Balla Júlia szívét tíz éve ejtette rabul egy aprócska szőrgombóc. „A munkahelyemen három napig kerülgetett, azután hazavittem” – idézte fel a Borsnak a szegedi asszony, aki akkoriban még egy kilencedik emeleti panellakásban élt, az uszodával szemben. „Tündér Lala egész nap a párkányon ült, és nézte az úszókat” – mondja, majd hozzáteszi, mindig a telefonja csengőhangjával jelezte a cicának, hogy kirakta neki az ételt.
Nincs ez másként most sem, igaz, Júlia most már egy átmeneti szállóról tér vissza mindennap utcára került kedvencéhez. „Egy bácsihoz költöztem, akinek elvállaltam a gondozását, Lala jött velem. Sajnos az idős ember meghalt, nekem pedig mennem kellett, így kerültem átmeneti szállóra.”
Júlia azt mondja, miután gyakorlatilag hajléktalanná vált, napokig nem tudta elhagyni a szállót. „Akkor úgy mentem vissza a házhoz, hogy biztosan nem találom meg Tündér Lalát, de a cicahívogatós hangra azonnal elém szaladt. Azóta mindennap viszem neki az ételt” – meséli a nő, akinek a szálló vezetősége már többször mondta, hogy beviheti a cicáját. „Lala szeret elbújni, és nem akarok konfliktus” – magyarázta Júlia, miért nem vette magához újra kedvencét.
