nlc.hu
Sztárok
Gömöri András Máté életveszélyes helyzetbe került

Gömöri András Máté életveszélyes helyzetbe került

Gömöri András Máté egyedül vágott neki a több mint 2000 méteres hegycsúcs meghódításának, és bár sikerrel járt, a téli időjárás igencsak megnehezítette a dolgát.

Gömöri András Máté és Polyák Lilla nem nagyon tévesztik egymást szem elől, most viszont előbbi úgy döntött, hogy kipróbál egy új dolgot, a hegymászást. Szerelme a veszélyes túrára nem követte, de végig tartották a kapcsolatot. Gömöri András Máté a FEM3 Caféban mesélt arról, miért döntött úgy, hogy nekivág a veszélyes kalandnak, elmondta, mit gondoltak tervéről barátai és kollégái, sőt azt is elárulta, milyen tervei vannak a következő évre. 

,,Amikor az Everestre elindul valaki, és visszaér, gyakran megkérdezik tőle, hogy miért. Azt szokták válaszolni, hogy azért, mert ott van. Vannak emberek, akik már gyerekként eldöntik, hogy fel akarnak menni ide vagy oda. Régóta vágyom rá, most pedig úgy döntöttem, megcsinálom. Egy hónapig készültem rá, és végül belevágtam” – kezdte a színész. ,,A hegymászó barátaim le akartak beszélni róla, hogy egyedül menjek, ráadásul ebben az időszakban. Kicsit felelőtlen voltam, erre rá is jöttem, amikor egyedül, térerő és minden szerszám nélkül megkezdtem a csúcstámadást. Utólag egy jó dolog volt, hiszen ott fent találkoztam önmagammal” – emlékezett vissza Gömöri.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top