A dánok azt állítják, hogy nagyon boldogok. Ez eleve gyanús, nem? Hát még, ha hozzávesszük, hogy nemcsak simán boldogok, hanem tudják is a boldogságuk titkát, annyira, hogy egy teljesen komolyan vett, magyar szemmel kissé, hogy is mondjuk, utópisztikus intézménnyel a Boldogságkutató Intézettel a hátuk mögött rendszerbe foglalták, és könyvesítették ennek receptjét, azt üzenve, hogy ezeket a laza szabályokat és intelmeket betartva a világ bármely pontján elérhető a feszültség, aggodalom és szorongás nélküli, meghitt, kellemes lebegés, a hygge.
Hát ez aztán már tényleg gyanús, nem?
Nem biztos, hogy hülyeség, persze, már csak azért sem, mert, hogy klasszikus viccet idézzek, igény az vóna rá, a három (!) vonatkozó, magyarra lefordított kötet ugyanis hetek-hónapok óta stabilan sikerlistás, a legszebbet, amelyet én is beszereztem – Hygge: a dán életérzés, amely boldoggá tesz – több mint kétszáz napig toplistás volt a legnagyobb hazai könyves webáruházban.
Természetesen – mert nemcsak az állampolgárságom, hanem a szívem és a lelkem is magyar – kőkemény előítélettel és ellenérzéssel olvastam el az egészet, gyertyástul, gyapjúpulcsistul, kandallóstul és süteményestül, felkészülve arra, hogy kárörvendő félmosollyal zúzzam szét az önjutalmazás bullshitszagú bibliáját. Végül azonban sokkal meglepőbb és produktívabb felfedezést tettem: azt, hogy jöhetnek a dánok, amivel csak akarnak,
mi, magyarok már rég megfejtettük a hosszú távú, külső-belső harmónia és boldogság titkát,
itt van az egész a szemünk előtt, és most, a hygge-könyv mentén le is írom, mit értek ez alatt. Íme, így vagyunk/lehetünk/leszünk boldogok mi ebben a kis medencében designer lámpák, ladikon abszolvált romantikus vacsorák és tengerparti tábortűz nélkül!
Fények
A hygge alapmotívuma, hogy meghitt, meleg fényekkel kell körbevennünk magunkat. Ehhez elsősorban gyertyákat használnak szegény kis dánok, ami tiszta hülyeség, vagy hát ha annyira szeretnek viaszt kapirgálni a furnérlemezről, rosszabb esetben terítőből, egészségükre! Mi szerencsére pontosan tudjuk, milyen fények között érezzük otthon magunkat.
Az első hygge-tippem, hogy okostelefonod képernyőjének fehéregyensúlyát állítsd melegre! A legtöbb telefon tartalmaz ilyen beállítást, és meglátod majd, mérhető lesz a minőségi változás életedben! A magyarok ugyanis egy általam most gyorsan kitalált, nem reprezentatív felmérés szerint ébren töltött idejük 18 százalékát azzal töltik, hogy az okostelefonjuk képernyőjét nézik. Békávén, vécén, kocsmában ki-ki a sajátját, a négy-öt collos kis kijelző a mi biztos fogódzónk a hétköznapok káoszában, miért ne sugározhatna akkor megnyugtató, sárgás melegséget? Állítsd be hát most!
Fotók: Neményi Márton
Egyébként nehéz helyzetben vagyunk, ha külföldön, különösen, ha nálunk fejlettebb országokban próbálunk meg némi otthonosságra lelni. Mi ugyanis bensőséges, intim viszonyt ápolunk a
neonfénnyel,
amellyel sajnos egyre kevesebb helyen találkozunk. Pedig szükségünk van rá. Neoncsövek közt nőttünk fel, a villódzó-sercegő derengésben szocializálódunk, tanulunk, dolgozunk, fekszünk kórházban, neonfényben jött szembe életünk legtöbb fontos pillanata, ösztönösen keressük a neont, akkor is, ha irritáló, akkor is, ha zsong tőle a fejünk, elfárad a szemünk, és felsejlik az összes rossz emlék az iskolától az orvosi rendelőkön át a céges kantinig. Ha neonfényben vagyunk, tudjuk: hazaértünk.
Otthon
Kandalló, na persze! Ne dőljünk be, nem a ropogó tűztől lesz meghitt az otthonunk, még akkor sem, ha amúgy van pénzünk ilyesmire! (Egyébként nincs.) Gazdálkodjunk hát abból, ami van, és tanuljuk meg szeretni az ismerős látványt és hangokat: a régi, lestrapált padló recsegését, a sarokban árválkodó fikuszt, ahogy a kinti szél átszüremlik a rosszul záródó ablakkeret résein, és meglibbenti a pókhálót, amit már két hete le akarunk szedni, de valahogy mégsem, a három generáció óta a lakásban szolgáló, rojtos fotelt és
a kandalló magyar megfelelője: a konvektor
ismerős, megnyugtató kattogását. Így áll össze a magyar hygge otthon.
Étel, ital
Természetesen megint nem az a kérdés, hogy mit adott nekünk a gasztroforradalom és hogy mik most a tuti helyek. A magyar embernek ugyanis nem kell a Michelin-csillag és a Tripadvisor-toplista, ösztönösen érezzük, merre húz a szívünk és a szánk: vissza a nemzeti hagyományokhoz.
Ennek értelmében a leghyggébb magyar étel természetesen a
lángos!
Egyértelmű, nem? Egyszerű, szabadon variálható és igazi közösségi élmény, amely meghitté varázsol bármilyen együttlétet. A száj szélére ragadt tejföl és sajtreszelék, a fokhagymás lehelet, az ismerős teltségérzet és az, hogy az egészben annyira nulla a tápérték, hogy egy óra múlva pont ott tartunk, mintha nem is ettünk volna semmit, tehát kezdhetjük elölről – ez a magyar hygge étkezés.
Hygge-ügyben szó szerint megkerülhetetlen továbbá a magyar néplélekhez szintén közel álló étel,
a gyros,
amely, ha lehet, a lángosnál is intimebbé varázsol bármely helyzetet: a pitából az alufólia rései közt a kézfejre csorgó, majd a felkar szőrei közt a könyékig szlalomozó lilás-fehéres szósz, a száj sarkából kikandikáló káposzta kitárja a szívünket a másik felé, főleg, ha a másik is gyrosozik velünk. Van egy pontja a közös gyrosozásnak (nagyjából ott, ahol el kell döntenünk, vállaljuk-e a fóliában szétázott utolsó pár falatot, vagy inkább keresünk egy kukát és megpróbáljuk menteni a ruhánkból, ami menthető), ahol tisztán láthatjuk egymás lelkét, kendőzetlenül, őszintén. Miről szól a magyar hygge, ha nem erről?!
Öltözködés
A magyarok szeretik a funkcionalitást és a retró életérzést az öltözködésben is; nincs még egy nemzet, amely ilyen elhivatottan tartaná életben a kilencvenes évek színes-vicces-mintás felsőit, pólóit, pulcsijait, mackónadrágjait. Még a vidéki kis- és közepes városokban, falvakban is akkora a retróláz, hogy a berlini hipszterek is a csodájára járnának, ha elmerészkednének idáig. A másik közkedvelt magyar viselet a termopulcsi: egyszerű, letisztult, szimpla ruhadarabok ezek, a szerénység és visszafogottság mint hagyományos magyar értékek jelképei. Huszonöt fok alatt bárhol szembe jöhet falusi talponállótól a romkocsmáig. Gyakori, hogy a magyar férfiak, ha eljön az ideje, úgy veszik le a termopulcsit, hogy
rögtön félmeztelenre is vetkőznek és úgy is maradnak szeptember közepéig.
Ezen sincs mit csodálkozni, így működik a magyar hygge: őszintén, egyenesen.
(Sokan azt híresztelik, hogy mindez nem is hygge, hanem szimpla szegénység, a ruhák pedig nem is retrók, hanem húsz-harminc éve keringenek családokban, családok között, használtruha-piacokon és adományként. Ez természetesen mind alaptalan.)
Szabadidő
A dán hygge végső soron arról szól, hogy hogyan ne csináljunk semmit úgy, hogy az tartalmas legyen. Mi, magyarok tudjuk, hogy ennek semmi értelme, ez pont fordítva működik: mi mindig csinálunk valamit, akkor is, ha semmi értelme. Büszkén, egyenes gerinccel, rendíthetetlenül és kizökkenthetetlenül – figyelem, itt a kulcsszó, amit természetesen minden dán hygge-kézikönyvből hiányzik – teszünk-veszünk. Elég megnézni A Magyar Férfit a hazai hygge alaphelyszínén:
a telken.
A hétvégi telek annyira elidegeníthetetlen a magyar mentalitástól, mint a koviubi a pöritől: hétvégi telke vagy valamilyen hozzáférése egy hétvégi telekhez minden tisztességes városi férfinak van. A városi férfiak amúgy (elszegényedő, leszakadó vidék ide vagy oda) titokban irigykedve gondolnak falusi honfitársaikra, akik már eleve hétvégi telken, azaz felfoghatatlanul intenzív hyggében élnek.
Hogy megértsük, hogy ez mit jelent, ahhoz elég kidugni a fejünket az ablakon bármely hétvégi nap reggelén, lehetőleg kilenc előtt. Csukjuk be a szemünket és figyeljünk a zajokra! A madárcsicsergést fokozatosan elnyomja a férfias eszközhasználat morajlása, zúgása és sivítása. Először a sarokcsiszolókat halljuk majd meg, aztán jönnek a kör- és láncfűrészek, a gyalugépek, a kompresszorok, majd ehhez a kakofóniához csatlakozik a magyar férfi leghyggébb szerszáma: a fűnyíró.
Természetesen mindegy, mekkora a fű, van-e sarok, amit csiszolni kell, mindegy, hogy tényleg gyalulandó-e a fafelület, vagy jó lenne az anélkül is, a magyar férfi teszi a dolgát. Trip, zen, flow: szóval hygge.
A pillanat megélése
A dán hygge-kalauz visszatérő szempontja, hogy ez az egész arról szól, hogy a jelenben, a pillanatban éljünk, annak örömeit aknázzuk ki ahelyett, hogy a múlton rágódnánk vagy a jövő miatt szoronganánk. Ezt szolgálják a puha pulcsik és zoknik, a sarokba kucorodás egy jó könyvvel, hangulatos zenével, sütivel, borral. Nekünk, magyaroknak azonban, köszönjük szépen, nem kell megmutatni, hogyan éljünk a pillanatban, a pillanatnak és a pillanatért. Tudjuk mi azt jól magunktól is. Ez könnyen illusztrálható:
mi, magyarok imádunk várni.
Lételemünk a várakozás. Gyakoroljuk, ahol és amikor csak tehetjük. Várunk megállókban, spárban-cébéában, adóhivatalban, rendőrségen, hó elején a bérletablak előtt. És várunk ott, ahol vegytisztán, a maga természetes ragyogásában lehet fülön csípni a magyar hyggét: orvosnál, kórházban. Várunk a háziorvosi rendelő előtti, az előző rendszerből ott maradt műanyag székeken, a kórházban, a sürgősségin, várunk vérvételre, leletre, receptre, arra, hogy összevarrjanak, minél nagyobb a baj, annál többet várunk. Annyit várunk, hogy várakozás közben eljutunk oda, hogy már semmire sem várunk, a várakozás tétje nem az, hogy annak végével majd jobb legyen, vagy legalább valami változzon, hanem maga a várakozás.
A széken ülés, az álldogálás, a téblábolás, miközben valami sorszámot szorongatunk: ez az igazi magyar hygge, a tiszta harmónia, az egység magunkkal és környezetünkkel. Ez az, amit szegény kis dánok nem érthetnek meg soha.
