Reggel, oviba vagy iskolába induláskor rávenni a gyerekeket arra, hogy készülődjenek, öltözzenek, este arra, hogy befejezzenek egy izgalmas játékot… jól ismert szülői kihívások. Hogyan lehetne ezektől a nyűgös pillanatoktól megszabadulni? Ha nem is minden esetben, de mondjuk, tízből nyolcszor felüdülés lenne… Hogyan lehet ezt elérni?

Az első válasz, amit kapni szoktam, az a szigorú, következetes gyereknevelés. Például, ha reggel nem öltözik, nem készülődik úgy a gyermekem, ahogy azt szeretném, akkor este nem nézhet mesét. Vagy nem játszhat kedvenc játékával. Vagy valami hasonló. A gondolatmenet az, hogy ha ezt kellő következetességgel alkalmazom ezt, akkor a gyermekem majd megtanulja, hogy megfeleljen az elvárásaimnak, vagy ha nem… jön a büntetés. A szülők túlnyomó többsége – ritkábban vagy gyakrabban – előveszi ezt a módszert. Ez akkor is így van, ha egyébként egyre több szülő hallja, olvas róla, vagy egyszerűen megtapasztalja, hogy nem működik.

Annyira mélyen gyökerezik bennünk a büntetés, a megtorlás igénye (valószínűleg saját gyermekkori tapasztalatokból), hogy ösztönösen vesszük elő a legtöbbször.

Ahhoz, hogy a büntetésről, illetve az elkerülő módszerekről érdemben beszélni lehessen, először is érdemes tisztázni, mit is jelent a büntetés fogalma, melyek a legfőbb jellemzői.

Figyeld a saját reakcióidat! Amikor az alábbi jellemzőket észreveszed a reakcióidban, majdnem biztos, hogy a büntetés módszerét alkalmazod:

A büntetés leggyakrabban a szülői frusztráció és tehetetlenség eredménye, megjelenése.

Ha van gyermeked, nagy a valószínűsége, hogy már te is voltál olyan helyzetben, amikor úgy érezted, kifogytál az eszközökből, de gyermeked még mindig nem azt csinálja, amit elvársz tőle. Ilyen helyzetek könnyebben előfordulnak idő szorításában, vagy amikor nem tudtad kipihenni magad, vagy amikor több dolgot kellene egyszerre kézben tartanod, mint amire úgy érzed, hogy képes vagy. Ilyenkor törhet rád a tehetetlenség és frusztráció érzése, ilyenkor pedig nehezebben tudod rávenni gyermekedet az elvárt cselekedetekre. A végső állomás a büntetés, hogy lássa: komolyan gondolod.

A gyermek nem kívánt cselekedete és a büntetés nincs kapcsolatban.

Nincs logikai kapcsolat. Például, ha a gyermekeim nem akarják elrakni a játékokat a nap végén – pedig egyébként tudom, hogy erre képesek, és sokszor meg is csinálták már –, akkor büntetésképpen hétvégén nem megyünk el korcsolyázni, amit pedig már megbeszéltünk, és nagyon várják. Ebben az esetben a cselekedet és a büntetés között nincs kapcsolat, vagy legalábbis a gyerekeim nagy valószínűséggel nem tudják összekapcsolni a két eseményt – és nem csak az időbeli különbség miatt.

Büntetés az, ami nem a cselekedet ellen irányul, hanem a személy ellen.

Nem a helytelenített cselekedetet próbálja meg korrigálni, hanem a személynek próbál fizikai vagy lelki fájdalmat okozni. A tévhit az, hogy ha a gyermek rosszul érzi magát, akkor majd jól megtanulja, hogy ne viselkedjen úgy, ahogy azt helytelenítjük. Ilyenkor valójában csak arra tanítják a szülők a gyerekeket, hogy miként kerüljék el a testi vagy lelki fájdalmat. A gyermek gondolatmenete: „Ha büntetnek, akkor a büntetést próbálom meg elkerülni úgy, hogy közben a cselekedetemen ne kelljen változtatnom, vagy legalábbis csak a minimumot kelljen teljesítenem.”

Teljes mértékben kimarad a jóvátétel lehetősége.

A büntetés tétele maga a jóvátétel is egyben. A gyermek csinál valamit, ami a szülőnek nem tetszik, megkapja a büntetést, és máris tiszta a lap. Ez amolyan beárazása a tetteknek. Meg fogja tanulni, hogy egy bizonyos tettének mi a büntetési tétele, és adott esetben lehet számára a cselekedet vonzóbb, mint a büntetés lehetőségének elrettentő ereje.

Ez a büntetés négy ismertetőjele. Tehetetlenség és frusztráció váltja ki, nincs közvetlen kapcsolatban a cselekedettel, a személy ellen irányul, és nem ajánl fel semmilyen jóvátételi lehetőséget. Ha ezek a jellemzők megvannak, akkor nagy valószínűséggel büntetésről van szó.

Miért nem működik? 

A gyermek, akit büntetnek, nem fogja megtanulni, mi lenne az elvárt viselkedés egy adott szituációban, illetve nem fogja megérteni az okát, így nem tudja beépíteni saját morális keretrendszerébe. Magyarul: nem fogja alkalmazni, amikor a szülő nincs jelen. Elképzelhető, hogy helyesen viselkedik egy adott helyzetben, de csak azért, mert fél a büntetéstől.

Büntetés helyett meditációval fegyelmezik a gyerekeket ebben az iskolában

A büntetéssel negatív érzést tudsz kiváltani a gyermekedben – ez nem újdonság. A büntetés miatt neheztelhet rád, harag alakulhat ki benne. Ennek aztán a következménye az, hogy a kapcsolatotok sérül. Talán az egyik legfontosabb alapköve a szülő gyermek kapcsolatnak a bizalom, amely a büntetés következményeként sérülhet.

A büntetés könnyen lázadáshoz vezethet. Amikor már úgyis mindegy – már úgysem mehetek holnap moziba a barátaimmal, mert anya büntetésbe tett –, akkor csak azért sem fogom azt csinálni, amit anya szeretne, vagy csak azért is azt teszem, amit nem szeretne. Ez a hatás-ellenhatás úgy csapódik le a szülőben, hogy a gyermek még szemtelen és kezelhetetlen is.

A büntetés ugyancsak kiválthatja a bosszú érzését a gyermekben. Ilyenkor a gyermekek nem azon gondolkodnak, hogy mi lenne az elvárt viselkedés, mit kellene megtanulniuk. Inkább azon túráztatják szürkeállományukat, hogy mikor és miképpen vehetnének elégtételt a szülőn. Mivel lehetne kiegyenlíteni a számlát?

A büntetéssel még az is baj, hogy ez magát a büntetés folyamatát modellezi. Nem azt tanulja meg a gyermek, hogy mit kellene, vagy nem kellene tennie, hogyan kellene viselkednie, hanem azt, hogy miképpen lehet a büntetést alkalmazni.

A büntetésben legtöbbször nincs benne, mi lenne a helyes út. A büntetés üzenete az, hogy „ne csináld ezt vagy azt, különben büntetést kapsz”. Ilyenkor a gyermek könnyen zavarba jöhet – oké, nem csinálhatom ezt, de mit tehetek helyette?

Ráadásul ez társulni szokott azzal, hogy „oké, nem csinálhatom ezt vagy azt, mert büntetést kapok akkor, ha a büntető személy jelen van, vagy tudomást szerez róla”. Ha nincs lebukásveszély, akkor bármit lehet csinálni. Megtanítja a gyermekeket trükközni.

A büntetés adott esetben rombolhatja az önértékelést is. A gyermek, aki a büntetést kapta, könnyen érezheti magát áldozatszerepben. Ez tovább erősödhet, ha  el is hiszi magáról, hogy ő mennyire rossz ember.

A lista még tovább folytatható, de talán ezek a legfontosabb ellenérvek a büntetéssel kapcsolatban. A sok negatív hatás mellett a fő baj az, hogy nincs pozitív hatása. Nem tanítja meg a gyermekedet arra, amire szeretnéd.

A büntetés helyettesítésének legfőbb oka nem az, hogy egy jól bevált módszert – büntetést – kell lecserélni valami másra, hanem az, hogy egy egyáltalán nem működő módszert kell teljesen elhagyni a nevelési eszközök repertoárjából.

Mit lehet alkalmazni büntetés helyett?

A cél: elérni az együttműködést a gyerekekkel. Lesznek napok, amikor nagyon könnyen fog menni az együttműködés, és lesznek napok, amikor nehezebben. A cél, hogy több (sokkal több) olyan nap legyen, amikor jól mennek a dolgok, mint amikor nehezen. Azért van néhány módszer, ami segíthet azt a szülői állapotot elkerülni, ami büntetés kiszabásához vezethet.

A frusztráció elkerülését segítheti a következő 3 kérdés átgondolása, mielőtt egy szülő bármit is reagálna. Már  a három kérdéssel eltöltött idő is segíthet a türelem megőrzésében.

1.    Az, amit csinál a gyermekem, tényleg helytelen, vagy szimplán csak engem zavar?

Ilyeneket hallok szülőktől például, hogy „a három-négy éves gyerekem ül a buszon, és a lábával dobol a padlón”. Elképzelhető, hogy ez csak neki probléma, csak őt idegesíti, és ezért macerálja a gyereket, szerintem egyébként feleslegesen. Az elvárt viselkedés minden családban más és más. De talán érthető, mit akar a kérdés valójában feltárni.

2.    Képes-e az általam elvárt viselkedésre?

Képes-e fizikailag, illetve érett-e rá? Képes-e egy kétéves gyerek késsel, villával enni úgy, hogy semmit ne kelljen takarítani utána? Nagy valószínűséggel nem. Persze ez sarkított példa volt, vannak ennél árnyaltabbak is. Például amikor a hároméves egy pillanat alatt nagy gyermekké cseperedik, csak azért, mert született egy kistestvére. Ilyenkor hirtelen, ugrásszerűen megemelkedik az elvárások száma és minősége, pedig ugyanarról a kisgyermekről van szó. A különbség csak annyi, hogy van már egy fiatalabb testvére is.

3.    Tudatában van annak, hogy az, amit csinál, az nem egyezik az elvárásaiddal?

Abban a pillanatban, amikor csinálja, akkor érti, hogy az nem helyes? Például tudja, hogy egy kavics képes sérülést okozni, ha valakit megdobnak vele. Ugyanakkor nem biztos, hogy tudja, hogy a játszótéren sok gyermek között ne dobáljon kavicsot, mert – habár véletlenül, de – könnyen eltalálhat valakit. Neked ez lehet annyira természetes, hogy szinte épp ésszel fel sem fogod, hogy csinálhat ilyet a gyermeked, és lehet, hogy elveszíted az önuralmad, amikor ezt tapasztalod. Ám neki nem az a célja, hogy eltaláljon valakit, vagy hogy sérülést okozzon, hanem csak szeretne kavicsot dobálni. Hiányzik az az információ, hogy ez a cselekedete balesetveszélyes.

Ha ebben a szituációban mégis eljutsz eddig a harmadik kérdésig, akkor az segíthet abban, hogy arra összpontosíts, hogyan tudod megtanítani gyermekednek, hogy amit csinált, az balesetet okozhat, és nem arra fogsz gondolni, milyen büntetést érdemel.

Ez a három kérdés nem feltétlenül old meg minden helyzetet. Előfordulhat, hogy gyermeked tudatosan dönt úgy, hogy elvárásaiddal szemben viselkedik. Ám viszonylag ritka, hogy csak a te bosszantásod legyen a cél. Érdemes bizalmat szavazni neki, és egy beszélgetés során kideríteni, mi vezeti arra, amit tesz.

Turáni Szabolcs / hogyanmondjamelneked.reblog.hu

két gyermek édesapja, tréner

 Olvass tovább a témáról!

·         Vannak még rossz gyerekek?
·         Rossz mintát kaptál? Hogyan adjál jót akkor a gyerekednek?
·         Te beszéled a szeretet nyelvét? És a gyerekedét?
·         Egy sikeres tanítónő megmutatja, hogyan bánt egykor a nehezen kezelhetőkkel