X-Faktor: A csúnya fiúknak is van szíve

Király L. Norbi Fotó: Sanoma Archív/RTLKLub Sajtóklub

Hát persze hogy Király L. Norbiról beszélek! És igen, elfogult vagyok, kritikátlan, mert adásról adásra meghatódok azon, hogy mit rejtegetett eddig ez a kócos, nyúlfogú, tapsifüles srác; hogyan mezteleníti le a lelkét, hogyan lépdel előre, utolsóból lassan elsővé. Norbi a remény surranópályája, az a „másik lehetőség”, amivel az egyébként szupertehetséges előadók még ma is kikerülhetik a már-már kötelező, fojtogató kliséket, hogy szupercuki pofi meg szupertrendi ruhatár kell a sztársághoz…

Olyan világot zúz le, amely az előadóktól nem is követel már hangot, átütő erőt, előadói készségeket: meg lehet venni a profi stúdiómunkát, ami a fahangú „popsztár” fiúcska hamis kornyikálását hangonként erőlteti a harmóniába; meg lehet venni a profi operatőrt, meg lehet venni a menő táncosokat, hogy a klipben úgy tűnjön, mégis többet mutat a „sztár”, mint egy döglött ponty. Élőben énekelni meg úgyse kell soha, inkább majd betolják lemezről a stúdióban kiegyenesített hangokat, és a kör bezárul.

Ebbe az apokalipszisbe robbant be Norbi, és ha vannak a modern televíziózásnak katartikus pillanatai, akkor az első meghallgatása bízvást ezek köré sorolható. A sok-sok szánalom közé suvasztva kiáll egy fickó, furcsa fej, paralízises marionettmozgás, kockás ing, és csodát tesz. A kezdeti szánakozó röhögésből megdöbbenés, majd hatalmas mosoly, végül pedig önfeledt szórakozás, tomboló ünneplés lesz. Bumm, odavágja, legyőzi! Norbi igenis csodát tett, hihetetlen erővel rúgta szét mindazt a sztereotípiát és előítéletet, amely mentén az emberekre tekintünk.

Rengetegszer visszanéztem ezt a videót, főleg az első másodpercek miatt. Ahogy Norbi felnéz, és egyelőre egyedül ő tudja, hogy mire képes. Ott áll, előnytelen külseje miatt halálra ítélt gladiátorként az ezerfejű szörnyeteggel szemben, amit közönségnek hívunk, és tudja, alig két perce van arra, hogy hatalmasat változtasson az életén. Most vagy soha! Gondoljatok bele: eddig egyszer, a kaposvári Szivárvány moziban lépett fel, ötven ember előtt… Nem a drága énektanárok csiszolták, nem apu sötétített üvegű limuzinja vitte szolfézsra – ő egy nagyon szerencsétlen sorsú srác, pótcsaláddal, fillér nélkül.

„Most vagy soha!” Fotó: Sanoma Archív/RTLKlub Sajtóklub

És megcsinálta, a kutyafáját! Sőt, hamar lehámozta magáról a zenebohóc skatulyáját is: kétszer is lírai, lassú számmal indult, nem zajjal és pózzal. De ki tudhatna többet a fájdalomról és a mély érzésekről, mint ez a fickó? Karinthy Cirkusza jutott eszembe:

„Minden izmom megfeszült, mint az íj, és remegett. Vártam, míg az épület ingása eléri a holtpontot – ekkor halálos csöndben kiegyenesedtem, kibontottam trikómat és kihúztam a hegedűt… Remegő kézzel illesztettem rá a vonót… most egyik lábammal tapogatózva, lassan elengedtem a póznát – előredőltem… egyensúlyoztam néhány percig… s felhasználva a rémület csöndjét, mely odalent kitátotta a szájakat s marokra fogta a szíveket… lassan és remegve játszani kezdtem a melódiát, amit régen, régen, régen hallottam egyszer zengeni és zokogni a szívemben.”

Szó se róla, az RTL hatalmas felelősséget vesz a vállára Norbival. Olyat, amilyennel korábban már voltak problémái – Utasi Árpi, hm, rémlik? Sőt azt se merem állítani, hogy Tabáni István annyira biztosan táncol a kötélen. De akkor is ez kell, ez fontos, igenis, a csúnya fiúknak is van szívük, mutassák meg, rakják ki a képernyőre, élőben, sokszor, közelről; tolják bele az arcába a retusált hazugságnak!
Ez lehet az értelme az X-Faktornak, ez emelheti a szokásos „főznek a sztárok”, „szakítanak a sztárok”, „érdektelen és ostoba dolgokat nyilatkoznak a sztárok” műsorok fölé.

Láttátok a kis földszintes roma csávót a Non-Stopban? Érettségije van, jelenleg kárpitostanuló a Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskolában. Érted, eleve egy érettségizett cigányfiú, az nem nagyon szokott szerepelni a tévében – de hallgasd meg egyszer, és aztán mondd, hogy nem lenne kár, ha „csak” egy jó kárpitos lenne (elnézést a kárpitosoktól, remek szakma az övék, de ez a srác valami másban szupertehetséges)! De ugyanezt gondolom arról a Szabó Mariannról is, aki soha nem fog azzal szerepelni a tévében, hogy mekkora lufikat toltak a mellébe – ámde úgy énekel Foo Fighterst, hogy a fotelben ugrálsz tőle! Nem ilyen talajmenti, ostoba Rihanna-klónként, nem a felinjekciózott száján éneklés helyett meleg levegőt kiengedő, feszt pucsító guminőként áll oda, hanem hús és vér, hang és fény, erő, stílus és minőségi rockzene.

„…egy érettségizett cigányfiú, az nem nagyon szokott szerepelni a tévében” Fotó: Sanoma Archív/RTLKLub Sajtóklub

„…úgy énekel Foo Fighterst, hogy a fotelben ugrálsz tőle!” Fotó: RTLKLub/X-Faktor

Valószínűleg ez volt az első olyan pillanat egyébként, amikor Magyarországon egy országos kereskedelmi csatornán felhangzott egy dal a Foo Fighterstől. Nálunk okosabb helyeken ők egyébként rohadt nagy sztárok.

Végül pedig azt szeretném üzenni minden olyan, úgynevezett modellből (értsd: megmutatta a csúnyáját valami „férfimagazinban”) lett úgynevezett énekesnőnek, hogy szeretném őket egyszer pár órára bezárni egy szobába Janicsák Vecával és egy zongorával, énekelgetni. Garantálnám, hogy miután kijöttek a szobából, rögvest visszatérnének a régi szakmájukhoz, és elszántan, de immár csukott szájjal pucsítanának – hagyva az éneklést arra, aki ahhoz tényleg ért, aki erre született.
Mindent el lehet rontani, bárminek lehet keserű a vége, de itt és most úgy tűnik, hogy az X-Faktor az egyik legjobb dolog, amit a kereskedelmi tévézés magából kitermelni képes. Hajrá!

Ezek megőrültek? Nem, ez a szakmájuk A TV2 huszonnégy „celebet” hoz kínos helyzetbe legújabb műsorában. A koncepció és a megvalósítás egyaránt bazári, mégis innen küldök egy meleg, baráti ölelést a csatornának: helyettünk is teszitek!