receptek, világ végéről felhajtott ínyencségek keringenek a fejében. Ajándékozás? Formalitás, essünk túl rajta. A mintapéldány elhízott, magas vérnyomásban és cukorbetegségben szenved, a lakomákért epegörccsel fizet, de természetesen igaz magyart ilyen csekélységek nem rettentenek vissza a bőség asztalától. A hedonista idea az örömelvűeké, de kedvelik az anyagelvűek („az a tied, amit megeszel”), és persze a mártírok, mert kezdődhet a sütés-főzés. Rettegnek viszont tőle a kishitűek, mert nekik semmi sem sikerül: a leves sótlan, a pulyka kiszáradt, a bejgli szétomlik. Több öngyilkosságot ismerünk, ahol búcsúlevél helyett a megégett pulyka maradt csak hátra.

A birtokló eszme a modern tömegemberé, akinek nincs múltja, nincsenek tradíciói, és a tudattalanja nem más, mint tévéreklámok komplexusokba szerveződött hálózata. Nála a szeretet mércéje, hogy mennyit ad és mennyit kap. Ezért a karácsony nála valamiféle üzleti terv, ki mennyit ér, kire mennyit kell költeni, és mekkora ajándékkal lehet überelni a másikat. A fejében nem ajándékötletek, hanem pénzügyi keretek zsonganak, ajándékai túlzók, fölöslegesek, haszontalanok. De menők. Birtokló családokban nem szeretik, hanem „megveszik” egymást. Ezt a modellt imádják a narcisztikusok, mert a dicsekvést és az erőfitogtatást önzetlen bőkezűségnek lehet álcázni. Szeretik az infantilisek is, mert a „sok” és a „nagy” mágikus hatással van rájuk. Mártírok ugyancsak fürdenek a birtokló karácsonyeszmében, mert szeretnek végzetesen eladósodni, ettől érzik úgy, hogy őket most már muszáj szeretni. A modellt viszont gyűlölik a szentimentális-romantikusok, mert az anyagi tobzódásban a karácsonyeszme meggyalázását látják. A kishitűeknek pedig, pláne, ha kis keresetűek is, ez a modell a rémálmuk: sötét pillanataikban látják magukat, amint reflektorfényben éppen egy gyufásskatulyát adnak át ajándékként egy hifi centerért cserébe.

Persze a típusok sosem jelentkeznek tisztán. A karácsonyeszme egy mém, vagyis egy vírusként terjedő, mutálódó idea. Személyiségfüggő, ki melyikre fogékony, de egyszerre több mutáns karácsonymémtől is megfertőzödhet valaki. Kevésbé elterjedt variáns a lázadó, aki csak azért is mindent a szokásokkal ellentétesen csinál, vagy a puritán, aki tiszteli a karácsonyt, de úgy szeretné ünnepelni, ahogy egy őskeresztény: üres kenyér, egy korty bor, tűz melege, barkácsolt ajándék, odakint pedig a sakálok üvöltenek. Az őrült karácsony a zárt osztályon jellemző, itt egyszerre több Jézus is megengedett, és az Internacionálé eléneklését sem tekintik ünneprontásnak.

Végül, bár a kutató maradjon objektív, a végére hagytam az eklektikus karácsonyt. Ezt elsősorban az érett személyiségek szeretik. Nem az ember szolgálja a karácsonyeszmét, hanem a karácsony jó alkalom a szeretet kifejezésére. Vannak tradíciók, de nem túlhajtottan, van készített ajándék, ha van hozzá kedv és készség, vesznek ajándékokat is, olyat, amilyenre a másik tényleg vágyott, és esznek finomakat is, de nem kötnek ki az intenzív osztályon. A család nem egy eszmét akar demonstrálni, hanem örülni az együttlétnek. Mindenki az lehet, ami, és őt ezért szeretik.


Szendi, G. et al.: Model of Christmas: principles and tipology. A nationwide survey’s preliminary findings. Christmas and Behavior. 2010, 1(1): 1–8.

Szendi Gábor saját magáról: 1954-ben születtem, vészterhes időkben, s családom azok közt volt, akik nem jól jöttek ki a kádári konszolidációnak nevezett bosszúhadjáratból. Ennek dacára végül is felnőttem, és programozó matematikusként máris azon törtem a fejem, valójában mi is akarok lenni. Végül úgy döntöttem, hogy elnyomott író szeretnék lenni. Végül némi kalandok után kikötöttem az akkori filmgyártás mindenki által utált legprogesszívebb stúdiójában, a Társulás Stúdióban, amely szorgosan munkálkodott a rendszer kikezdésén. Dramaturg-íróként dolgoztam, s írtam három filmet (egy nagyjáték, két tv), majd a stúdió annyira belejött a rendszerbírálatba, hogy végül megszüntették, és én az utcára kerültem. Ekkor régi hobbimból kifejlődött az új szakmám, könyvkötő lettem. Részben antik könyveket kötöttem antikváriumoknak, részben egyfajta földalatti kiadóként háború előtti pszichológiai könyveket adtam ki. Aztán 32 évesen úgy döntöttem, én inkább pszichológus szeretnék lenni. Elvégeztem hát a pszichológia szakot, majd a klinikus szakpszichológus posztgraduális képzést, és most egy ideig ez szeretnék lenni. Az élet egy spirális fejlődés, hát újra írok és újra (web-)programozgatok. Kíváncsian várom, mi jut még eszembe.