nlc.hu
Család
Menyasszonyi ruhában ünnepelték a barátnők a válást

Menyasszonyi ruhában ünnepelték a barátnők a válást

Szerencsés az, akinek ilyen barátai vannak, mint Nicole Niesnernek. A barátnői ugyanis olyan bulit szerveztek a válása tiszteletére, hogy a fal adja a másikat.

A válás nem feltétlenül egy borzalmas, depressziós esemény, hiszen két ember azért válik el, mert már rosszul érezték magukat egymás mellett. Az újrakezdés ünneplése ezért teljesen jogos Nicole esetében is, akinek decemberben mondták ki a válását.

Ahogy Nicole mesélte a Love What Matters oldalnak:

Három választási lehetőségem volt. Tovább élni az életemet, mintha mi sem történt volna; sírni, és sajnálni magam; vagy megünnepelni a második esélyt. Úgy döntöttem, hogy inkább az ünneplést választom.

Amikor elmesélte a válós buli ötletét az egyik barátnőjének, az azonnal elkezdte tervezni a partit. Majd pár nappal később közölték vele, hogy legyen otthon az egyik este 6:30-kor, és csak élvezze, amit kitaláltak neki.

Az én csodálatos barátnőim étellel, borral, ajándékokkal és menyasszonyi ruhákkal állítottak be hozzám! Mind beöltöztünk a saját menyasszonyi ruháinkba, fotózkodtunk, beszélgettünk, és az egészből egy nagyon pozitív esemény kerekedett. Szerették volna, ha tudom, hogy mennyien szeretnek, és hogy minden rendben lesz. Ez a barátság lényege: támogatni egymást jóban és rosszban.

Neisner reméli, hogy a történetével pozitív üzenet tud küldeni másoknak, akik hasonlóan nehéz életszakaszban vannak, szakítanak vagy válnak épp. Az optimizmusa mindenesetre valóban példamutató.

válás ünnep buli

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top