Ilyenkor aztán sorra jönnek a hibák, a tökéletességre törekvés helyett a megúszás, a kezdeti motiváltság helyét pedig lassan átveszi a céltalanság és az üresség érzése, amelyhez még fizikai tünetek is társulhatnak, például alvászavar, állandó fejfájás vagy emésztési problémák.
A kiégésnek számos kiváltó oka lehet, például túlterheltség, folyamatos stressz, rossz munkahelyi környezet, a nem megfelelő visszajelzés, a túlzott felelősség. De honnan lehet tudni, hogy kiégtünk és nem csak a tél végi általános energiavesztéssel állunk szemben? „Az utóbbi esetben, ha a kisüt a nap, elkezdjük érezni, hogy jobb a kedvünk, több az energiánk – mondja Csehák Hajnalka pszichológus. – A kiégés azonban krónikus, vagyis folyamatosan fennáll, s ha vannak is kis kihagyások, később visszatér.”
Képkocka a Hivatali patkányok című filmből
Idealisták, munkamániások figyelem!
A kiégést, vagyis „a krónikus, emocionális megterhelés és stressz nyomán fellépő, fizikai, emocionális, mentális kimerülést” a hetvenes években írták le először, orvosok, ápolók és tanárok körében. Ma már nemcsak a segítő szakmákban dolgozók, de gyakorlatilag bárki veszélyeztetett lehet. Különösen a leglelkesebbek.
A legelkötelezettebb emberek azok, akik legkönnyebben beleesnek a kiégés állapotába, ugyanis, olyan hőfokon égnek és végzik a feladataikat, amit a szervezet nem bír a végtelenségig, A munkahelyén is megszokják, hogy ő a terhelhető ember, és szívesen adnak neki feladatot, még többet, és még többet. Ahogy a mondás tartja: Mindig azt a lovat ütik, amelyik húz. Egyre több, egyre érdekesebb feladatot kap, ő egyre lelkesebb, merthogy szereti a munkáját, és egyszer csak átesik a ló túloldalára.
Ezzel persze nem azt akarjuk mondani, hogy az a legjobb, ha félvállról, motiválatlanul állunk a munkához, mert bár, ilyen hozzáállással nem fogunk kiégni, de boldogok sem leszünk. Inkább maradjunk lelkesek, de ne legyünk idealisták, és ne képzeljük azt, hogy mi mindent meg tudunk csinálni, mindig 110 %-on tudunk teljesíteni, és közben még pihenésre sincs szükségünk. Mert ilyen ember nincs.
Profi edzőktől a szerzetesekig, bárkit érinthet
Ralf Rangnick, a német elsőosztályú labdarúgócsapat, a Schalke 04 egykori edzője 2011-ben egyik napról a másikra lemondott tisztségéről, mert kiégett. A lemondás mindenkit meglepett, ahogy az is, hogy az edző nyíltan beszélt problémájáról. A burnout-szindrómát ugyanis addig tabuként kezelték Németországban is, annak ellenére, hogy milliók szenvedtek már tőle. És szenvednek ma is, még többen, szerte a világon, köztük Magyarországon is.
A lelkititkaink.hu oldalon egy évtizedek óta dolgozó, munkáját szerető óvónő is írt a kiégéssel kapcsolatos érzéseiről:
Miért mondod olyan gyakran, hogy nem érdekel? – kérdezte fiatal kolléganőm. Döbbentem néztem, nem értettem, miről beszél. Aztán egyszer két kisfiú összekapott valamin az udvaron, az egyikük sírva jött hozzám segítséget kérni. Nem érdekel, oldjátok meg! – mondtam. A szavak azonnal visszhangozni kezdtek a fejemben.
Nem érdekel, nem érdekel – ismételgettem magamban… Aztán ebédnél egy kislány kiöntötte a levest a terítőre. Pityeregve jött mutatni leveses szoknyáját. Nem érdekel, öltözz át! – mondtam, de már meg is bántam. Kikísértem az öltözőbe, átöltöztettem, megnyugtattam. Zaklatottan mentem haza délután. Hát, mégis is igaz volna?
Valószínűleg nem jutna eszünkbe, hogy a kiégés egy szerzetesi nővért is érinthet, de Versegi Beáta Mária nővér, a Nyolc Boldogság Közösség tagja nemcsak hogy átesett ezen, de ki tudott mászni a gödör legaljáról, és tapasztalatairól, gyógyulásáról könyvet is írt. A Lehetőségek – a kiégésen innen és túl című könyv elsősorban azért született meg, hogy Beáta nővér példájával másoknak is segítsen.
Dr. House-attitűd
Egy friss felmérés szerint az Egyesült Államokban minden második orvost érint a kiégés problémája. Nem mondunk meglepőt azzal, hogy itthon is a nemzetközi trendekhez hasonló a helyzet. „A probléma nem csak a munkakörnyezetből adódik, hanem magából a gyógyítói tevékenységből is” – mondja dr. Győrffy Zsuzsa a Gyógyító Nőkért Alapítvány kuratóriumi tagja. „Vér, szenvedés, könnyek, sok negatív élmény, kevés pozitív visszacsatolás. Míg az asztalos könnyen levághatja az ujját a fűrésszel, a mi szakmánkban az érzelmi és a fizikai kimerülés van belekódolva. A gyógyításban nagyon intenzíven foglalkoznak emberekkel, nehéz élethelyzetekkel,
és valószínűleg a világon minden gyógyító találkozik a kiégéssel. Belekerül, megküzd vele, feláll, és aztán egy idő múlva, lehet, hogy újra belekerül.
Van, aki felismeri, és megpróbál ellene tenni, például szakterületet vagy munkahelyet vált, és van, aki nem. „Az önreflexió nagyon fontos, hogy érezzem, mikor merültem ki, mikor vagyok nagyon távolságtartó a beteggel. Amikor nem nézek rá, nem köszönök, nem érintem meg, amikor minél gyorsabban túl akarok lenni, amikor azt mondom: a vese a 202-ben, az ablak mellett.”
Zsuzsa szerint a gyógyításban is igaz az, hogy a kiégés a nőkre és férfiakra egyaránt jellemző, csak máshogy. A nők inkább érzelmileg merülnek ki, elvesztik a lelkesedésüket, az energiájukat, nem akarnak bevonódni az esetekbe, a férfiakra pedig a cinikus távolságtartás, a „Dr. House-attitűd” lesz a jellemző. Az orvosnőknél a kiégés abból is fakadhat, hogy nagyon sokféle dolognak kell egyszerre megfelelni, az éjszakai ügyeletek mellett a gyereknevelésre és a vasárnapi ebédfőzésre is kellene idő és energia.
A Gyógyító Nőkért Alapítvány azért jött létre, hogy segítséget nyújtson a gyógyító munkával foglalkozó nők mentális terheinek feldolgozásához és a lelki egészségük megőrzéséhez. Ennek érdekében működtetnek egy online tanácsadó szolgálatot, ahol anonim lehet segítséget kérni, és szerveznek stresszkezelő és kiégés megelőző tréningeket és képzéseket is. „Nagy tervünk, hogy összegyűjtjük a hazai jó gyakorlatokat, azokat az intézményeket, melyek érdemben próbálnak tenni valamit a kiégés megelőzése érdekében. Szeretnénk megmutatni, hogy ezt így is lehetne csinálni, s akkor talán rájönnek mások is, hogy ez nem is jelent akkora energiabefektetést, a pozitív hozadéka viszont sokkal több.”
Legjobb gyógymód a megelőzés
A burnout-szindróma nem szerepel az orvosi ellátást igénylő betegségek között. Ha valaki orvoshoz megy ezekkel a tünetekkel, általában depresszióval diagnosztizálják, és nem kiégéssel. S mivel nem a megfelelő diagnózissal kezelik, a valódi problémán így nem is sokat segítenek. Európa nyugati felén már vannak olyan országok, ahol előremutatóbb módon állnak a problémához.
Volt egy kliensem, akik külföldön dolgozott, megállapították nála a burnout-szindrómát, és féléves betegszabadságot kapott – meséli Csehák Hajnalka. – És a cégnél nem megvetés fogadta, hanem a tisztelet, amiért az egészségét áldozta a munkája érdekében. A páciensem négy hónap után vissza tudott menni dolgozni, és abba is belementek a munkahelyén, hogy a fokozatosság érdekében még két hónapig csak hat órában dolgozzon.
A legjobb gyógymód azonban a megelőzés. Ennek fontos pillérei például a sport és a megfelelő mennyiségű pihenés. „Sajnos, kevés az a szabadság, amit igénybe vehetünk. Egy hét csak arra elég, hogy ráhangolódjunk a pihenésre, mert kell egy kis idő ahhoz, amíg lehalkul bennünk a mindennapos munka. Az a tapasztalat, hogy minimum három hét összefüggő pihenésre lenne szükség ahhoz, hogy a szervezet regenerálódni tudjon – mondja Csehák Hajnalka. – Ennyit azonban csak kevés ember tud megengedni magának.”
Akkor mit lehet tenni?
„Idén például sok hosszú hétvége lesz, ezeket úgy osszuk be, hogy maradjon idő aktív és passzív pihenésre is. Most nagy divat az aktív pihenés, de fontos, hogy otthon is töltsünk időt. Mert bármennyire is jó síelni meg hegyet mászni, ez mégiscsak egy ingergazdag tevékenység. Kellene ingerszegény pihenési időszakokat is beiktatnunk, amikor nem csinálunk semmit, csak eldőlünk a kanapén, és pihenünk. És olykor nem ártana azt is megkérdezni magunktól, mire is vágyunk igazán.”
