Azt például sosem értettem, hogy a New York-i Helyszínelőkben miért a tudós, fehér köpenyes emberek mennek az élen a kommandós-rajtaütéskor. Nem értem, hogy a köztudottan fegyveres, életveszélyes gyilkosra miért az a Danny rúgja rá az ajtót, akit alapvetően a laborban végzett, pipettás munkáért tartanak – és aki tegnap kelt fel a kerekes székből? Miért dr. Sheldon Hawkes, a halottkémből lett helyszínelő szaladgál golyóálló mellényben, pisztollyal a kézben, amikor el kell fogni az őrült sorozatgyilkost?
Hát nincsenek ott kommandósok, akik erre vannak kiképezve, akiknek ez a dolguk? De, néha látni is őket: a második sorban, a rambózó helyszínelők mögött… Nem értem, ez hülyeség, hát ezeknek a tudományos szakiknak nem ez a dolguk, hanem az egyéb anyagmaradványok vizsgálata, az ujjnyomok rögzítése, a spektrométer meg a DNS-analizáló használata.
Azt sem értem aztán, hogy a lelkes játékosok mégis mi a túrót gondolkodnak, mielőtt az Áll az alkuban kinyitnak egy táskát? Az összegek teljesen véletlenszerűen vannak elhelyezve a táskákban, nincs olyan logikai művelet, nincs olyan felismerendő metódus, amelynek segítségével ki lehetne találni, hogy hol mennyi pénz van. Akkor min agyal, min töpreng? Úgysem tudja kikövetkeztetni, hogy a 21-es vagy a 12-es bőröndben van-e a főnyeremény.
 |
| „…a lelkes játékosok mégis mi a túrót gondolkodnak, mielőtt az Áll az alkuban kinyitnak egy táskát?” |
Ez is hülyeség tehát, nyugodtan nekiindulhatna 1-től kinyitogatni a táskákat, vagy lólépésben, vagy átlósan, vagy akárhogy… de egy biztos: bármennyit gondolkodik, bármennyit vár, attól még nem lesz több vagy kevesebb esélye a nyereményre.
Külön kört érdemelne aztán a „profi nyomozók” tevékenysége a krimikből. Ha én például kábítószer-kereskedő lennék, az aktuális szállítmány tetejére mindig raknék egy, a heroinos pakkokhoz teljesen hasonló csomagot, amelyben szép, fehér patkányméreg lenne.
Tudjátok, ezt a legfelső zacskót szokták a rajtaütések során a nyomozók bicskával felhasítani, majd a tartalmát megkóstolni, hogy aztán undorodva mondják: „Igen, ez színtiszta heroin.”
Holott mondom, lehetne patkányméreg is. De ha meg, mondjuk, túszejtő terrorista lennék, akkor a túszaimat mindig a bázisul szolgáló raktárház kapuja mögé állítanám. Oda, ahol a túszmentő kemény zsaruk szoktak látványosan betörni az autóval… a filmekben valahogy pont sosem áll ott senki!
Hülyeség. Ahogy az is, visszatérve egy pillanatra a helyszínelőkhöz, hogy a legócskább bolti kamera képét is egy pillanat alatt ezerpixelessé tudják nagyítani. Az előbb még csak egy fura folt volt ott, aztán jön némi varázslás, párszor átfut valami a képen, és a következő pillanatban már egyenként számolgatjuk a mitesszereket az elkövető orra hegyén. Most őszintén: hiszi ezt bárki, aki próbált már kétségbeesetten zoomolni a gimiből ballagó húga arcára az iskolai udvaron, sűrűn nyelve a káromkodásokat, hogy szegény Nusiról egy rendes felvétel sem lesz, mert ez a nyomorult kamera nem képes fókuszálni?
Hülyeség aztán, hogy a terroristák mindig jól látható, vörösen visszaszámláló és pittyegő órát raknak az időzített bombára. Hát kinek rakták azt oda? Maguknak? De hiszen ők a robbanás pillanatában száz mérfölddel arrébb lesznek! Vagy ennyire fair, előzékeny fickók, hogy megadják az esélyt a különleges osztagnak, hogy azok tudják, mennyi idejük van elvágni a piros drótot? Hát, ha én bombás terrorzoli lennék, biztos megviccelném a zsarukat, és jó öt perc késésre állítanám az órát: azok azt hiszik, hogy van még idejük, de hopp, hirtelen elpukkan a bomba.
 |
| „A terroristák mindig jól látható, vörösen visszaszámláló és pittyegő órát raknak az időzített bombára. Hát kinek rakták azt oda? Maguknak?” |
Hülyeség, hogy autós üldözéskor sosem kerül senki a kerekek alá, mikor a menekülő gazember áthajt a zöldségespulton vagy a járdára kipakolt kávéházi asztalokon. Persze, pont a távolugró-válogatott üldögélt ott teázgatva, ezért úszták meg, hogy bárkit is elüssenek! Hülyeség, hogy mindig akkor kapcsol a főhős a tévén a megfelelő csatornára, mikor releváns információt közölnek (megölte, megszökött, megtalálták), és sosem akkor, mikor arra kérik, hogy beszéljen őszintén a hüvelygombáról. Hülyeség, hogy senki nem ismeri Zorro álarca mögött Don Diego de la Vega arcát, holott csak a szeme körül van egy fekete textilnyolcas. Sőt, nem ismerik fel Clark Kentben Supermant, pedig csak felrakott egy szemüveget, és hátrafésülte a haját!
Rengeteg hülyeség van a tévében, a lista korántsem teljes. De ízelítőnek ennyi is elég, hogy bebizonyítsam: a tévénézést nem a logikánk fejlesztésére, az össznépi intellektus emelésére találták ki.
De azért jó.
