A gyerekeknek mindenképpen ez a legmaradandóbb, hiszen ez a leghosszabb, három napig tartó ünnep, rengeteg finom étellel és sok-sok ajándékkal. Ráadásul látványnak sem utolsó a szépen feldíszített fenyőfa, alatta a sok becsomagolt kívánság.
A karácsony ünnepe több nemzetnek is a szeretettel való kapcsolat megerősítését, megélését, a gondoskodást és az egymásra való odafigyelést, megbékülést hordozza magában.
De honnan ez az ünnep, és mi célt szolgált eredetileg?
A téli napforduló napja az év egyik olyan sarokpontja volt, amely a nyári napfordulóval együtt egységes keretet adott az időszámításnak. Míg a nyári napforduló során a legmagasabban állt a Nap, és a legrövidebb éjszaka következett be, addig télen a legalacsonyabban delel a Nap, és ekkor van az év leghosszabb éjszakája is. A téli napforduló az északi féltekén december 21–22-ére esik, s ennek alkalmával évezredek óta a fény diadalát, az élet megújulásába vetett hitet ünnepelték, hiszen ekkortól kezdtek az éjszakák újra rövidülni, és hosszabbodni a nappalok.
Örömünnep
A római világban a téli napforduló előtt, december 17-én ünnepelt saturnalia a vidámság és az ajándékozás napja volt, a római újévkor, január 1-jén pedig a házakat zöld növényekkel és lámpákkal díszítették, a gyerekeknek és a szegényeknek pedig ajándékot adtak. A niceai zsinat után ez a meglévő szokás is keresztény köntösbe öltözött, számos eleme az ünnepnek, így az ajándékozás hagyománya is Jézus Krisztus neve alatt folytatódott tovább.
Az isteni fény születése
Karácsony ünnepe Rómában keletkezett 325 és 335 között. Célja volt, hogy lezárja a Jézus Krisztussal kapcsolatos vitákat, és népszerűsítse a liturgia eszközével a niceai zsinat határozatát, amely szerint Jézus Krisztus isten is és ember egy személyben. A vetélytársát, a Mithras-kultuszt ekkor legyőző keresztény vallás szimbolikájában az isteni fényforrást, a sötétségen diadalmaskodó fényt immár Jézus szimbolizálta, így hamarosan az ő születését is ehhez a téli napfordulóhoz kötötték.
Mikor született Jézus?
Az ünnep napjának megválasztása sok problémát okozott, mert ebben az időben számos – egymásnak ellentmondó – nézet uralkodott Jézus születésnapját illetőleg. Így egyesek szerint 20-án, mások szerint április 18-án vagy 19-én, ismét mások szerint november 25-én vagy január 6-án született Jézus. A választás mégis december 25-re esett, hogy ellensúlyozzák az e napon ünnepelt Sol invictus (legyőzhetetlen nap) pogány ünnepét azzal, hogy bevezették Krisztusnak, a Sol salutisnak (az üdvösség napjának) ünnepét.
Az eljövetel ünnepe
Ezzel összefüggésben kapott új tartalmat a korábbi Jézus születésének ünnepe, vízkereszt is. A karácsony elé pedig – a húsvéti nagyböjthöz hasonlóan – az V. században előkészületi időket is csatoltak, ezt hívjuk latin eredetű szóval adventnek, ami Jézus születésének eljövetelére utal. A karácsonyt megelőző négy vasárnapot átfogó időszak nagy jelentőségű, ez a Megváltóra való várakozás ideje.
Minden nyelvben más és ugyanaz
A tél legnagyobb ünnepe minden nyelven saját nevet kapott, amely hűen tükrözi, hogy a szót használó népek milyen fontosságot tulajdonítanak az ünnepnek. A magyar karácsony szót szláv eredetűnek tartják, őse a régi szláv nyelvben szereplő korcsun szó lenne, amely lépőt, átlépőt jelentett. A szó jelentése ezek szerint az új esztendőbe való átlépésre utalna. Legalább ennyire, ha nem jobban valószínű, hogy az ünnep neve a kerecsen szóból ered, ugyanis a pogány magyarok ünnepi szokása volt, hogy a téli napfordulón az újjászülető nap felé reptették a fiatal kerecsensólymokat mint a nap madarait.
Az angol Christmas Krisztus nevére utal. A német Weihnacht és a holland Kertsmisse pedig szent éjt jelent, tehát e szavak egyházi eredetűek. A latin natalis (születés) szóból ered a francia Noel, az olasz Natale, a spanyol navidad és a walesi nadoling szavak mindegyike. Létezik még a karácsony megnevezésére a skandináv Jul szó és ennek óangol változata, a Yule. Pontosan nem tudni, mit jelentett eredetileg, valószínűleg a télnek azt a szakaszát, amelyet ma is a téli ünnepi időszaknak tekintünk. Érdekes, hogy Oroszországban a karácsony jelképét, az orosz fenyőfát nevezik jolkának.
Az ünnepi fény azonos
A világ sok országában nemcsak az elnevezés, hanem az ünnepi szokások és hagyományok is változatosak. Néha szomszédos országok lakói is egészen máshogy készülnek karácsonyra, és másképp ünnepelnek. A szenteste menete az egyes országokon belül is – ezt mindenki tapasztalhatta – családonként más és más lehet. Az azonban szinte mindenütt közös, hogy a városok és falvak ünnepi díszbe borulnak. A városok főterén fenyőt állítanak, az út menti fákon sok ezer kis színes égő világít, a házak homlokzatát is olykor lámpafüzérekkel, fenyőgallyakkal, szalagokkal díszítik. A kirakatok már jóval karácsony előtt megkapják ünnephez méltó ruhájukat, az áruházak pedig rengeteg játékkal várják a gyerekeket.
A fenyő Európában született
A fő jelkép rendszerint a fenyő, melyet december 24-én este állítanak és díszítenek fel a szülők. Karácsonyeste Európában mindenkit otthon talál, naplemente után „megjön az angyal”, a család a feldíszített karácsonyfa köré gyűl, énekelnek, majd kibontják az ajándékokat, és ezután ünnepi vacsorával ünnepelnek. Sokan később elmennek az éjféli misére vagy másnap reggel a templomba, hogy megünnepeljék Jézus születése napját.
Az év vége és ezzel az új év kezdete már ősidők óta szinte minden nép számára búcsúzással és ünnepléssel telik. Az óév eredményeire emlékezve és a jövőt tervezve ünnepléssel lépnek át az emberek mostanság is az új esztendőbe. Egyes országokban azonban csak ezután jön el a karácsony, például Oroszországban december 25–26-a helyett csak január 6-án, vízkeresztkor tartanak nagy ünnepet – s ezzel le is zárul a karácsonyi ünnepkör.
Boldog adventi készülődést kívánunk!
