A martonvásári kastélyparkban szomorúan látták a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpontjának munkatársai, hogy az éjjeli vihar tönkre vágta az ikonikus tölgyfát.
A mintegy 20 méter magas, közel két méter törzsátmérőjű csertölgynek egy akkora ága tört le, amely már önmagában is egy önálló fa lehetne, ezzel pedig a 250 éves tölgy lombkoronájának felét elveszítette.
Az ikonikus fa az elsők között lehetett azokból a fákból, amelyeket a Mária Teréziától kapott mocsaras birtok lecsapolását követően a gróf Brunszvik család a park létrehozására elültetett. A fa nemcsak a kastély építésének, de Beethoven látogatásainak, később a Dreher család életének is tanúja volt, majd a második világháború alatt a kastélyban berendezett hadikórház sebesültjeinek nyújtott árnyékot. Az ötvenes évektől az Akadémia kutatóinak, vendégeinek és a park évi tízezernyi látogatójának jelentette az évszázadokon átnyúló folytonosságot – olvasható az MTA oldalán.
Bár komoly sérüléseket szerzett a tölgymatuzsálem, a kutatóközpont munkatársai szerint a fa megmenthető. “A következő napokban szakemberek bevonásával igyekszünk gondoskodni a tölgy sérülésének ellátásáról, illetve megakadályozni a kórokozók/kártevők esetleges további károkozását. A hatalmas lombtömegvesztést követően csak remélni tudjuk, hogy a statikai változás nem okoz további mechanikai károkat” – mondta Balázs Ervin akadémikus, az Agrártudományi Kutatóközpont főigazgatója.