Láttalak, ahogy kicsit tanácstalanul álltál a gyermeked fölött, aki a földre vetette magát hisztirohamában. Tudom, mit érezhettél, ahogy az emberek körülötted jól megnéztek. Nem csodálom, hogy kerülted mindenki pillantását. Pedig ha az enyémet elkaptad volna, egy mosolyt küldtem volna, mert pontosan ugyanilyen jeleneteket élek át a saját dackorszakosom mellett napról napra.
Sokan úgy néztek rád, hogy „hallgattassa már el azt a gyereket, anyuka!”.
Pedig képtelenség egy idegösszeomlásban fetrengő hároméves lelkére beszélni, netán logikusan elmagyarázni neki, miért nem célravezető, ha összenyálazza a boltban a linóleumot a földön. Nem lehet észérvekkel hatni rá, leszáll a lila köd az agyára, és csak egyet tehetsz, kivárod a végét. Megsimogatod, ott vagy neki, nem kezded el ráncigálni és büntetéssel fenyegetni, mert már tudod, hogy nincs értelme, nem érsz el vele semmit, csak hosszabb ideig fog hisztizni.
Láttam rajtad, hogy mindezt tudod, ezért állsz ott fölötte, halk káromkodásokat mormolva az orrod alatt, csak vársz. Másoknak, akiknek már rég volt dackorszakos a gyerekük, esetleg nem is volt soha ilyen hisztis 3 évesük, úgy tűnhet, hogy azért nem csinálsz semmit, mert szar anyaként még azt sem tudod, hogyan kell gyereket nevelni. De ők nem látják, hogy aznap már a nyolcadik hisztivel birkózol meg, óriási önuralommal visszafogod magad, és másodpercenként mondogatod magadban, hogy „csak egy pici gyerek, nem tehet róla, ez is elmúlik”.
Nem néztél senkire, mert nem akartad látni magad körül az ítélkezést.
Az a kislány a te gyereked, te tudod pontosan, hogyan működik, mi, kívülállók nem ismerjük, nem tudhatjuk, mi használ nála, és mi nem. Tudom, hogy az emberek a saját példájukból általánosítanak, nem gonoszságból ítélkeznek. Csak azt élték át, hogy az ő Pistikéjük lenyugodott hiszti közben, ha ölbe vették, vagy hogy Alizkának elég volt, ha elterelték gyorsan a figyelmét egy plüssmacival. Biztos vagyok benne, hogy te is minden létező módszert kipróbáltál már, mire rájöttél, hogy a saját lányodnál csak az működik, az a leggyorsabb út, ha hagyod, hadd fetrengje ki magát a földön, így csillapodik le a leghamarabb.
Részlet az Agymanók című filmből
Nem láttam, mi volt a konfliktus köztetek, hogy azért kapott hisztirohamot, mert nem vetted meg neki a huszadik plüssállatot, vagy csak mert nem olyan rózsaszín a fánkján a cukormáz, amennyire rózsaszínnek ő szeretné. Azt látatlanban is tudom, hogy jól csinálod. Jól teszed, hogy nem mondasz mindenre igent csak azért, hogy ne legyen hiszti, és az is jó döntés, hogy nem érdekel, hol vagytok, felvállalod a konfliktust. Ezt hívják gyereknevelésnek. Még akkor is, ha ezért a bolti népek gondolatban megdobálnak rohadt paradicsomokkal, mert zavarja őket, hogy hisztizik a gyerek. Felnézek rád, mert voltál annyira határozott és elszánt, hogy nem adtad meg magad a közösségi nyomásnak. Nekik mindegy, csak csendben legyen a lányod, de neked és neki nem mindegy, hogy mennyire vagy következetes anya. A következetesség pedig ordítást szül a háromévesek körében, ez van, ezt kell szeretni és túlélni.
A mellettem sorban álló nő jegyezte meg a férjének, hogy „minek viszi a hisztis gyerekét vásárolni”.
Ne vedd magadra a megjegyzését, fogalma sincs, miről beszél. Biztos vagyok benne egyrészt, hogy ha tehetnéd, nagyon is szívesen mennél egyedül boltba. Ez lehetne a te énidőd, amikor csak a listádra és a bevásárlókosarad tartalmára figyelsz, átböngészed a címkéket, kellemes izgalommal választasz meglepetést a gyereknek, hogy lásd az örömet az arcán, amikor hazaérsz, és odaadod neki a túrórudiját. De valamiért nem tehetted meg ezt ezen a szombaton. Nyilván nem az az életcélod neked sem, hogy egy hisztériázó háromévest vonszolj magad után az áruházban, miközben próbálod kitalálni, hova tették már megint a kedvenc kekszét, mert minden második héten muszáj átrendezniük a polcokat.
Másrészt az is igaz, hogy nem lehet a négy fal közé bezárni a gyereket, csak mert a hisztije zavar esetleg másokat. A gyerekek hisztiznek, ebben a korban ez teljesen természetes, de csak úgy tanulnak meg emberek között, nyilvános helyen viselkedni, ha emberek közé, nyilvános helyre visszük őket. Úgyhogy egy pillanatig sem szabad azt érezned, hogy a te hibád, és nem vagy jó anya, amiért elvitted magaddal, és amiért hagytad, hogy kihisztizze magát ott, a bolt közepén. Teljesen jól csinálod, szerencsés a kislányod, hogy ilyen anyukája van.
