Összepakolok, és repülök Tibihez, a hentes kollégához. Sok még a dolgom, és három óra múlva érkezik Klára. Ízletes freudi elszólással élve két mellet és két combot vásárolok. Éljenek a páros szervek. A teraszon kell sütnöm, mert a kis teakonyhám felszereltsége nem alkalmas a kacsahús fogadásához. Találok egy elektromos kerti grillt. Hideg lesz a teraszon, de majd felmelegszünk a grillsütő izzói mellett. Ennek a lánynak romantika kell. Nekem pedig ő kell. Ezért aztán a gyertyák mellé még egy petróleumlámpát is veszek. Bóvli alumínium, de szép piros, és a célnak megfelel. Vásárolok egy literes flakon illatos lámpaolajat is hozzá.
Havazni kezd. Kis pelyhek szállingóznak. Az autók szélvédőin láthatatlan törpék szteppelnek. Füstölthús-szagú ruháimat a szennyesbe vágom, és letusolok. Elpakolom az íróasztalomról a jegyzeteket, és felsöpröm a lakást. Szellőztetek, megágyazok. Felkapcsolom a kislámpákat és összeszerelem a grillsütőt. Gyenge műanyag lábai vannak. Három. Bepácolom a kacsahúst és megpucolom a zöldségeket. A teraszajtó elé húzok egy hosszabbítót, és kiviszem a grillsütőt. Tesztelem. Kilenc fokozat. Gyorsan melegszik. Négyesen sütöm majd a kacsát.
Kiviszek még egy széket, és párnát rakok mindkettőre. Poharakat, borokat. Feltöltöm a petróleumlámpát az illatos olajjal. Istentelenül büdös, de nem baj. Biztos vagyok benne, hogy Klára szereti majd ezt az illatot, ahogyan a nagyi parfümjének illatát is szereti. A rántott hús jut majd róla eszébe, és a csendespihenők. Lajos jó munkát végzett. Negyven percem maradt. Megsimogatom a melleket, combokat, és felteszem őket a rácsra. Szépen serceg. Néha belobban. Magasabbra rakom a rácsot. Kinyitok egy bort, öntök a kacsára, öntök a fejembe. Megfordítom a kacsát. Csengetnek. Meggyújtom a petróleumlámpa kanócát, és ajtót nyitok. Klára nem csípte ki magát. Nem szokta. Elfogadta már a külsejét, és nem akar nevetségesnek látszani azzal, hogy ezen változtatni próbál. Adok rá egy pokrócot, és kiülünk a teraszra. Borozunk. Nézzük a kacsát és a hóesést. A felettünk lévő terasz az ernyőnk. Én megiszom egy üveg bort, ő két decit. Én józan vagyok, ő részeg. Mesél a napjáról. Az életéről nem akar, mert rosszkedve lenne tőle. Nekem is. A napja csak egyszerűen unalmas, de hát mindenkinek vannak unalmas napjai. A kacsa elkészül. Bemegyünk a lakásba, beteszek valami nyálas portugál zenét. Imádja. A húst is. Elmegy kezet mosni. Utánamegyek. Megcsókolom a nyakát, aztán lassan körbeérek, és megcsókolom az ajkát is. Elhúzza magát. Megint megcsókolom. Most egy kicsit tovább hagyja. Remeg. Ezt akartam látni. Amikor a kielégítetlen nő megfeledkezik magáról. De ő nem.
– Nem szabad.
– Miért nem?
– Van barátom.
– Micsoda?
– Ez van.
– Ez. De hol van?
– Dolgozik. Éjszakás. Tűzoltó.
Remek. Egy tűzoltó nőjével smacizok. Bizonyára ezért ül ott esténként. Nappal pedig ő dolgozik, és a tűzoltó alszik. Már mindent értek. Nincs idejük egymásra.
– És szereted?
Kiugrik a kezem közül, és már jön is a hiszti.
– Ahhhj, neeem tudooom!
– Jól van na, nyugalom.
Megint megcsókolom. Hagyja. Lefekszünk az ágyra, és kezdünk belejönni. Nyúlkálok. Már nem vagyunk szárazak, Klárikám. Megfeledkezik róla, hogy mit is csinálok, de aztán magához tér. Vagy fordítva. Eddig volt magánál, és most feledkezik. Nézőpont kérdése.
| Cikkünk részletet közölt Gerlóczy Márton A csemegepultos naplója című könyvéből.
„A lókolbászok akarták így. A lejárt májasok. A kolozsvárik. Ők mentettek meg, hogy újra embernek érezhessem magam. Csemegepultos leszek. Nappal kolbászokat, este nindzsókat fogdosok. Erről szól majd az egyedülálló csemegepultos élete.” Márczy Lajosnak betelt a pohár. Elhatározza, hogy beleveti magát az élet sűrűjébe, és beáll piaci kofának Joli mellé, aki tanítómestere lesz. Lali, aki íróféle, eleinte nehezen találja a fogást a csendes húsokon és a hangos vevőkön, de Jolival gyorsan összeszoknak, és a csarnok tarka népének „életszagú világa” lassan feltárul a botcsinálta kofa előtt, ahogy éjjel feltárulnak a női idomok is; combok és mellek, fogni- és harapnivaló húsok, és Lali már maga sem tudja, hogy a húst keresi a nőben, vagy a nőt a húsban. Gerlóczy Márton legújabb regénye valódi megújulás. Pest mutatkozik be általa, ez a nyüzsgő piac, ahol éjjel-nappal vevők és eladók vagyunk, de legtöbbször mi vagyunk a termék; testünk és lelkünk, amit áruba bocsátunk, néha akciósan, néha felértékelve, szép csomagolásban vagy éppen nyersen és füstösen, ki-ki vérmérséklete szerint. A könyv ára: 2999 Ft  |
Előadja a kis versikéjét.
Fhúú,
Áhhh.
Jaj,
Nem szabad.
Elszavalja párszor. Pontosan annyiszor, ahányszor újra nyúlok. Egyszer még a Fütyköst is megfogja. Aztán megint szaval. Kezdem megunni. Lefordulok. Most ő mászik rám. Amikor beindulnék, megint szaval, és ellök magától.
– Klára, én ehhez már öreg vagyok.
– Jaaj, ne haragudj, annyira szeretném, de nem szabad. Nekem van barátom.
– Édes Klára, döntsük akkor el, hogy csőszei vagyunk-e az erkölcsnek, avagy sem.
– Tessék?
– Mit keresel itt, ha van barátod?
– Nem tudom.
– Mit tudsz?
– Semmit.
– Akkor azt honnan tudod, hogy nem szabad? Itt fekszel az ágyamon, miközben a herceged fára mászik egy nyugdíjas kertjében, az ő édes kis macskájáért. Nedves a bugyid, fogod a micsodámat, és arról prédikálsz, hogy mit szabad, és mit nem?
– Te ezt nem értheted.
– Mindjárt gondoltam. De megkönnyítem a dolgodat.
Felállok, cipőt húzok, és kinyitom a bejárati ajtót. Nem jön.
– Itt várlak.
Kiszól.
– Most miért kell ezt csinálni?
– Lennél szíves távozni?
Összeszedi a cuccait. Látom, hogy nagyon keresi a szavakat, de nem talál semmit. Menne is, maradna is. Én könnyebben döntök. Nem vagyok tizennyolc. Adok egy puszit a homlokára, és szó nélkül bevágom az ajtót. Kiállok a teraszra, meghúzom a bort. Nem látom kijönni a kapun. Eltelik egy perc, két perc, három perc. Csönget.
– Nem tudok kimenni. Segítenél?
Na, ez már több a soknál. Eljátssza, hogy nem tud kimenni. Ezt sikerült kitalálnia, amíg lépkedett le a lépcsőn. Egyesek képesek teljesen hülyének nézni az embert. Vagy tényleg ilyen ostobák, azt hiszik, nem látok át rajtuk. Beszállunk a liftbe. Azt várja, hogy majd mondok valamit. Téved. Előremegyek, megmutatom neki a gombot, ami fölé nagybetűkkel oda van írva: BEJÁRAT.
– Látod?
– Jól van na. Most mit fogsz csinálni?
– Hogy most? Hogy mit? Ennél mi sem természetesebb. Felmegyek, és maszturbálok egyet a gondolatra, hogy mi lett volna, ha itt maradsz.
– Te tiszta hülye vagy. Lehet, hogy mégsem kéne elmennem.
– Nem lehet, hanem biztos, hogy elmész. Jó éjt.
