Az elkeseredettség, a düh és az irónia beszél belőlem, de félig azért mégiscsak komolyan gondolom az iménti állításom. Elegem lett! Mégpedig az ígérgető, szavahihetetlen, nyegle és bárdolatlan szakemberekből. Közben pedig emelem kalapom, a lába nyomát is csókolom a kivételnek, és nagyon hálás vagyok azoknak a mesterembereknek, akik még itthon is normálisan végzik a dolgukat, miközben nemcsak burkolásból, asztalosmunkából, vízvezeték-szerelésből vagy kőművességből vizsgáztak jelesre, hanem emberségből is!
Minden úgy kezdődött, hogy a gyerekek fürdőszobájában berepedt a kád. Cserélni kell. Úgy döntöttünk a férjemmel, ha már úgyis szét kell verni az egyik sarkot, újítsuk fel a teljes berendezést, és legyen minden vadiúj a srácok pancsolásához. Amúgy is ráférne a tatarozás. Akkor még nem sejtettem, hogy valósággal szégyenkeznem kell fondorlatos tervünk miatt, és hamar eljön a perc, amikor komolyan megbánom, hogy annak idején nem tanultam ki egy rendes szakmát. Ajánlás útján jutottam egy burkolóhoz, aki ki is jött, vállalta is a néhány napos feladatot. Még nyáron, a szabadságunk alatt vidékről utaztunk fel a fővárosba, hogy a kért időre mindent beszerezzünk: csempét, padlólapot, új kádat, WC-t, bútorokat. Mi készen álltunk a megbeszélt időpontra. A burkoló viszont csúszott egy kicsit, el kellett halasztani a munkálatokat. Aztán megint. Nyáron már nem tudott nekiállni, de elfogadtuk a tényt, bár kicsit aggódtunk, hogyan fogjuk összeegyeztetni az otthoni felfordulást 3 pici gyerekkel. Megoldjuk. Mert mi mindent megoldunk.
Két hónap tologatás után az egyébként szimpatikus szakember megint nem jelent meg nálunk. Aztán már a telefont sem vette fel. Nem baj, van ilyen. Nem vagyok egy hepciáskodó fajta. Bár nem esett jól, hogy ígérgetésből tele a padlás, az új fürdőszobának se híre, se hamva. Elég lett volna, ha tisztességgel annyit mond: „bocs, mégse!”. Mivel problémamegoldó képességem egészen kifinomult, nem estem kétségbe, felhívtam megközelítőleg egy tucat telefonszámot egy hirdetőújságból. Néhány perc múlva már éreztem, hogy tudományos-fantasztikus feladat hamarjában új burkolót találni. Valaki csak jövőre tudott volna kezdeni, mások pedig élből rávágták, hogy nem csinálnak ilyet. Azt ne kérdezzétek, hogy egy lakásfelújítással foglalkozó cég miért nem foglalkozik fürdőszoba-felújítással! Bizonyára én vagyok tájékozatlan… Egyik rejtély követte a másikat. Nem gond, mi szeretjük a kihívásokat!
Végre találtam egy szabad burkolót, aki már rég kezdene, ám előbb egy vízvezeték-szerelőnek is rá kéne pillantania a fürdőszobánkra. Ismét ajánlás útján találtam egy szakembert, aki rábólintott. Aztán három hét múlva mégis meggondolta magát (persze nekem ez újabb 6 telefonomba került). Indulhatott az „itt a vizes, hol a vizes” játék. Lelkesen újra elővettem a hirdetőújságot, megint felhívtam egy rahedli számot, egy óra múlva meg már bőgni lett volna kedvem: hárman rám csapták a telefont köszönés nélkül, pedig még csak el sem kezdtem a mondandóm. Ketten egész egyszerűen kiröhögtek, amiért égszakadás és földindulás nélkül akarom őket idecitálni, hárman olyan minősíthetetlen stílusban beszéltek velem, hogy legszívesebben ordítottam volna én is. Kisírdogáltam magam egy sötét sarokban, majd újra nekifutottam, és tárcsáztam a kb. ezredik „hívjon minket éjjel-nappal, minden problémát garanciálisan megoldunk” számot is, de ekkor már joggal kérdeztem saját magamtól: minek?
Most ott tartunk, hogy június óta „felújítjuk” a fürdőszobát, csempésdobozok között és szanitereken bukdácsolunk, és azt hiszem, én már le is tettem arról, hogy valaha értelmes, becsületes, korrekt vizessel fogok kommunikálni, ne adj’ isten dolgozni. Az megint egy másik kérdés, hogy jelenlegi burkolónk lesz-e oly türelmes és kitartó, hogy megvárja, amíg találok egy vízvezeték-szerelőt, aki időben el is végzi a vállalt feladatot. És nem, nem fogom szégyellni magam még akkor sem, ha a Tádzs Mahal kicsinyített mását álmodtam volna a klozet helyére! De én nem szeretnék mást, csak egy szaros kis fürdőszobát kicserélni, és ezért cserébe odaadni valakinek egy rakás pénzt. Higgyétek el, kedves vagyok, szeretettel kávét is főzök, amennyit csak kell. De képtelenség olyan mestert találni, akinek beleférünk az idejébe, aki kellően körültekintő, és aki nem néz hülyének csak azért, mert nő létemre nem tudok kicserélni egy komplett vízvezetéket. Elnézést kérek mindenkitől! Hát komolyan mondom, elegem lett az egészből! És biztos vagyok benne, ha most gyorstalpalón elvégzem a vízvezeték-szerelő szakiskolát, hamarabb megcsinálok mindent saját kezűleg, mint ahogy azt egy lelkiismeretes, dolgozni akaró szakember befejezné.
Ülj csak le, Mekk mester, 1-es!
