Jobb nem vadászni a házinyuszira

A mondást mindenki ismeri, és szívesen emlegeti – különösen akkor, ha új munkatárs érkezik az irodába, aki minden férfi (vagy nő) számára izgalmat és kihívást jelent. A valóságban azonban a munkavállalók többsége nem zárkózik el a munkahelyi kapcsolatok elől.






Nem csoda: túl sok időt töltünk a munkahelyen túlórázva, és egyre kevesebbet barátainkkal vagy családunkkal. Örökzöld, és mindegyre visszatérő panasz, miszerint nincs lehetőség új emberek megismerésére, ezért ha valakinek tönkremegy a kapcsolata inkább a munkába (és a kollégákba) temetkezik. Ráadásul egyre több cégnél jön divatba a hétvégi továbbképzés, vagy az, hogy a kollégák együtt mennek szórakozni, kikapcsolódni.

Mindenki ismer olyan történeteket, amelyek szerint valaki éppen a munkahelyén találta meg a boldogságot és élete párját, de olyanokat is, a melyek éppen arról szólnak, hogy az állandó túlórázások (és egy bizonyos kolléga vagy kollegina) szétzilálták az addig boldognak hitt kapcsolatot vagy házasságot. A két történet ráadásul gyakran nem is kettő, hanem egy és ugyanaz.

Élethosszig?

Sok érv, és ellenérv felsorakoztatható a munkahelyi kapcsolatok ellen, de hiba lenne ezekről általánosságban beszélni. A munkahelyi kapcsolatok ugyanis tarthatnak egy egész életen át éppúgy, mint egy éjszakán át – ahogy az összes többi kapcsolat. Van azonban néhány dolog, amire fokozottabban figyelnie kell azoknak, aki párjával egy helyen dolgozik. Kezdjük a pletykánál: a kollégák féltékenysége, rosszindulata nem egy szépen induló irodai románcnak vetett már véget, különösen akkor, ha a felek érzékenyek az ilyen irányú támadásokra (azaz mindent elhisznek válogatás nélkül, hiszen a pletykák általában legrosszabb félelmeinket célozzák meg. Rossz helyzetet teremthet az is, ha az újdonsült párocska állandóan nyalja-falja egymást. Ezzel ugyani másokból kényelmetlen érzéseket, a magányosokból esetleg irigységet provokálnak ki.

A nagy amerikai és nyugat-európai cégek etikai kódexében gyakran külön paragrafus vonatkozik a munkahelyi kapcsolatokra, többnyire erősen szabályozva, ha nem egyenesen tiltva a létezését. Ettől természetesen még ott is létezik a “műfaj”, mint ahogy nálunk is létezett ilyen az ötvenes években, amikor Magyarországon próbálták ezt szabályozni, meglehetősen sikertelenül. Akkoriban úgy gondolták, hogy árt a munkának, ha egy magánéletben összetartozó pár egy helyen, esetleg együtt dolgozik. Éppen ezért a házastársak nem is dolgozhattak egymás közvetlen munkatársaként, ha pedig házasságra léptek, át kellett szervezni a munkát.

Iskolásan mondva “el kellett őket ültetni”egymás mellől. A mai tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy akik az életben összetartoznak, együtt még jobban kötődnek a munkahelyükhöz. Vannak cégek, amelyek kifejezetten támogatják azt, hogy a párok együtt dolgozzanak, hiszen így hatékonyabb a munka.

Az ilyen jellegű kapcsolatok további előnye lehet az, hogy az együtt dolgozó párok remekül megértik egymás munkahelyi problémáit, nem kell hosszas magyarázatokba bocsátkozni a gondok tálalásakor vagy éppen boncolgatásakor. Gyakran az együtt dolgozók érdeklődése is hasonló. Hátránya lehet azonban az ilyen kapcsolatnak a rivalizálás – legalábbis a kapcsolatra nézve hátrányos, a munkahely meglehetősen jól profitálhat belőle. Összezárva nehezebb feldolgozni azt is, ha véget ér a kapcsolat: a bosszúvágy gyakori érzése a csalódott szerelmesnek. Az elhagyott szeretők, legyenek akár nők, akár férfiak, még akkor is törlesztenek, ha ezzel maguknak ártanak. Ráadásul ilyen esetekben nem válik be a szokásos recept – menekülni a munkába – hiszen egész nap azt látja, aki kínját-baját okozza. Ráadásul kommunikálnia is kell vele, semlegesen viselkedni. Ilyenkor munkahelyet váltani lenne a legjobb megoldás. Ez azonban majdnem lehetetlen: nehéz jó munkát találni, újrakezdeni valahol máshol, különösen akkor, ha valakinek már sínen van a karrierje.