Útjára indítjuk Gyógyulástörténet-sorozatunkat, melyben olyan emberek szólalnak meg, akiknek sikerült kilábalniuk egy kilátástalan helyzetből, egy súlyos betegségből, egy tarthatatlan egészségügyi helyzetből. Történeteink az élet sokszor váratlan fordulópontjairól és a gyógyulásban való hitről, erőről és szólnak… Ha Te is megosztanád gyógyulásod történetét, hogy mások is erőt meríthessenek tapasztalataidból, ide várjuk leveled. Írj nekünk!
„Nyűgös és türelmetlen lettem”
– Egy héttel a 45. születésnapom előtt, 1993-ban, vették le a mellemet. Egy éven át háromhetente vénás injekció formájában kaptam a kemoterápiás gyógyszert. Éva gyógyulása alatt teljesen megváltoztatta az életmódját: tornázott, átalakította étrendjét, mindent elolvasott, ami elérhető volt, gyógyult társaktól kért tanácsokat. Fáradékonysága miatt azonban nyűgös és türelmetlen lett.
– 1994 decemberében egy kontrollvizsgálat során felfedeztek két újabb csomót a műtött területen. – Teljesen kiborultam. Az járt a fejemben, hogy míg mindenki a karácsonyi előkészülettel van elfoglalva, én ismét műtétre megyek – emlékszik vissza Éva. – Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a szövettani eredmény szerint nincs áttét, nincs szükség kezelésre. Akkor úgy tűnt, minden rendben van. – Egy balatoni nyaralás alkalmával azonban rosszul lettem. Újabb vizsgálatok jöttek: nőgyógyász, citológia, újabb rendellenesség – meséli Éva. – A harmadik műtét után megállapították: kezdődő méhnyakrák, a saját érdekemben vállalni kell az újabb műtétet.
„Hát ennek sosem lesz vége?”
Éva végig hitt a gyógyulásban, egy percig nem adta fel – utólag azt mondja, ezt nem is lehet másként végigcsinálni. Sokat segíthetnek a családtagok. – Ha úgy éreztem egy pillanatra, hogy nincs erőm folytatni – ez főként a hatodik műtét után volt így – a családom tagjai mellettem voltak és segítettek. – Sokan sokféleképpen élik meg a rákot – meséli. – Vannak, akik a csonkolásos műtétek miatt a személyiségüket is elveszítik. Én ezt nem akartam, hogy így legyen! Sőt! Elkezdtem tudatosan élni. Nemcsak a táplálkozásomon és az életmódomon változtattam, hanem a gondolkodásomon is. Régen bizonytalan voltam, tele komplexusokkal, talán egy kissé depresszív is, de ma már igazán tudok örülni az élet apróságainak is.
„A férjemnek nem tudtam többet adni a hitemből”
Éva a sok baj mellett, 2006-ban elveszítette a férjét, aki többszörös rákbeteg volt. – Az élet megtanított küzdeni, sajnálom, hogy férjemnek nem tudtam többet adni a hitemből. Ha visszatekint a küzdelmes évekre, úgy gondolja: szerencséje volt, idejében ment szűrővizsgálatokra, így megtalálták a daganatokat, és idejében megműtötték. Ezért kell figyelni a nőknek a rendszeres vizsgálatokra, és ez nem közhely. Éva ezt a történetet már korábban is megosztotta másokkal egy másik fórumon, hogy a sokéves tapasztalat mellett erőt, bátorítást adjon sorstársainak.
Ma is nagyon aktívan
Évának az segített a „túlélésben”, hogy mindig célokat tűzött ki maga elé: olyanokat, amiket még biztosan meg akart érni. Először eltervezte, hogy végignézi, amikor fia átveszi a diplomáját , aztán kitalálta, hogy a másodikat is látnia kell. Mindig volt valami, amit a hat év alatt célként tűzött ki. A diplomák után a fia házasságkötését akarta megvárni, majd az unokák születését, és szépen eltelt az a néhány év, amíg a kötelező vizsgálatok ideje is lejárt.
Viktória Klub
A kaposvári csoportot olyan rákból kigyógyult nők alkotják, akik emlődaganatban és hasonló betegségekben szenvedtek, vagy ma is gyógyulnak. A nevük azért Viktória, azaz Győzelem, mert ők legyőzték a rákot. A tagjai egészségvédő-nevelő, segítő munkát végeznek, ennek a közösségnek Éva is része, együtt segítenek egymásnak és sorstársaiknak.
