Ágyas, társ és anya egy személyben?

A hír: A közös házimunka csökkenti a válások számát
Egy brit tanulmány szerint kevesebb válás jut azokra a házasságokra, ahol a férj besegít a házimunkába, a vásárlásba és a gyereknevelésbe.
Brit kutatók 3500 brit pár részvételével készítettek felmérést, és úgy találták, hogy a háztartásvezetésbe besegítő férfiak kisebb százalékban válnak el, mint azok a társaik, akik nem. A vizsgálat rácáfol arra az elméletre, amely már 1960 óta tartja magát: eszerint a házasság akkor áll stabil lábakon, ha a férfiak a munkájukra fókuszálnak, miközben a nők látják el a ház körüli teendőket.

A kutatók szerint a legjobb kombináció – a házasság tartósságának szempontjából –, ha a nő nem dolgozik, a férje pedig a tőle telhető legtöbb részt vállalja a háztartási munkákból. A most készült felmérés eredményei egyértelműen arra mutatnak, hogy az apák otthoni munkavégzése megszilárdítja a házasságot is.

Különvélemény Peller Marianntól

A tündérmesékben és a szirupos, amerikai mintára készülő, romantikus vígjátékok végén a szerelmesek csodálatos klasszikus zene futamaira simulnak egymás karjaiba, és elcsattan végre a jól megérdemelt, örök szerelmet ígérő első csók. A filmeknek általában itt a vége. Csak nem azért, mert senkit nem érdekel, mi jön a happy end után?
De, azért! Mert mindannyian tudjuk, hogy mi mindennel jár valójában egy komoly kapcsolat. Barbra Streisand mondja egy – egyébként nem kevésbé szirupos – amerikai romantikus filmben, hogy Andersen sem részletezte, milyen volt az esküvő utáni házasélet. Hamupipőke valószínűleg nehezen szokta meg, hogy senkit nem kell kiszolgálnia, és rövidesen az őrületbe kergette az ő hercegét az örökös tisztaságmániájával, a folyamatos takarítással. De elképzelésem szerint a herceg hamar rájöhetett, hogy micsoda kincs került a kezébe: egy társ, egy ágyas, egy pedáns takarítónő és később egy anya, egyetlen személyben.

Elnézve a nagyszüleimet, de talán még a szüleimet is, mintha minden férfi egy kicsit herceg lenne, és kifejezetten Hamupipőkéket keresne feleségnek. Nagyapám nem egyszerűen herceg volt odahaza, ő volt a mindenható császár. Szűkszavú, zárkózott, de mindig ott bujkált a szemében egy kis huncut, az unokáinak szánt cinkos mosoly. Mama vitte a háztartást, nevelte a négy gyereket, és mellette természetesen dolgozott is. Papa minden kívánságát teljesítette. Amikor pedig idősen combnyaktörést szenvedett, mama kiváló ápolónőnek bizonyult – minden reggel megmosdatta papát, majd átkötözte a nyílt sebet. És ez a „munkamegosztás” működött is több mint 50 évig, akkor ez volt a természetes.
Ma már nem így megy. Édesapám például az utóbbi 10 évben sokat engedett hercegi elvárásaiból, és szívesen besegít a házimunkába. Nem gondolom, hogy ez feltétlenül az ő dolga, de azzal, hogy megteszi, elismeri a női lét nehéz mivoltát. Tudja, hogy édesanyám is keményen dolgozik, építi a karrierjét, és amikor hazaér egy többnapos fellépéssorozatról (anyukám énekesnő), nem biztos, hogy az lesz az első dolga, hogy felmosson. Ez is hozzájárul 33 éve tartó házasságuk olajozott működéséhez.
Na de akkor most melyik a jobb?
Döntse el mindenki maga. Egy biztos, én vágyom rá, hogy a munkámban is kiteljesedjek. Ugyanakkor nagyon szeretnék jó feleség: társ, ágyas és anya lenni. De nem akarok takarítónő lenni. Csak akkor, ha a párom is hozzáteszi a magáét. Becsülje meg a munkámat annyira, hogy a szennyesbe dobja a levetett zoknit, és néha kiviszi a szemetet. De megbecsüli! Ugye, szívecském?!