A karácsony a nagybetűs szeretetről szól, míg az advent, a karácsonyi bevásárlás meg úgy általában az egymás letaposásával és megalázásával telik. Amíg tehetem, kerülöm az össznépi őrjöngést, pláne, hogy advent nélkül is viszolygok a sorban állástól – bárhol, bármikor. Már szeptemberben nekilátok, amit lehet, megrendelem neten, legtöbbször házhoz szállítással. És nem azért, mert olyan bölcs vagyok, hanem félek, hogy a karácsonyi tömeg a plázákban felfal reggelire.
Aztán múlt héten – nekem az már az utolsó pillanat – eszembe jutott, hogy kéne még egy bizonyos könyv, de már nem lehet a boltban átvenni, csomagautomatához kértem a Délihez. Bevallom, nem vagyok rutinos csomagautomata-felhasználó, de azért reméltem, hogy menni fog. Pont előttem ért oda egy csaj, aki gondosan bepötyögte a számokat, meg okézta, amit kellett, a végén hallottunk egy csettenést – az volt a kinyílt automataajtó hangja, de hogy melyik ajtó nyílt ki, azt nem lehetett látni.
„Te látod?” – fordult oda hozzám a csaj. „Nem látom, de szívesen segítek” – válaszoltam, és ahogy Prokopp Dóra forgatta a Szerencsekerékben a betűket régen, úgy kezdtük el taperolni a lehetséges nyitott ajtókat. De az ismeretlen lány karácsonyi ajándéka csak nem akart előkerülni a csomagautomatából. Szerencsére pont ekkor érkezett egy másik csaj és egy pasi, akik szintén az automatára vártak. Vázoltuk nekik a helyzetet, és ők is nekiálltak keresni a nyitott ajtót. Teljesen olyan volt, mintha valami tévéműsorban vetélkednénk. Aztán az „új fiú” megtalálta végre a nyitott ajtót, és meglett az előttem lévő lány csomagja.
És itt még nincs vége a történetnek, bár nekem már ez is megmelengette a szívemet, hogy segítettünk a lánynak, és a többiek utánunk nem kezdtek el anyázni, meg ilyenek. Azért Magyarországon – bocsánat, ha más országban is – inkább a „nem kedvesség” az alap. Szóval jöttem én, hogy beüssem a kis nyavalyás kódjaimat az automatába, és a lány, akinek segítettünk a keresésben, nem elrobogott a nagy karácsonyi hajtásban, hanem ott maradt. „Megvárom, hátha neked is kell segítség, hátha megint nem nyílik ki rendesen az ajtó” – mondta, én meg nagyon meghatódtam, hogy milyen rendes. És beütöttem a kódom, kinyílt az ajtó, megörültem én is, meg a lány is. Mentünk két külön irányba. És tudom, hogy ez csak egy apró gesztus volt. Kedves emberek összefutottak, és normálisan viselkedtek egymással a nagy karácsonyi rohangálásban. És azért írok róla cikket, mert arról is írok, ha valaki felbosszant a villamoson, és az emberi jófejség is figyelmet érdemel, nem csak a hülyeség.
