 |
A túlélőhormonok készen állnak
Lelki vagy fizikai stressz hatására szervezetünk védekezni kezd: az idegrendszer üzeneteket küld a hormontermelő szerveknek, és máris nagy mennyiségű „túlélőhormon” kerül a vérkeringésbe. Ezek a hormonok (a legfontosabb az adrenalin és a noradrenalin, közös nevükön katekolaminok) készenléti állapotba „helyezik” az embert. Képessé teszik a küzdelemre, vagy – ha ez kilátástalan – a menekülésre. Mi történik ilyenkor a szervezetünkben? Megnő a szív teljesítménye, emelkedik a pulzusszám: „torkunkban dobog a szívünk”, a küzdelem szempontjából fontos szervek (tüdő, szív, agy, vázizomzat) vérellátása javul, míg a kevésbé fontos helyeken (bőr, belek, vesék) szűkülnek az erek, elsápadunk. A tüdő hörgőcskéi kitágulnak, így könnyebben lélegzünk. A szervezetben raktározott tápanyagok (zsírok) gyorsan felhasználható cukorrá alakulnak: „felmegy a vércukrunk”. Ez a folyamat pillanatok alatt lezajlik.
A magzat a megszületés során erős stresszt él át. Akár órákig is eltart, míg átpréselődik a szülőcsatornán; feje tekintélyes nyomásnak van kitéve, és időnként szünetel az oxigénellátása is, hiszen a méhösszehúzódások során a lepény és a köldökzsinór is összenyomódhat. Az utóbbi évtizedekben kiderült, hogy a születés megpróbáltatásainak hatására a magzat szervezetében hatalmas mennyiségű stresszhormon keletkezik. Míg a felnőtt szervezetében az idegrendszer jelzéseinek hatására kezd hormont termelni a mellékvese, addig a magzatnál ez a szerv közvetlenül válaszol a stresszre – nincs szüksége bonyolult idegi közvetítő folyamatokra. Ráadásul az apró szervezet rendelkezik más stresszhormon-termelő szövetekkel is, a paraganglionokkal. Miután teljesítették feladatukat, ezek a szervecskék fokozatosan felszívódnak, végül teljesen eltűnnek. Bizony, már a terhesség alatt is jó szolgálatot tesz ez a többszörös készültség: a baba sokkal ellenállóbb az oxigénhiányos állapottal szemben (ami a várandósság során különböző okokból viszonylag gyakran előfordulhat), mint egy felnőtt.
Születés után
Nagy mennyiségű stresszhormon akkor termelődik, amikor vajúdás közben a magzati szervezet a méhösszehúzódások hatására nyomás alá kerül. Gyakran előfordul, hogy a vajúdás nélkül, császármetszéssel világra segített kisbabák rosszabb állapotba kerülnek, mint a természetes úton születők. A „vajúdástól megkímélt” babának ugyanis nincs ideje felkészülni a méhen kívüli életre. A szervezetben felszabaduló hormonok nem csak az aktuális stressz túlélését biztosítják – a tüdő például a katekolaminok segítségével válik használhatóvá. A szülés megindulásáig a magzati tüdőben folyadék áramlik, aminek a felszívódása stresszhormonok hatására indul meg. Eközben olyan felületaktív anyag termelődik, amely biztosítja, hogy ne tapadjanak össze a léghólyagocskák. A tüdő tehát a vajúdás és a szülés során „érik meg”, ekkor alakul ki a megfelelő légzési képesség.
A születés stressze az újszülött anyagcseréjét is megváltoztatja: lehetővé teszi, hogy a baba az addigi folyamatos tápanyagellátás megszűnése ellenére se éhezzen: a katekolaminok mozgósítják a baba tápanyagraktárait. Ezért nincs szüksége a babának az első napokban nagy mennyiségű táplálékra: éppen elég neki a mama előteje. A vajúdás nélkül világra segített újszülöttek között ellenben gyakori a kórosan alacsony vércukorszint: ők még gyakoribb szoptatásra, vagy esetenként táplálék-kiegészítésre szorulhatnak.
Éberen figyel
Magától értetődő lenne, ha a születés után a baba kimerült álomba zuhanna. Ez azonban szinte sohasem következik be. A katekolamin-szint ugyanis csak nagyjából két óra múlva áll vissza a normálisnak számító értékekre. Szülés alatt az anya szervezetében is magas lesz a stresszhormonok szintje, így ő sem tud azonnal elaludni – inkább a babával foglalkozna. Anya és újszülött tehát készen állnak a találkozásra, az első szoptatásra. A csöppség élete első órájában nagyon erős késztetést érez a szopásra: ilyenkor a legaktívabb a veleszületett szopóreflex. Legtöbbször elkél egy kis segítség, főleg, ha keskeny szülőágyon történt a szülés, de valójában semmi akadálya sincs annak, hogy a kicsi már akkor szopjon, amikor a köldökzsinórt még el sem vágták.
A természet fölkészíti a gyermeket a nagy útra és az első találkozásra. Adjuk meg neki a lehetőséget, hogy ennek valamennyi előnyét élvezhesse édesanyja ismerős illatú testének közelségében!
