Ha nem eszik a gyerek az a baj, ha sokat eszik akkor meg az, persze a sor végeláthatatlan. Amitől meg végképp mentsenek meg, hogy összehasonlítgassanak más gyerekével, vagy más anyukájával. A hónap aktuális kardinális kérdése a hozzátáplálás. Na, ez az, amire való a védőnő, hogy elmagyarázza, hogyan is csináljuk mindezt, már mielőtt elkezdenénk. Ennek hiányába az ösztöneim, és Patrik visszajelzései alapján köszönöm tök jól megy. A kisfiam éléskamrájában szerepel a barack, az alma, a körte, a szilva és a sütőtök is. Egyre szélesedik a skála, és meg kell hagyni imádja az ízes falatokat. Úgyhogy jó úton járunk.
Viszont, hogy milyen rohamosan fejlődik, azt nem csak a nyolc kilója mutatja, hanem az is, hogy nem alszom a fogas problémák miatt. Az éjszaki hangos, keserves felsírások is, azt tanúsítják eljött az idő. És, hát Istenem rohadt sok foga van egy gyereknek. Szóval fel kell kötni a bugyit, a szemalatti táskákkal együtt és fejest kell ugrani ebben is.
De, persze a nehézségekért cserébe az anyalélek is kap egy jó nagy szeletet a boldogságból, amikor Patrik hangos nevetésétől zeng a ház. Imádom, ahogy egyre többféle érzést, egyre élesebben megélünk. Szóval egyre kalandosabbak az utazásaink, már egyre érdeklődőbb Patrik, és persze a rafináltságra is van esze, egy igazi kópé.
Mindeközben mi van velem?
Az álomkóros boldogság bomba napjaink már rutinszerűvé váltak. Így hát egyre inkább nyitok a külvilág felé, már nem csak hozzánk jönnek látogatni, de már mi is megyünk. Kalandozunk, sétálunk, és kihasználjuk az utolsó már erejét vesztett őszi napsugarakat. Közben pedig szembe kell néznem a ténnyel: lassan itt a tél, már hatkor sötétedik, és még nincs tervem a vacogós időszakra. Bár valószínűleg Patrik majd kitalál nekem valami programot, azért a hosszú közös sétáink hiányozni fognak. Nyilván megyünk majd erre, arra, de a mínusz 20 fok az se babának, se anyának nem való időszak.
Közben persze nem felejtem el a bárdként felettem lebegő tényt, hogy lassan Patrik fél éves lesz, és megfogadtam egy éves korára visszatérek a testembe. Szóval az időm feléhez közeledek, és még van rajtam hat kiló, a vészes tél után pedig hamar itt a nyár. Ha a fogyásról van szó, repül az idő. Viszont mentségemre szolgáljon, hogy végre ismét magam mögött hagytam a kenyeret és az étkezéseim nagy része húsból, és zöldségekből áll, tehát rajta vagyok az ügyön.
Sőt, én az a fajta vagyok, akinek mindig kell egy kis versengés, egy kis motiváció. Így hát beneveztem egy élményfutásra, igaz csak három kilométer, de az anyutestemnek egyelőre ez is elég, de erről majd a későbbiekben mesélek.
A szociális életemet tekintve is történtek változások, hiszen leküzdöttem magam, és a dilemmámat, az énidővel kapcsolatban. Szóval, ha randizni nem is jutottunk el az előző hónap óta, azért Norbi, a párom harmincadik szülinapját megünnepeltük, ahogy illik. Azt hiszem én egy kicsit magamban, évfordulót is ünnepeltem, a sajátomat, hiszen kereken egy éve nem voltam szórakozni. Imádtam egyébként, és nem volt bennem rossz érzés Patrik miatt. Nem nézegettem a telefonom tíz percenként. De nálunk szerencsére a nagyik modernek, és az online kapcsolat azért működik, egy „Minden rendben” üzenet Anyától pedig sokat jelentett nekem.
Ellenben a másnap sokkal hosszabb, és megpróbáltatóbb volt, mint annak idején, ugyanis tekintve, hogy Patrik nyilván nem szopizik már, nem volt másnapos szerencsére, sőt kirobbanó formában volt. Legalábbis hozzám képest mindenképp. Igaz ez esetben nem volt túl nehéz, amúgy minden a szokott napirend szerint ment, de közben belül újra, és újra meghaltam.
Ha már szociális élet, akkor a barátságokról is szót kell ejteni. A hosszú hónapokon átívelő várandósság, és az anyaság egy kicsit fordított üzemmóddal is jár. „Akkor kezdem el, amikor más már befejezte”- a 30Y zenekar sorai jutnak eszembe az életemről. Szóval, amikor Patrikkal már az esti rituálénkat nyomjuk, mások akkor érnének rá. És, minden bizonnyal Patrik még jó ideig nem fog nyolc után ágyba kerülni. Mert a kiegyensúlyozott anya titka ugyebár, a békés gyermek, ehhez pedig sok, sok alvás kell.
Nehéz szembe nézni a ténnyel, hogy az anyává válás, a társaságtól való elszakadás egy természetes része. Viszont az igazi barátok értik ezt, és megpróbálnak idomulni. Az biztos, hogy szervezést igényelnek a nappalis tivornyák, de nem megoldhatatlan. Sőt Eszti barátnőm, már több alkalommal segített a fürdetésben, így ha nem is sokkal, de egy kicsivel megtoldottuk az együtt eltöltött időt.
Mindenki mondta, hogy majd lesznek, akik elmaradoznak mellőlünk, és ez természetes, nem mindenkinek lehet lenyomni a torkán az anya csomagot. Viszont a helyükre jönnek majd újak, akik hasonló életszakaszban járnak, mint én. Sőt, voltak olyan rég elfeledettnek hitt barátságok, akik Patrik születése kapcsán kerültek újra vissza hozzám, pontosabban hozzánk. És a tévhitekkel ellentétben, szerencsére nem elvárás csak a pelenkákról, és a gyereket körüllengő témákról beszélgetni, annál is inkább érdekes ami picit más, ami kicsit nem ez.
Valamit nekünk anyának sem szabad elfelejtenünk, hogy bár az első helyen a gyerek áll, az „anyaén” mellett vagyunk nők, társak, barátok, és még ezernyi más ember egy személyben.
