Komoly esély van rá, hogy hamarosan a régi fényében tündököl majd az ezredforduló óta sajnos több felesleges, esetleg csak simán borzasztó folytatást kapó Terminátor-sorozat. Azt már korábban is lehetett tudni, hogy hosszú idő után ismét az egész franchise szülőatyja, a klasszikus első két rész rendezője, James Cameron foglalkozik majd az új, egyelőre cím nélküli filmmel, és hogy természetesen Schwarzenegger tér vissza a címszerepben, de hogy újfent Linda Hamiltont vetik be Sarah Connorként, az valódi meglepetés, és a jelenléte egyszerre ígér szégyentelen nosztalgiát és egy teljesen új kezdetet.
Cameron szerint Hamilton szerepeltetése jó példát mutathat a filmszakma számára, hiszen középkorú vagy annál idősebb női akcióhősökkel szinte egyáltalán nem találkozni a vásznon, míg a hasonló korú férfi akciósztárokkal Dunát lehetne rekeszteni. A színésznő egyébként korábban úgy nyilatkozott, hogy számára a Terminátor az első két rész után véget ért, valamint hogy szerinte felesleges több bőrt lehúzni erről az egészről, ám most mégis kötélnek állt, talán részben pont azért, mert ő is hiányolta a kortárs filmművészetből a posztapokaliptikus éjszakában gyilkos robotokkal hősiesen szembeszálló nagymamákat.
Fontos még, hogy a film az 1991-es Terminátor 2. – Az ítélet napja folytatása lesz, tehát csak azért nem muszáj (és nem is igazán tanácsos) megnézni sem a trilógia harmadik darabját, sem az azóta készült két részt, hogy képbe kerüljünk.