nlc.hu
Baba

Így küzdj meg a látogatókkal szülés után

Egy újszülött babánál semmi sem vonzza jobban a látogatókat, érdemes már terhesség alatt felkészülni arra, hogy ellepik az otthonodat, amikor még lábadozol a szülés után.

1. Találd ki a saját szabályaidat

Beszéld meg a pároddal, hogy mikortól fogadjátok majd a látogatókat. Van, akinél az válik be, hogy az első hat hétben nem engedik látogatni a babát, mert inkább csak saját magukra és az újszülöttre akarnak koncentrálni. Illetve azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a baba immunrendszerének még meg kell kicsit erősödnie, mielőtt látogatók kezdenék kézről kézre adni. Gondold át, szeretnéd-e majd odaadni a rokonok és barátok kezébe és hogy mennyi időt töltsenek el nálatok a látogatók. Mindezt előre nyugodtan megmondhatod nekik, amikor bejelentkeznek a látogatásra.

2. Kórházi látogatás

A nagyon lelkes látogatók már a kórházban szeretnék látni az újszülöttet, de lehet, hogy te viszont úgy érzed, jobb lenne, ha inkább csak a férjed menne be hozzátok. Nincs azzal semmi baj, ha nem akarsz látogatókat fogadni, miközben még küzdesz a szoptatással és folyik a vér belőled megállíthatatlanul. Ha valaki ezen megsértődik, az az ő problémája, nem a tiéd.

3. Mondj igent

Ha valamelyik látogató felajánlja a segítségét, mondj igent! Eszedbe ne jusson, hogy majd egyedül mindent elintézel, fogadj el minden segítő kezet. Remekül tudnak mosogatni, teregetni, leszaladni a boltba tejért, sőt előre kérhetsz tőlük akár olyat is, hogy ne plüssrókát hozzanak ajándékba a babának, hanem főzzenek inkább egy tál meleg ételt neked.

4. Ne legyél házigazda

Nem vendégségbe jönnek, nem kell őket kiszolgálni, a szülés utáni első hetekben neked egyáltalán nem kell házigazdát játszanod. Annyi a dolgod, hogy a babáddal foglalkozz, nem pedig az, hogy kiszolgálj másokat. Ha jön valaki látogatóba, nyugodtan mondd meg neki, hol találja a kávéfőzőt és a teafiltereket, és ha már ott jár, készítsen neked is egy bögrével. Kíméld magad, amennyire csak lehet.

5. Nem reagálod túl

Ha közlöd a vendégekkel, hogy mossanak kezet, miután belépnek a lakásodba, egyáltalán nem reagálod túl, csak vigyázol a babádra. Mutasd meg, hol a kézfertőtlenítő, vetesd le velük a cipőjüket, ne törődj vele, hogy ezért esetleg azt mondják rád, hogy túlaggódod a bacilusokat. Nem a látogatók lelkivilága vagy véleménye a fontos, hanem az, hogy megvédd a gyermeked fejlődő immunrendszerét az első hetekben. Sokkal könnyebb egy sértődött családtagot később megbékíteni, mint egy újszülött náthás orrát leszívni és köhögését csillapítani.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top