Önmagát elegánsnak gondoló harmincas nő siet a Váci utcában,
a kabát kicsit kopott ugyan és a csizma tűhegyes orra sincs éppen a legjobb állapotban, de a maga módján látszik rajta az igyekezet, tudja magáról, hogy szépek a lábai és fényes a haja, ehhez mérten vonul. Nézem, és egyszer csak rájövök, valami nem stimmel. Hirtelen észreveszem a lestrapált, de egyébként menő parfümériából származó papírzacskót a kézben, ami a kicsi műbőr táska űrtartalmát hivatott pótolni. Hellyel-közzel sikerül megoldani a problémát, az uzsonnás dobozka, a dezodor és néhány irat tökéletesen elfér a szebb napokat látott papírszatyorban, de milyen áron? Az egész annyira bután jön ki; mert az tiszta sor, hogy a nap végére bezsákmányolt holmik nem mindig férnek el a válltáskában, de itt más a helyzet, a papírszatyor a koncepció része, bejáratott darab, látszik rajta, hogy nem először teszi meg az otthon-munka-otthon utat.
De miért? Miért jobb kisebb táskával és szatyrokkal járni, mintsem venni egy nagyobb táskát, amibe kényelmesen elférünk? Miért gondolják azt, hogy egy nejlonszatyor nem rondít bele az elegáns összképbe? Csak én lennék szatyorfóbiás? A kérdések egyre csak gyűlnek, közben a hazaút alatt azt figyelem, hogy a zacskózás nemcsak egy bizonyos generációra jellemző. A nyolcvanas években hódítottak a Quelle-katalógus egyik oldalával díszített „nyugatnémet” zacskók, amelyeket a tartósság kedvéért egymásba húzva hordtak, egészen addig, amíg a kopott fül meg nem adta magát. Ezeknek a szatyroknak a modern kori változata a vastagabb füles, 40 forintért vásárolható bevásárló-központi zacsi, ami legalább annyira visszataszító látvány, mint a katalógusos megoldás, és egyértelműen a 40-50 éves korosztályra jellemző. A húsz év körüli csajok kedvence a Mango vagy a Zara által legyártott papírzacsi, ami az első esős nap után elkezd szétmállani, ráadásul itt-ott még ki is szakad. Aztán ott vannak a topkategóriás zacsizók, akik Chanel, Gucci vagy egyéb menőnek hitt reklámhordozóval próbálják sugallni: igen, én megengedhetem magamnak – ők persze nem tudják, hogy inkább lesznek nevetségesek, mintsem trendik.
A zacsimánia tehát él és virul, sőt a cégek igyekeznek olyan zacskót gyártani, amelyet büszkén – ingyen szendvicsemberként – hord magával tulajdonosa, mi, magyarok pedig cipeljük is rendületlenül. Pedig a megoldás egyszerű lenne, venni egy-két különböző színű, a táskáinkhoz passzoló jó minőségű zacskót, amibe pakolhatunk bátran, pont úgy, ahogy más nyugati országokban is teszik. Sőt az sem gond, ha kicsit nagyobb táskában gondolkodunk, és a zacskózást egyszerűen kiiktatjuk az életünkből. Te hogy oldod meg a zacskó/táska kontra cucc kérdést?
