A 100 folk celsius egy teljes dalt szentelt a szüleink hajtotta keleti autóknak, ez lett a Tifitöfi, aminek szövege és hangulata tökéletesen visszaadja a nosztalgia megszépítette időket. Gyerekülés sehol, átforrósodott műbőr üléshuzat viszont sokfelé.
Fotó: FortepanDe jó ülni a Wartburgban
Olyan szépen pöfékel
Amerre jár a környéket
Elárasztja tömjénnel
Hihetetlen volt már gyerekkorunkban is, de a keletnémetek kétütemű autói a konstruálásukkor, azaz az ötvenes években roppant korszerűek voltak. Csak aztán a nagy szocialista gazdaságban úgy maradtak, mivel nem tartották fontosnak a fejlesztésüket. A papírjaguárnak is csúfolt, duroplaszt karosszériás Trabant az igazán kispénzűek szükségmegoldása volt, bár megbízhatósága köré legendák szövődtek. A nagyobbik kétütemű, a Wartburg azonban kifejezetten tágas volt, ezer köbcenti alatti motorjával is viszonylag dinamikus, így családi használatra is bevált. A kormányváltó megszokást igényelt, és mai szemmel nézve ütközésbiztonsága sem volt, mégis számos szép emlék kötődik jellegzetes, fémes hangjához.
Fotó: FortepanDe jó ülni a Zsigában
Mert ha végre beindul
Apa olyan boldog lesz
Hogy majdnem belebolondul
A Zsiga, azaz Zsiguli a nyolcvanas években már Lada volt, igazi presztízsmodell. Az olaszoknál erős volt a kommunista párt, ezért adott volt, hogy a szovjetek tőlük vegyék népautójuk licenszét. És bár valamennyi tajgaálló Lada a 124-es Fiatra épült, az ezerkettes a dolgos kispolgárok, hivatalnokok autója volt itthon, míg az Ezeröcsi, azaz az ezerötös igazi prémiumterméknek számított – nem is beszélve a máig visszasírt Niváról. Az oroszoktól, amolyan Lada-pótlékként jött még a jellegtelen Moszkvics, de azzal nem nagyon tudtunk mit kezdeni, egészen kicsi szubkultúra tudhatta magáénak, valamint a kicsi Zaporozsec, amiben a legendával ellentétben nem tank-indítómotor dolgozott.
Fotó: FortepanDe jó ülni a Skodában
Lassan megy, mert óvatos
A hátulja csörög-csattog
Mert szegény farmotoros
Folyton felforrt a motorja, a könnyű eleje állandóan elpattogott az úton, mégis sok család szerette a farmotoros Skodákat. Csomagtartója nem nagyon volt, csak az orrában egy kicsi, meg a hátsó ülések mögötti rejtekhely, de boxeresen duruzsoló hangjával és a többihez képest jó csehszlovák minőségével egészen komoly autó benyomását keltette. Még kisbusz is volt belőle a tanácselnökök kompániájának. A magyar ember nem felejt, és eszerint mi sem bizonyítja jobban a márka nyolcvanas évekbeli itthoni sikerét és jó hírét, minthogy napjainkban is az eladási listák élbolyában van a Volkswagen által feltámasztott, modern Octavia.
Fotó: FortepanDe jó ülni a Dácsiában
Az egész család élvezi
Az egyik héten összerakja
A másik héten szétszedi
A románok Daciája egy másik történet. A legrövidebb idő alatt lehetett hozzájutni a Merkurtól, azonban mindenki családjában vagy rokonságában keringenek rémtörténetek a menet közben széteső kocsikról, a gyárban meg nem húzott csavarokról – a Daciának még „átkosban” is csapnivaló volt a minősége, pedig jó autóról mintázták, ezt a típusú Renault-t szerették a franciák a hatvanas években. A Dacia egyébként kényelmes volt, tágas, és talán még pofás is. Közeli rokona, az ARO kisteherautó érdekes módon sokkal jobb volt, mintha nem is ugyanabban az országban készítették volna.
Fotó: FortepanDe jó ülni a Kispolszkiban
Legalábbis anyának
Mert ha ő már beleül
Nem jut hely a családnak
A Kispolák. Általában második kocsiként szolgált a tehetősebb szocialista háztartásokban, legtöbbször anyu használta, ahogy a dalszöveg is mondja, a család nem fért bele. Eredetije, a Fiat 500-as kockásra modernizált változata került a lengyelekhez licenszmodellként, gyakorlatilag teljesen megegyezett azzal a Kispolszki, csak azt is úgy felejtették. Nagytestvére, a Nagypolszki ritka madár volt mifelénk, akárcsak a Polonéz. Ma már egy kisebb robogóban több lóerő van, mint a Kispolszkikban volt, szám szerint 23. A Trabant 26 lóerővel büszkélkedett.
A munkásosztály
A családi és második járgányok mellett ne felejtkezzünk el a nyolcvanas évek igavonóiról sem! A kenyeret lengyel Zukkal (ejtsd: Zsuk) hordta a pék, a mentők szintén polák Nysával szirénáztak. A szobafestők és egyéb szakik előszeretettel használtak kétütemű Barkast, esetleg UAZ furgont. Exkluzív személyszállításra az említett Skoda mikrobuszon kívül volt Latvia, nagyobb társaságoknak Robur, de Volga limuzin sem volt nagyon magánhasználatban. A nagyobb melókat IFA-val, esetleg ZIL-lel vagy KAMAZ-zal bonyolították. És ne menjünk el szó nélkül minden osztálykirándulások elmaradhatatlan csapatszállítójáról, az Ikarus 200-as sorozata mellet se. Bár, hála a BKV-nak, ennek élményével még ma is gyakran találkozhatunk.
