nlc.hu
Sztárok
Ördög Nóra: “Nagyon vigyázok a kapcsolatomra”

Ördög Nóra: “Nagyon vigyázok a kapcsolatomra”

A bájos műsorvezető kedvesen biztatja, támogatja minden évadban a tehetségkutató versenyeken fellépő fiatalokat. Most mi faggattuk őt, hogy megtudjuk, mi a titka a belőle sugárzó harmóniának.

Ördög Nóra:  „Nagyon vigyázok a kapcsolatomra”Ha nem tudtam volna, hogy fotósunk, Nánási Pál Nóri kedvese, akkor is hamar rájöttem volna. A kedves pillantások, finom érintések, becéző szavak tagadhatatlanul elárulják: ők összetartoznak. Már akkor is egy szép köves ékszer csillogott Nóri ujján, és azóta megtudtuk, hogy azt karikagyűrűre cserélte: szép titokban össze is házasodtak.

– Sugárzik rólad a boldogság, és Pityu kutya úgy szaladgál itt köztetek, mintha a gyereketek lenne.
– Igen, többször megkaptam már, hogy Pityu biztos gyerekpótló. És ha látnál bennünket tévézés közben esténként! A kanapén fekszünk mind a hárman, természetesen Pityu középen, közénk furakodva követeli a simogatást. Még csak pár hónapja van nálunk, de máris rengeteg szeretetet kaptunk, és sokat tanultunk tőle, általa. A felelősségtudat kiteljesedett bennem, de persze kompromisszumokra is szükség volt. Én úgy nőttem fel, hogy nálunk a kertben volt a kutya helye. Palkó számára pedig természetes, hogy bejárhat mindenhová. A megoldás valahol a kettő között van: Pityu teljes értékű családtag, de azért vannak számára tabuhelyek.

– Akkor most már két fiúval élsz együtt, gondolom, a finom falatokra mindketten vevők.
– Kiváló esti programnak tartom a főzést, kikapcsol, és a dicséretektől szárnyakat kapok. Többek között thai tésztát, olasz paradicsomlevest, hortobágyi palacsintát, gulyáslevest is készítettem már, sőt az egyik kedvencemet, a zöldbabfőzeléket is sikerült úgy megfőznöm, ahogy nagymamám és anyukám csinálja. De élesztős sütikben is egész jó vagyok már. Mindig izgulok, hogy megkel-e a tészta, felfut-e az élesztő, és ha valami elsőre sikerült, akkor másodjára ugyanolyan finom lesz-e, mint az első. Palinak jó főzni, mert nagyon hálás érte. Mindig megkérdezem, mit szeretne, és igyekszem a kedvére tenni.

– Főzőcskézés, kóstolgatás mellett könnyű felszedni pár felesleges kilót. Rajtad viszont sehol egy deka felesleg.

– Hiszek abban, hogy a rendszeres étkezés nemcsak az egészség megőrzésében játszik fontos szerepet, hanem a súly megtartásában is. Előfordult, hogy kipróbáltam pár diétát, de hosszú távon képtelen vagyok lemondani a finomságokról. Amióta azonban rendszeresen reggelizem, ebédelek és vacsorázom, de kerülöm a cukros ételeket és italokat, nem nassolok, kevés szénhidrátot fogyasztok, tartom a súlyomat.

– Milyen szabályokat tartasz még fontosnak az egészséges életmód követésében?
– A megfelelő mennyiségű folyadék bevitelét. Mindig magammal hurcolom az ásványvizes palackot, mert csak akkor iszom, ha az orrom előtt van. Mindemellett így a mennyiséget is nyomon tudom követni. Szükség van a rendszeres testmozgásra is, amit sajnos én most az X-Faktor miatt nem igazán tudok megvalósítani. Imádok futni – de leginkább csak futógépen, zenét hallgatva –, és utána jöhetnek a célzott erősítő mozdulatok. Nagyon szeretem a stretchinget és a nyújtó gyakorlatokra épülő edzéseket, de miután nagyon nehezen tudok alkalmazkodni az edzőtermek órarendjeihez, leginkább otthon tornázok.

Ördög Nóra:  „Nagyon vigyázok a kapcsolatomra”– A legjobb barátnőddel nem csak csacsogásban és kávézásban vagytok jók, hiszen az Angels’ Army kezdeményezés komoly feladatokat tűzött ki maga elé.
– Sok mindent megéltünk már együtt, évek óta kitartunk egymás mellett, és erre nagyon büszke vagyok. A legzsúfoltabb napokon is fontosnak tartom, hogy legalább egy kávéra összefussunk, és az évi 3-4 napos csajos nyaralásról sem mondanék le. Az angyali hadsereget azért hoztuk létre, mert a tapasztalataink alapján tudjuk, minden sokkal egyszerűbb, ha valaki útbaigazít bennünket. Lányoknak és fiúknak egyaránt segítünk, ha elakadtak a frizura és smink kiválasztásában, nincs ajándékötletük a párjuknak, lelki támaszra van szükségük, nem tudják eldönteni, mi áll jól nekik, vagy például meglepetésbulihoz szeretnének ötleteket kapni.

– Jótékony szervezetek kampányaihoz is gyakran adod a neved.
– A mell- és a méhnyakrák elleni megmozdulásban és a Főnix Speciális Mentők munkájában is részt vettem korábban. Rengeteg felkérés érkezik hozzám, de sajnos a munkám miatt sokszor nemet kell mondanom.

– A szerkesztés, műsorvezetés, színházi próbák és egyéb fotózások, kampányok mellett a biztosan kevés a szabadidőd.
– Amióta Palkóval vagyok, átrendeződtek a prioritások. Szeretnék a kapcsolatunkra vigyázni, mert nagyon értékes számomra. Fontos a munkám, de legalább olyan fontos az otthon, kettesben eltöltött idő is. És mivel ebből mostanában nincs túl sok, igyekszünk minden percét tartalmasan, egymásra odafigyelve eltölteni.  

10 dolog, amit eddig nem tudtál Nóriról
1. Csomósan szereti a tejbegrízt.
2. Mindenből a fehéret kedveli. Csokifagyi helyett vaníliát választ, ketchup helyett majonézt, csokoládéból is a fehéret majszolja szívesebben.
3. Reggel komótosan készülődik, a rituálék fontosak számára, hogy jól induljon a nap.
4. Minden táskájában lapul legalább 2-3 hajgumi.
5. Telefon nélkül félembernek érezné magát.
6. Kedvenc papucsát – amely mindössze egy talpból és a lábujjai közé ékelődő strasszból állt – most rágta szét a kutyája.
7. Imádja a puha tárgyakat, például a szőnyegeket, párnákat.
8. Szereti az illatgyertyákat, de a füstölőt ki nem állhatja.
9. A növények gondozásával hadilábon áll, folyamatosan próbálkozik, de túl hosszú ideig mégsem tudja életben tartani őket.
10. Imád vezetni és közben zenét hallgatni, mert ez kikapcsolja.

Nóri kedvencei
1. (iPad) „Az iPad készülékem jelenti számomra a kapcsolatot a világgal. A munkám miatt is fontos, hogy a hírekről az elsők közt értesüljek.”
2. (Ékszer) „Imádok mindent, ami csillog, ami csajos.”
3. (Füzet) „A szerkesztői füzetem nélkül egy tapodtat sem teszek, abba írok minden fontos információt, amely a feladataim koordinálásában elengedhetetlen.”
4. (Mozijegy) „Imádunk moziba járni, ezért úgy szervezzük a programjainkat, hogy 1-2 hetente el tudjunk menni.”
5. (Krimik) „Helyszínelők, Columbo, Agatha Christie – lehet film vagy könyv, mindegy, csak krimi legyen!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top