Istenem, hányszor, de hányszor csináltam ugyanezt régen idegből, szorongva. Az, amit most meditatív tevékenységként élek meg, mert teljesen kikapcsol, régen egy csomó önmarcangolás forrása volt. Szerencsére jó sok évvel ezelőtt történt már: volt egy pasim, aki mindenáron szeretett volna a saját képére formálni. Volt ugyanis a fejében egy túlidealizált kép A Nőről, és hajlamos volt úgy beállítani a dolgokat, hogy aki nem ugyanúgy gondolkodik a dologról, és nem hasonlít erre az ideálképre, az nem is lehet teljesértékű nő. Én pedig nemhogy teljesértékű nőnek, de még embernek sem mindig éreztem magam mellette. Olyan elvárásoknak kellett megfelelnem például, hogy:
- a körmöm mindig legyen kifestve, lehetőleg pirosra, mert az szexi
- a kezemen és a lábkörmömön legyen ugyanolyan színű lakk, mert minden más megoldás igénytelen
- ha nem egyforma a cipőm, a táskám és az övem színe, akkor szakadtnak tűnök
- egy nő ne igyon sört, mert az gáz
- egy nőnek érjen legalább hátközépig a haja
- egy nő hordjon mindig szoknyát
Csupa-csupa külsőség. Én marha meg fiatal voltam és hulla szerelmes, alig mertem elhinni, hogy szóba állt velem egyáltalán ez a „csodálatos alfahím”. Úgyhogy próbáltam többé-kevésbé megfelelni az elvárásoknak, de tökéletesen persze soha nem sikerült. Kaptam is érte tenyérbemászóan bántó megjegyzéseket.
Így akarsz kimenni az utcára? Néztél ma már tükörbe, húsom?
Igen, ilyen stílusban. És igen, „húsom”. Azóta is gyűlölöm ezt a megszólítást. A mai eszemmel már fel nem foghatom, hogy tűrhettem a szemétkedéseit két teljes éven át. Persze amikor érezte, hogy túllőtt a célon, akkor mindig odatette magát rendesen. Pár napig ontotta a bókokat, jöttek a hatalmas virágcsokrok, a romantikus meglepetésprogramok, tánc a konyhában gyertyafénynél… Aztán, mikor tudta, hogy újra nyeregben van, megint elkezdődött a régi nóta.
Az nem számított, ha ő napokra eltűnt, hogy kis híján lekéstem a legjobb barátnőm esküvőjét miatta, hogy az én szüleim alig láttak minket együtt, miközben az övéinél minden vasárnapi ebéden ott kellett lenni. Csak a körömlakk meg a hajam hosszúsága, az volt a lényeg. És hogy úgy történjen minden, ahogy ő szeretné.
Aztán, persze, ahogy oszlott a lila köd, egyre jobban éreztem, hogy gáz, amit velem művel, de sajnos így is érdemtelenül sok időt pazaroltam rá az életemből. Miután szakítottunk, az első dolgom volt, hogy levágattam a hajam. Aztán vettem magamnak két tök jó farmert, végre felmondtam a munkahelyemen, ahol szintén azt éreztem már egy ideje, hogy méltatlanul bánnak velem, és elköltöztem az albérletből, ahol anno együtt laktunk, hogy semmi ne is emlékeztessen rá.
A jó dolog viszont, amit mégis ennek a gyötrelmes kapcsolatnak köszönhetek, hogy megtanultam egy életre, soha de soha többé nem fogom feladni magam mások kedvéért, és nem engedem, hogy lábbal tiporják az önbecsülésemet mindenféle érdemtelen alakok. És egyáltalán: senki. Mert az egészséges párkapcsolat ott kezdődik, hogy elfogadom a másikat úgy, ahogy van, testestül-lelkestül.
Egy jó kapcsolatban nincs gyomorgörcs, és nincsenek kérdések.
Persze, kell alkalmazkodni egymáshoz, de vannak dolgok, amiket egyszerűen nem szabad megtenni a másik kedvéért, mert saját magunknak okozunk vele maradandó kárt. Ezért aztán soha többé nem vagyok hajlandó:
Megváltoztatni a külsőmet más kedvéért
Úgy hordom a hajamat, ahogy nekem tetszik, akkor vágatom rövidre, amikor kedvem van hozzá. Ha jólesik, és van időm, kifestem a körmöm kékre, ha nem, akkor nem halok bele, és olyan ruhákban járok, amelyekben jól érzem magam.
Felülbírálni a meggyőződésemet, azokat a dolgokat, amelyekben hiszek
Onnan tájékozódom, ahonnan jónak látom, legyen szó napilapról, internetes oldalról vagy éppen tévécsatornáról. Annak adom az adóm egy százalékát, akit méltónak gondolok rá, és a magánügyem az, hogy miben hiszek. Elvárom, hogy ezt mindenki más tartsa tiszteletben – a párom meg főleg.
Feladni a hobbimat
Szeretek jógázni, olvasni, kirándulni, utazni. Ezek a tevékenységek feltöltenek, segítenek abban, hogy kiegyensúlyozott legyek, és ha megfosztanak tőlük, tudom, hogy elviselhetetlen hárpia vagyok. És nem akarom magam utálni többé senki kedvéért sem.
Várni állandóan a párom jóváhagyását, mielőtt egy programot mással megbeszélek
Felnőtt, önálló ember vagyok, engedtessék már meg, hogy időnként legyenek saját programjaim, és hadd döntsem el én, hogy mik azok.
Rendszeresen lemondani tök jó programokról a kedvéért
Lásd, előző pont!
Elhanyagolni a baráti kapcsolataimat
A barátaim nincsenek sokan, de szorosabb kötelék fűz hozzájuk, mint sok családtagomhoz. Ők azok hárman, akiket éjjel kettőkor is nyugodtan hívhatok, ha baj van, ők voltak mellettem az életem legboldogabb és legszörnyűbb időszakaiban is. És ezeket a kapcsolatokat soha, senki kedvéért nem fogom feláldozni.
