A tapasztalatok szerint a gyerekek csak ritkán mernek teljesebb és boldogabb életet élni, mint szüleik. Tudat alatt hűek egy többnyire kimondatlan, rejtetten működő családi hagyományhoz. Megismételnek bizonyos mintákat, és elődeikéhez hasonló sorsot élnek meg. Ez a súlyos örökség akkor is érvényesül, ha a család fizikailag szétszakadt, vagy ha a gyerek – már felnőtt személyiségként – tudni sem akar a szüleiről.
A múltban gyökerező problémák feltérképezésére és feloldására szolgál a családfelállítás elnevezésű terápiás módszer. Bert Hellinger német terapeuta, a módszer kidolgozója szerint a család tagjai körülbelül hét generációra visszamenőleg – „hetedíziglen” – egyetlen közös szellemi mezőhöz tartoznak. Különböző mértékben ugyan, de valamennyien kötődnek egymáshoz. Ennek a kötődésnek semmi köze a személyes kapcsolatok minőségéhez, sőt értelemszerűen nem is ismerhet mindenki mindenkit.
A szellemi mezőben a következő három törvény uralkodik, amelyek – függetlenül attól, hogy tudomásul vesszük-e őket, vagy sem – befolyással vannak az életünkre:
Az odatartozás joga. Mindenkinek, aki részese a szellemi mezőnek, joga van odatartozni. Következmények nélkül senki sem taszítható ki a családból, még ha „nem is illik a képbe” viselkedése, értékrendje, esetleg betegsége vagy bármilyen más ok miatt.
A hely törvénye. A fel- és lemenők, az egymás után születő testvérek, valamint az egymást követő partnerek, házastársak közötti fölé- és alárendeltségi viszonyt határozza meg. Az előbb érkezők a nagyobbak, a később érkezők a kisebbek. Mindig a nagyobbnak kell adnia a kisebbnek, aki mindazt, amit kapott, az utána következő még kisebbnek adja tovább. Ugyanakkor a nagyobbak a rangsorban is előrébb vannak.
Az „adni” és az „elfogadni” egyensúlya
Az egyenrangú kapcsolatokban – így például a párkapcsolatban – csak annyit adhatunk, amennyit a másik el tud fogadni, illetve csak annyit várhatunk el tőle, amennyit adni akar és képes. Hogy a kapcsolat működőképes maradjon, a jóból mindig egy kicsivel többet, a rosszból egy kicsivel kevesebbet kell visszaadnunk, mint amennyit mi kaptunk.
Mi az a szellemi mező?
A szellemi mező lényegében megfelel a Rupert Sheldrake brit biológus által meghatározott morfogenetikus mezőnek. Ezt a mezőt az energia és az ismert anyagi tényezők mellett olyan szervezőerők irányítják, amelyek tértől és időtől függetlenek. Ez leegyszerűsítve annyit tesz, hogy a mező bármely tagja által előidézett esemény kihathat a mező bármely más tagjára vagy tagjaira. |
Ha bármelyik törvény sérül, megbomlik a szellemi mezőn belüli rend. Ekkor az úgynevezett csoporttudat – amely nem más, mint a mezőhöz tartozók „közös lelkiismerete” – az egyensúly visszaállítására, azaz a kiegyenlítésre törekszik. Ez a közös lelkiismeret azonban nem feltétlenül igazságos… Ha például a család méltatlanul bánt az egyik tagjával, előfordulhat, hogy a megbántott sorsát valamelyik lemenője – általában a következő vagy a második generációból – viszi tovább, mégpedig anélkül, hogy ennek tudatában lenne. Hasonló érzéseket él meg, hasonlóan viszonyul a környezetéhez, hasonló események részesévé válik… A családfelállítást végző terapeuták szerint meglepően sokszor ilyen összefonódás áll a páciens megmagyarázhatatlan félelmei, bűntudata, súlyos esetben az önsorsrontásra való hajlama mögött.
„Tisztellek téged és a sorsod”
A családfelállítás célja, hogy kiderüljön: hol borult fel az egyensúly a szellemi mezőn, azaz lényegében a családon belül. A gyakorlatban nagyjából a következőképpen zajlik:
A felállító a jelen lévő segítők közül kiválaszt egy-egy személyt, akik a probléma jellegétől függően szűkebb és/vagy tágabb családja tagjait, valamint magát a felállítót képviselik. Ezután „ötletszerűen”, mindig az első megérzésére hallgatva a képviselőket a helyükre állítja, és meghatározza azt is, hogy melyik irányba forduljanak. Ezáltal a képviselők – hihetetlen, de a tapasztalatok szerint igaz – kapcsolatba kerülnek az általuk „megszemélyesített” családtag energiáival, azaz megélik azok érzéseit és a többi családtaghoz való viszonyát. Nemritkán még az illető betegségtüneteit is produkálják. E tekintetben a képviselő személyének nincs jelentősége: az ő helyében bárki más is lényegében ugyanúgy reagálna.
Már a képviselők felállítása is sokat elárul a családon belüli viszonyokról. Tovább árnyalja a képet, ha meg is fogalmazzák, mit és hogyan éreznek az adott családtag szerepében – amiről az adott családtag akár évtizedekig nem beszélt. Ily módon a felállító felismerheti a problémáját kiváltó valódi okot. Az őt megszemélyesítő segítőt felváltva jelképesen fel is oldhatja azt a képviselők újrarendezésével és a megbántott elődjéhez intézett rövid, ám kifejező mondatokkal: „Tisztellek téged és a sorsod”, „meg foglak őrizni emlékezetemben”, „a saját felelősségemet vállalom, a tiédet tisztelettel átadom neked” stb. Ha a felállító őszintén cselekszik és beszél, nemcsak ő, hanem a felállítás többi résztvevője is megkönnyebbül.
Szinte minden oldás katartikus erejű! Azáltal, hogy megismerjük saját történetünket, és szembenézünk vele, felszabadítjuk magunkban a család létrejöttének és fennmaradásának feltételét, a szeretetet. A hellingeri módszernek éppen ez a lényege.
Megdöbbentő összefüggések
Sokszor már annak is oldó hatása van, ha alaposabban tanulmányozzuk családunk történetét. Több generációra kihathatnak az alábbiak: ha valamelyik felmenőnk korán meghalt, bűntényt követett el vagy bűntény áldozatává vált, öngyilkos lett, valamilyen fogyatékossága volt, pszichiátriai kezelés alatt állt, örökbe fogadták, kivándorolt, valamilyen okból tragikus sorsot élt meg. Miközben elmélyedünk a családtörténetünkben, figyeljük a reakcióinkat: mi az, ami kellemes számunkra, mi az, ami zavar, mi az, ami közömbös. |
Ajánló:
• Hellinger.lap.hu
• Családfelállítás.lap.hu
• Ezotéria.lap.hu