nlc.hu
Otthon
A vállalkozó nőké lehet a jövő

A vállalkozó nőké lehet a jövő

Sokkal nagyobb teljesítményre lehetne képes a globális gazdaság, ha a nők mindenütt egyenlő esélyeket kapnának a gazdaságba való bekapcsolódásra – derül ki a davosi Világgazdasági Fórum jelentéséből.

Több témát is érintett a napokban lezajlott Világgazdasági Fórum, ahol kiemelt téma volt a nők gazdaságban betöltött szerepe. A davosi fórum jelentéséből kiderül, hogy hiába van a mikro-, kis- és középvállalkozások mintegy harmada már nők tulajdonában, s bár a nők cégeinek teljesítménye jelentősen hozzájárul a szegénység csökkentéséhez a fejlődő országokban, a kivitelre is képes cégek tulajdonosai között csak 5 százalék a női tulajdonosok aránya.

A jelentés szerint mindennek oka az, hogy a nők nem jutnak hozzá az üzleti sikerhez szükséges gazdasági és technológiai információkhoz, és sokkal nehezebben kapnak vállalkozói hitelt is. Az összegzés rámutat arra, hogy a világ teljes fejlesztési segélyeinek mindössze 5 százaléka szolgálta nők vezette vállalkozások támogatását.

Davosban arra jutottak, hogy ha szervezetten támogatnák a női vállalkozók bekapcsolását a globális gazdaságba, elsősorban az exportba, a nagy kereskedelmi hálózatokba, 2025-ig 28 trillió dollárral lehetne növelni a világgazdaság teljesítményét – írja a Piac és Porfit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top