Például amikor Bridget Jones azt mondja az őt érzelmileg kicsinló Daniel Cleavernek, hogy szívesebben törölgetné a továbbiakban inkább Szaddám Huszein valagát, mint hogy vele dolgozzon akár egyetlen további percet is. Bravúros pillanat. Ha létezik szekunder szégyen, akkor ezt simán nevezhetjük szekunder büszkeségnek.
Pont ugyanezt éreztem, amikor belebotlottam Cassie Young sztorijába. Cassie rádiós műsorvezető Atlantában és a minap hatalmas öröm érte: a párja ugyanis, akivel már több mint 10 éve boldogan élnek, megkérte a kezét. Egy nő életének kevés csodásabb pillanata van, ám Cassie boldogságába valaki váratlanul megpróbált belerondítani.
Történt ugyanis, hogy miután megváltoztatta a kapcsolati státuszát a Facebookon, a rengeteg gratuláció mellett írt neki egy személyi edző is, aki felajánlotta a szolgálatait:
közölte, hogy óránként 75 dollárért örömmel formába hozza, hogy jól mutasson majd a menyasszonyi ruhájában.
Már így is kitűnő formában vagyok, de azért köszi a lehetőséget” – írta neki a nő.
Normális esetben az ember azt gondolná, itt vége is szakadt a csevegésnek. De nem. A tréner kötötte az ebet a karóhoz, és megalázó érvekkel próbálta Cassie-t rávenni, hogy márpedig változtasson életmódot, lehetőleg azonnal.
“Tudom, hogy a legjobbat akarod kihozni magadból az esküvődre. Ha engem nem akarsz elfogadni, akkor keress egy másik személyi edzőt. Gondolj bele, az esküvői képeket évtizedekig nézegetni fogjátok.”
Cassie végig higgadt maradt, és türelmesen elmagyarázta a trollnak, hogy boldog, és köszöni szépen, tök jól érzi magát a bőrében.
“Te nyilván nehezen érted ezt meg, de nekem hosszú időbe és kemény munkába telt, mire elfogadtam a testemet. Rendszeresen az orrom alá dörgölik, hogy duci vagyok, és ezért rosszul kellene éreznem magamat. Volt, aki egyenesen az arcomba vágta, hogy gusztustalan vagyok. Mostanra sikerült leküzdenem a démonaimat és megszeretni magamat.(…) Nagyon kemény munka volt, mire elfogadtam magam, és sikerült a fejemben rendbe rakni a dolgokat. Például azt, hogy az értékemet és azt, hogy az emberek mennyire szeretnek, nem a testsúlyom határozza meg. És találtam valakit, aki feltétel nélkül szeret, úgy, ahogy vagyok. Ez számomra a legnagyobb megerősítés” – írta.
Az edző azonban továbbra sem adta fel, “nem hazudhatsz saját magadnak” – írta, bizonygatva, hogy tudja, miről beszél, hiszen korábban ő maga is túlsúlyos volt. Cassie azt felelte, hogy ezek szerint ő nem jutott el arra pontra még most sem, hogy megértse, nem a külső határozza meg az ember értékét.
Végül pedig úgy döntött, az egész üzenetváltást nyilvánosságra hozza azért, hogy mindenkinek átadhassa a legfontosabb üzenetet: nem a külsőd számít.
És az internetezőknek igencsak átment az üzenet – ha az edzőnek nem is. Cassie bejegyzését már több mint háromezren kedvelték, és csaknem négyszázan megosztották, és a történetről a People magazintól a New York Postig beszámolt egy csomó internetes oldal.
Ha te is szorongsz, gondolj arra, hogy itt vagyunk. A hangosan tiltakozók és a néma tömeg. Melletted állunk, és együtt megnyerjük ezt a harcot, megígérem. És ne feledd, MINDEN test gyönyörű!
Mit is mondhatnánk? Köszönjük, Cassie! Még több ilyen klassz csajt a világnak!