Anették két év után gondolták azt, hogy összeházasodnak, de csak szűk családi körben tartották meg az esküvőt.
“Sosem akartam nagy felhajtást az esküvőből”
“Nekünk inkább a nászút a lényeg, azt gondoltuk, hogy arra több pénzt szánunk. Szépen bejelentkeztünk az önkormányzathoz, választottunk időpontot, és csak a tanúkat meg a nagyon szűk családot hívtuk meg. Összesen 11-en voltunk a szertartáson, ami nem tartott tovább 15 percnél. Előtte vettem magamnak egy fehér ruhát, de nem kifejezetten menyasszonyit, hanem egy olyat, amit lehet viselni bármikor. Sem a frizurából, sem a sminkből nem csináltam nagy ügyet, a vőlegényem mindössze egy nyakkendőt vett magának, minden más megvolt. Így is boldogok vagyunk, voltunk, most sem csinálnánk másképp. A nászútra még gyűjtünk, arra viszont nagy terveink vannak: egy hét Bali, egy hét Szingapúr, de ez csak jövőre jön össze, egyelőre álom. A házasságkötés után elmentünk mindnyájan egy étterembe, néhány órán át ott voltunk, utána pedig mindenki hazament. Szerintem minden pont úgy történt, ahogy akartuk!”
“A mai napig potyognak a könnyeim, ha a képeket nézegetem”
Nikiék már régen együtt laktak, amikor elkezdték tervezgetni az esküvőjüket, amiről mindketten tudták, hogy milyen legyen. Az elképzelések összecsiszolása után pedig egy évvel a nagy nap előtt belekezdtek a szervezésbe, semmit nem apróztak el.
“Tudtam, hogy milyen ruhát szeretnék, először a varratás is szóba jött, de végül a bérlésnél maradtam, úgyhogy rengeteg szalont bejártam, mire meglett az igazi. Közben megtaláltuk a helyet is, ahol minden adott volt, amire csak vágytunk: hatalmas vidéki birtok, remek étterem, és az anyakönyvvezető is kijött a helyszínre. A vendégek jóval az esküvő előtt megkapták a meghívókat, kétszázan voltunk a lakodalomban, mindenkit meghívtunk, akit csak akartunk és fontosnak éreztünk. Én nemcsak külsőségekkel, de belül is nagyon készültem, szerettem volna, hogy mindenkinek jó emlék legyen a lagzink. Bár már több mint 10 éve volt, mégis emlékszem, hogy sokba került, de a szülők és mi is beleadtunk pénzt. És végül tökéletesen sikerült, a mai napig potyognak a könnyeim, ha a képeket nézegetem. Mindenkivel igyekeztem beszélgetni, állandóan tudakoltam, hogy segíthetek-e valamiben, jó háziasszony akartam lenni, de ez nem volt teher, mert közben nagyon jól éreztem magam. Nem akartunk teljesen elszakadni a hagyományoktól, volt éjfélkor menyasszonytánc is, rendes menyecskeruhában. Finom volt minden, szerintem a vendégek is jól érezték magukat, szóval cseppet sem bánom az egyéves szervezőmunkát. Nem tervezek következő esküvőt, szeretném, ha ez lenne az első és az utolsó is egyben.”
“Egy rémálom volt az egész”
Virágék későn kezdtek bele a szervezésbe, és nem is sikerült úgy az esküvőjük, ahogy szerették volna.
“Egy rémálom volt, mire megtaláltam a helyszínt, mert csak három hónappal az esküvő előtt álltam neki a szervezésnek. Én azt gondoltam, hogy ez elég lesz, sőt bőven elég lesz, de nem. Minden olyan hely, ami kapásból eszembe jutott, már rég foglalt volt, szóval maradtak a második és a harmadik körösök. A vőlegényem ragaszkodott a templomi esküvőhöz is, ezért a templom megkeresése is nehézséget okozott. Igazából egy rémálom volt az egész, mert mindent egyedül csináltam, az összes menyasszonyi ruha leesett rólam, végül egy helyen találtam olyat, ami tetszett és hajlandóak voltak bevenni belőle. Aztán cipőt nem találtam, de végül a nagy napra minden megvolt. A templomban a pap 45 percig beszélt, már én magam is untam, a férjem nevét csak a doktorátussal tudta kimondani, mert előtte elfelejtettünk szólni, hogy azt nem kell hozzátenni. Esküszöm, alig vártam, hogy vége legyen! Aztán a vacsora helyszínen szembesültem vele, hogy annyira távol vannak egymástól az asztalok, hogy a vendégek nem nagyon tudnak csevegni, ismerkedni egymással. A vacsora és a sütik nem voltak jóízűek, mert persze eszembe sem jutott megkóstolni előtte az ételeket. És mindezt persze jó sok pénzért, szóval ütött a guta! A hangulat nem volt rossz, de én végig arra gondoltam, hogy ez milyen kínos. 15 évre rá elváltunk, de ennek semmi köze sem volt a pocsék esküvőnkhöz, csak az jutott eszembe, hogy ha valaha még egyszer férjhez megyek, akkor tuti, hogy nem lesz semmi felhajtás, csak két tanú és annyi. Nekem nem hiányzik másodszor is ilyen cirkusz!”
“Aznap ugyanúgy farmert húztunk, mint az összes többi napon”
Juditék sok év együttélés után házasodtak össze, 10 perc alatt. Mert így is lehet!
“Mi senkinek sem szóltunk, csak a két anya és a két tanú jött, nem is tudtak róla, hogy hova, vagy miért. Az önkormányzatnál a legközelebb eső időpontra ráböktünk, és lefoglaltuk. Aznap ugyanúgy farmert húztunk, mint az összes többi napon, összeszedtük a szülőket, meg a tanúkat- ők sem öltöztek ki, hiszen azt sem tudták, hogy hová megyünk – majd beestünk az anyakönyvvezetőhöz. 10 perc múlva már férj és feleség voltunk, hivatalosan is, 15 év együttélés után, két játékgyűrűvel az ujjunkon. Hogy miért házasodtunk össze? Mert úgy éreztük, hogy szeretnénk gyerekeket, ahhoz pedig úgy gondoltuk, hogy jó, ha összeházasodunk. A két fiunk megszületett, majd gyorsan el is váltunk, mert a férjem beleszeretett egy másik nőbe, úgyhogy nem hiszem, hogy még egyszer bevállalok egy esküvőt. De egyébként másodszor sem csinálnám másképp, jó volt ez így, nem ezen múlott a boldogságunk.”
Csokiszökőkút, galambreptetés, tűzijáték
Krisztáék kitettek magukért, mindent, amire csak vágyott megrendeltek, megvettek. Igaz, hogy sokba került, de meseszerű lett a végeredmény!
“Kicsi korom óta terveztem a nagy napot, pontosan tudtam már 12 évesen, hogy milyen ruhát szeretnék felvenni, milyen lesz a hajam. Olyan esküvőre vágytam, ami a vendégeket elkápráztatja, és tudatosan félreraktam erre pénzt is az évek során. A szüleim tudták, hogy nagy esküvőt szeretnék, mindig mondták, hogy én csak tervezgessek nyugodtan, ők is beszállnak, legyen meg a kívánságom. A vőlegény hiányzott egy ideig még, már mindent pontosan elterveztem, mire ő is meglett. Fogadtam egy esküvőszervező céget, akik azt ígérték, hogy minden vágyamat teljesítik, de egy idő után úgy éreztem, hogy inkább le akarnak beszélni a galambok reptetéséről és a jégszoborról. Így aztán anyukámmal kettesben bonyolítottuk le a szervezést, és egész jól alakult így is. Volt csokiszökőkút, galambreptetés, pici tűzijáték, jégszobor, vőfély, hatalmas násznép, pompa és minden a kedvenc rózsaszín árnyalatomban virított. Egyedül a jégszobor volt hülyeség, mert az bizony gyorsan elolvadt a hőségben.
Minden nagyon finom volt, a torták és a sütik pedig annyira ízlettek a vendégeknek, hogy a legtöbben elkérték a cukrász nevét és számát. Ezek szerint érdemes volt mindent végigkóstolni, mielőtt megrendeltem…. Nagyon boldog voltam, hogy jól sikerült, és az vagyok ma is. A férjem utólag mondta, hogy szerinte egy giccsparádé volt az esküvőnk, de mivel erre vágytam, ő nem szólt bele. Viszont örül, hogy a hétköznapokon normális vagyok, és nem csapok mindenből ekkora felhajtást. Utólag derült ki számomra, hogy a szüleim kölcsönt vettek fel az esküvőmre, ezt sajnos én nem tudtam, és bánt is, mert több millióra rúgott a számla.”
“Az egyik barátomék telkén gyűlt össze a násznép”
Ádámék esküvő helyett egy baromi nagy bulira vágytak, és meg is csinálták! Az övék igazi bohém lagzi volt.
“Elmentünk az önkormányzatba két tanúval, gyorsan összeházasodtunk, és azonnal indultunk bulizni. Az egyik barátomék telkén gyűlt össze a násznép, vagy kétszázan voltunk, több bográcsban főtt az étel, mindenki hozott innivalót és édességet. Nászajándékba kaptunk egy gyönyörű esküvői tortát a barátainktól, szóval minden megvolt. Hajnali kettőig buliztunk, istenien éreztem magam, azóta is emlegetjük, mennyire jó volt az egész. Az idősektől a gyerekekig mindenki remekül érezte magát, volt zene, tánc, finomságok, és mindez gyakorlatilag nem került semmibe. Mindig is nehezen viseltem a sznob kiöltözős bulikat, szerencsére az esküvőmön nem kényszerített erre senki sem.”
És nektek milyen esküvőtök volt? Most is ugyanúgy csinálnátok mindent, mint annak idején?
