Hallottak már tamburaszót? Bevallom, én sem, amíg el nem látogattam a nyugati határszéli aprócska horvát faluba, Szentpéterfára. A Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola diákjai azonnal rögtönöztek nekem egy gyönyörű tamburakoncertet, amely a mediterrán emberek derűjét idézte fel valahol a tenger partján.
| Amire szükség lenne: Tamburák Tamburakották |
A mi falunkban a rendszerváltásig szinte csak horvátok laktak meséli Paukovitsné Horváth Edit, az iskola igazgatónője. Bár azóta felhígult a lakosság, máig sikerült megőriznünk a kulturális hagyományainkat. Legalább az ötödik generáció játszik ezen a tradicionális horvát hangszeren. A kilencvenes években ugyan szünetelt a muzsikálás, de most újra van felnőtt zenekarunk. Szeretnénk, ha a legfiatalabbak is bekapcsolódnának, hogy legyen utánpótlás.
Harmadik osztályban kezdjük a tamburaoktatást, egyelőre délutánonként fűzi hozzá a tamburazenekar vezetője, Filipovits Rajmund. Jó lenne, ha az iskolai oktatás keretén belül taníthatnám, de egyelőre erre nincs mód. Addig is riadóláncszerűen működünk. Én riasztok egy gyereket, hogy vasárnap koncert, jöjjenek gyakorolni, és hogy, hogy nem, pontban a megadott időben ott áll előttem mind a huszonnégy. Engem is meglep, hogy ennyire a szívükön viselik ezeket a fellépéseket. Mindenütt ott vagyunk. Falubeli ünnepeken, szociális otthonokban, idősek házában Egyetlen problémánk, hogy kevés és részben elöregedett a hangszerállományunk. Egy tambura pedig nyolcvanezer forintos átlagáron szerezhető csak be. Erre szeretnénk fordítani a pályázaton nyert összeget.
 |
Ennek ellenére mindegyik diák kezében ott látom a kicsi, mandolinhoz hasonló hangszert. Mindegyik egy-egy ékszer, a kislányok megsimogatják a fényes, barna fát, látszik, hogy kötődnek hozzá.
Ez nem az enyém, az iskolától kaptuk, de haza is vihetjük mondja Barbi. Mi a bátyámmal egy magas, barna fiúra mutat karácsonykor is szoktunk játszani a szüleinknek. Szeretik hallgatni.
Egy fiú azt meséli, hogy ő az első áldozására kapta a hangszerét, vigyáz is rá nagyon, mindig beleteszi a tokjába. Gergely elárulja, hogy ő még a nagyapjától tanulta a zenélést. Csak úgy, hallás után játszik, mint a legtöbb gyerek, de itt a suliban már kottát is tanulnak olvasni Miközben beszélnek, érdeklődve figyelem, használják-e a horvát nyelvet. Nemigen hallok szláv szót, pedig fehér egyenpólójukon ott áll a felirat: Tanke zice (vékony húrok). Nehéz az anyanyelvet megtartani, mondják a tanárok, amikor rákérdezek. A gyerekek inkább csak értik, mint beszélik. De remélik, a zene megmarad kapocsnak a horvát kultúrához.
Ha szeretnél nekik segíteni, szavazzatok rájuk itt!
