Ha a féltékenység nem túl komoly, akkor még jó hatással is lehet a gyerekek fejlődésére; felnőtt korukra toleránsabbak, függetlenebbek lesznek. A pszichológusok szerint, minél ügyesebben neveli a szülő gyermekeit, annál kevésbé fordul elő, hogy féltékenyek lesznek egymásra. Ha a gyerekek elégedettek, jól érzik magukat a családban, úgy érzik, kellő szeretetet kapnak, akkor nincs mit irigyelniük a másiktól.
Amennyiben a gyereket folyton összehasonlítják testvérével közvetlenül vagy közvetve, akaratlanul is neheztelni fog testvérére, sőt szülei iránt is harag ébredhet benne. A szülők sokszor meggondolatlanul mondják: „Látod a kishúgod milyen jólnevelt.” A szülőt természetesen a jó szándék vezérli, és abban a reményben teszi az összehasonlításokat, hogy az egyik testvér majd példát vesz a másikról. Sajnos ezeknek az összehasonlításoknak ritkán van pozitív hatásuk, sőt, gyakran az ellenkező hatást váltják ki.
Ha tehát az idősebbik testvérnek gyakran példálóznak kishúgával, akkor nemcsak húgát fogja megutálni, hanem valószínű, hogy csak azért se lesz jól nevelt, bármennyire is ez a szülő óhaja. A testvérek állandó összehasonlítása ahhoz vezethet, hogy elkezdenek versengeni egymással a szülő szeretetéért. A gyerekkorban elmérgesedett testvéri viszony felnőttkorban ugyan megenyhülhet, de általában rányomja bélyegét a későbbi kapcsolatra.
A szülők célja az legyen, hogy a rivális érzelmeket együttműködéssé, szolidaritássá változtassák. A gyerekek közti vitába nem érdemes a szülőnek belebonyolódnia, mert szükségszerű, hogy valakinek igazat kell adnia. Ha a szülő valamelyik gyermeke pártját fogja, a másik gyerekben felébred a féltékenység, úgy gondolja, a szülő a másikat szereti jobban, nyilván azért védi.
Ha a szülő próbálja eldönteni gyermekei vitáját, az nagy valószínűséggel újabb vitát, veszekedést szül, ami könnyen elmérgesedhet.
