Érdekel hogyan tudod megőrizni testi-lelki egészséged? Nézz körül a Nők Lapja Egészség Oldalán! KATT IDE! |
A módszer elnevezése csalóka, csak a latin szavak vezetnek félre minket. A terapeuta vizsgálódása a koponya (cranium) belső felületén kezdődik, és a keresztcsontnál (sacrum) végződik. A szakember finom kézmozdulataival járja be a köztes területet, az úgynevezett membránútvonalat, miközben gyengéd mozdulatokkal korrigálja a koponyacsontok mikromozgásait.
Lényegében ezzel a koponyacsontmanipulációval serkenti a páciens testét, beindítva vele a gyógyító mechanizmust.
Mégsem nőtt be a fejünk lágya
A módszer azon az elven alapul, hogy az emberi test bizonyos határok között képes javítani, gyógyítani önmagát. És a test öngyógyító funkciója sokkal többre képes, mint amit bárki is elképzelhet. Egy amerikai orvos, dr. Sutherland saját magán kísérletezve dolgozta ki az általa akkor még kraniális oszteopátiának nevezett módszert, amikor rájött arra, hogy a koponyacsontok mozgathatók, és finom mozgatásuk serkenti a test regenerációját. Ám akkoriban a technikai fejletlenség következtében még nem voltak megfelelő eszközei ahhoz, hogy bizonyítsa elméletét. Sőt elveiért ki is közösítette az orvostársadalom.
Jó néhány évtizeddel később, az 1970-es évek közepén egy koponyasebész, John E. Upledger szintén érdeklődni kezdett a kraniális oszteopátia iránt. De nem kötelezte el magát, vizsgálataival csak bizonyítani vagy cáfolni akarta az elméleteket. Különböző területekről érkező orvosok közreműködésével létrehozott egy kutatócsoportot, melynek tagjai bebizonyították, hogy a koponyacsontok igenis elmozdíthatók, vagyis téves az az állítás, hogy az újszülöttkor után ezek szilárdan egyesülnek. Upledger és csapata kidolgozta azokat a módszereket is, melyekkel korrigálhatók a kóros koponyacsontmozgások. A nyolcvanas évek elején megalapította az Upledger Intézetet, ahonnan a nemzetközi terapeutaképzéseket is irányítják. Itt tanult néhány évvel ezelőtt Gábriel Orsolya kranioszakrális terapeuta, instruktor is.
Az érintés ereje
– A kezelés célja az ízületi feszültségek korrekciója, az izomrelaxáció, az agyi-gerincvelői folyadék áramlásának normalizálása, az idegi funkciók harmonizálása, a koponyán belüli keringés javítása – ismerteti a terápia lényegét Orsolya.
– A kezelés egyáltalán nem fájdalmas, az érintés súlya, mértéke, amivel hozzányúlunk a testhez, alig ötgrammnyi. A koponyacsont elmozdítása ugyanis nem a cél, csak egy eszköz arra, hogy a koponyacsont belső felszínéhez és a keresztcsonthoz tapadó agyhártyarendszert meg tudjuk mozdítani, ezzel feloldva a benne levő kóros feszültséget, hogy javíthassuk az agyi gerincvelő-folyadék termelődését és keringését. Egy tapasztalt terapeuta a test több pontján kitapintja a kranioszakrális ritmust, ezzel meg tudja állapítani, hol vannak a testben blokkok és kóros működés. A kezelések során ezek a blokkok feloldhatók. Az eljárás kifejezetten kellemes, a páciens mélyen relaxált állapotba kerül. Ilyenkor gyengéd, de határozott és mélyreható mozdulatokat alkalmazunk a fejen, a gerincoszlopon és a medencén.
A kranioszakrális terápia a test különböző rendszereit befolyásolja. Hatékony lehet krónikus fejfájás, álmatlanság, nyak- és hátfájdalmak, műtétek után fellépő működési zavarok, baleset után bekövetkező agyi és gerincvelői sérülések esetén. Orvosolható vele számos nőgyógyászati probléma, csecsemőkori zavar, például szopási, nyelési nehézség, alvásprobléma, kólika, fülfájás, vagy a nagyobb gyerekeknél viselkedésproblémák, dühroham, tanulási nehézségek is. Jelentős javulás érhető el az autizmusban szenvedő gyerekeknél.
A jövő szakemberei
Orsolya, aki korábban konduktorként dolgozott, szívén viseli az utánpótlás kinevelését is, mivel jelenleg csak hárman vannak, akik Magyarországon hivatalosan kranioszakrális terapeuta végzettséggel rendelkeznek, ugyanakkor a páciensek hatalmas száma miatt lenne igény további szakemberekre is.
– Az ország különböző területeiről, sőt még Ausztriából is átjárnak hozzám Biatorbágyra kezelésre. Van olyan anyuka, aki rendszeresen hozza fel vidékről autista gyerekét. Neki azt javasoltam, hogy végezze el a képzést, így a tanult technikákat nagyobb gyakorisággal, hosszabb utazgatás nélkül alkalmazhatja a kisfiánál. Januárban volt az Upledger Intézet első magyarországi kranioszakrális terapeutaképzése, egy izlandi instruktor irányításával. A résztvevők megtanulták azokat a technikákat, amelyekkel az alapvető feszültségeket fizikai szinten már fel tudják oldani egy tíz lépésből álló kezeléstechnika-sorozattal. Ezt legalább 75-100 páciensen kell gyakorolniuk ahhoz, hogy továbbmehessenek a következő fokozatra, a második szintre.
A kranioszakrális terápia tehát nem masszázs vagy csontkovácsolás. Apró, de mélyreható mozdulatokkal indítja be a szervezet öngyógyító mechanizmusát. Aki részt vett már valaha kranioszakrális kezelésen, általában arról számol be, hogy kevésbé fáradékony, jobb lett a közérzete, nyugodtabb az éjszakai alvása, és ritkábban betegszik meg. Vagyis a terápia fontos szerepet kaphat egy modern egészségmegőrző programban is.
DANIEL AGUSTONI: KRANIOSZAKRÁLIS ÖNGYÓGYÍTÁS Jó közérzet és lazítás finom érintésekkel A szerző tizenkét éve dolgozik kranioszakrális terapeutaként, így jól tudja, hogy a leghatékonyabb mindig az a kezelés, amelyet otthon is el tudnak végezni az emberek. Bioenergetic Kiadó, 2800 Ft |
Az augusztusi szám tartalmából: • Milyen a jó szex? Beszéljünk róla! |