nlc.hu
Sztárok
Pflum Orsi alulmaradt

Pflum Orsi alulmaradt

Plfum Orsi, Baby Gabi és Ádok Zoli harcba szállt egymás ellen. A három énekes egy vacsorán mérte össze erejét, és megmérkőztek a legjobb szakács címért.

A meghívott énekesek komolyan vették a versenyt: már egy héttel az esemény előtt azt latolgatták, hogy milyen pizzával kaphatnak több szavazatot a zsűritől, vagyis számos, a Sztárvacsorán részt vevő énekestől. Végül Pflum Orsi a tenger gyümölcseivel ízesített, Baby Gabi a lecsós, a Csillag születik című tehetségkutató műsor felfedezettje, Ádok Zoli pedig a spenótos-gorgonzolás pizza mellett döntött.

Baby Gabi, Ádok Zoli, és Pflum Orsi
Baby Gabi, Ádok Zoli és Pflum Orsi

– Megmondtam Gabinak és Zolinak, hogy esélyük sincs, hiszen a szüleim pékek, és én is nagy gyakorlatot szereztem a péksütemények készítésében – vallotta be Orsi. – Mivel azok meglehetősen hasonlítanak a pizzatésztához, ezért azt sejtettem, hogy én fogom a legjobban készíteni. Végül a harmadik helyen végeztem, de nem bánom, hiszen nem a győzelem volt a legfontosabb. Remekül éreztük magunkat szakácsként, és biztos vagyok benne, hogy a vendégek számára is emlékezetes marad az este.

jól laktak a romanticos lányok
Jóllaktak a romanticos lányok

A zsűriző hírességek között volt Völgyesi Gabi, Mary Zsuzsi, a Romanticból Katinka és Anna, Dukai Regina és Debreczeni Zita is. Csak a pizza ízére koncentráltak, és nem arra, hogy ki készítette. Hiszen ha így lett volna, sokkal nehezebben tudtak volna dönteni, mert mindhárom sztárszakács kedves ismerősük. Végül az a pizza kapta a legtöbb szavazatot, amilyet még soha nem evett senki: Ádok Zoli spenótos-gorgonzolás pizzája.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top