A hír: Magát veszi feleségül egy nő Tajvanon
Az „egyszemélyes pár” novemberben mondja ki magának a boldogító igent. A ceremóniához már mindent előkészíttetett a 30 éves menyasszony (egyben „vőlegény”): fehér menyasszonyi ruhát csináltatott, esküvőszervezőt fogadott, termet foglaltatott. A násznép 30 fős lesz, a barátaiból áll.
„Egyszerűen nem találtam társra. Nem vagyok házasságellenes, csupán szeretném kinyilvánítani, hogy másként is lehet gondolkodni egy hagyomány keretein belül. Azt hiszem, egyre több olyan hajadon lesz, mint én” – mondta a nő.
Az önesküvő összköltsége 1,1 millió forintnyi. Hogy nászút is van-e ebben, nem tudni. Mivel a terv az internet révén már előzőleg nyilvánosságot kapott, csaknem 1800 rokonszenvező üzenet érkezett az „egyszemélyes párnak”.
Tajvanon egyre idősebb korban és egyre ritkábban mennek férjhez a nők gazdasági helyzetük javulásával párhuzamosan, ami nyugtalanítja a kormányt a születésszám csökkenése okán. Az év elején egy felmérés azt mutatta ki, hogy a nők csupán 40 százaléka szerint jobb házasságban élni, mint függetlenül. Az önesküvő nő egyébként nem lesz bigámista, ha idővel férjhez megy egy férfihoz is, mivel novemberi önházasságát hivatalosan nem tudják bejegyezni.
Különvélemény Winkler Nórától
Emlékszem erre a hírre, pont a kocsiban ültem egy piros lámpánál, amikor a rádióban felolvasták. Vicces, hálás bulvárhír – gondoltam, de mire zöld lett, már nem is tűnt olyan viccesnek. Inkább abszurd és kétségbeesett dolognak. Előző este hallgattam végig a barátnőm beszámolóját, hogy egykori gimnazista barátaink közül kik válnak éppen, vagy kik érzik azt, hogy reménytelenül rosszul működik a házasságuk. Nem mondhatnám, hogy azok a lagzik mind konkrét szülői nyomásra jöttek létre, de nyilván benne volt a család felől jövő elvárás, „az élet rendje”, a belátás, hogy: igen, ha már úgyis együtt laknak pár éve, és egész jók a dolgok, időszerű lenne végre papírral összeforrasztani a viszonyt. Utána meg lakást vettek, berendezték, gyerekeik lettek, nyaralni jártak, reggelenként óvodába, iskolába, dolgozni, este meg haza. Aztán valami elcsúszott, és mire ma van, már inkább bármi, mint együtt.
Innen nézve az, hogy egy nő, megunva a nyomasztást, beadja a derekát, de magának, kifejezetten emberbaráti cselekedet. Itt nem lesz elhagyás, belefáradás az örök vitákba, utólagos megbánás, és jaj, mindent másképp is csinálhattam volna. Ez a nő nem tud nem hű maradni az eskühöz, hogy jöjjön, ami jön, ő ott lesz, társ lesz, sziklaszilárdan. Mindenki látni akarja, milyen az uszály? Tessék. Elegáns kis borítékban meghívókat kapni? Nosza. Koccintani az emelkedett pillanatban elegáns ruhákban? Legyen. Mindenki kapja meg, amire vágyik, a legkevesebb veszteséggel.
Függetlenül attól, végül jól alakult-e egy házasság, az esküvő előtti éjszakán azért mindenki érzi – persze-persze, csak egy papír, de akkor is, itt most valami véget ér, és egy másik szakasz kezdődik, és ami holnap történik, az ennek az új életnek az origója, és mostantól már a pasim a férjem, és az azért igaziból más.
Azon még ott, a kocsiban morfondíroztam, hogy most akkor ez a nő mire fog gondolni a saját lánybúcsúján, ha lesz neki. Vagy ott, elalvás előtt. Vajon ő is kicsit másképp érzi magát? Mélyebben átérzi, hogy akkor ő mostantól magáért felel? Hogy holnap azt mondja, jóban-rosszban kitart maga mellett? Értem, hogy ez totál abszurd, de valóban érdekelne, hogy megtörténik-e ebben az esetben is, amiről sokan beszámolnak, hogy a felek az eskünél tényleg másként nézik az évek óta szeretett társat. Hogy ott állva, kicsit kívülről látják a kívül-belül ismert embert, és méricskélik, hogy hm, hát akkor te leszel az, aki mellettem lesz mindenben, amit az élet hoz.
 Winkler Nóra korábbi különvéleményei egy helyen, itt olvashatók. |
Nézegettem egy tajvani blogot, ahol esküvőkről fórumoztak, és elég sok közvélemény-kutatási adatot közöltek. Azt találtam, hogy az ottani nők 70%-a játszadozott el a gondolattal, hogy jobb lenne egyedül élni, mint keresni az igazit, pláne, ha félúton kiderül, mégsem ő az. Innen nézve még rémisztőbb látni az elvárás erejét, pláne, ha az a fenti képtelenségekig vezet. De ha Woody Allenre gondolunk – és miért ne tennénk, pont a minap láttam egy ismerősöm Facebook-profilján, hogy napi idézeteket rak ki tőle, és igazi gyöngyszemek voltak –, szóval ha onnan nézzük, hogy Woody Allen szerint semmi baj az önkielégítéssel, hisz az csak szex azzal, akit a legjobban szeretsz, a tajvani nő is csak megerősíti elköteleződését valaki iránt, aki a legközelebb áll hozzá, és ha majd megtalálja a második helyezettet, már rutinosan összerántja a lagzit.
