Szereted a sört? Jó, oké, hülye kérdés volt, mindegy. Szóval képzeld azt, hogy felbontanak neked egy üveggel az ország egyik legjobb kézműves IPA-jából, amit te szépen magad elé teszel, majd hatvan percen keresztül nézed. Néha megfogod, felemeled, átteszed az egyik kezedből a másikba, bele-beleszagolsz, közben figyelsz a légzésedre, hagyod, hogy áramoljon a chi.
Nem iszol.
És még élvezed is.
Fotók: Neményi Márton
Nagyjából ez történt a Krak’n Town sörözőben, ahol ezekben a hetekben Csige Bogi edző honosítja meg éppen a sörjóga nálunk boldogabb országokban méltán népszerű sportműfaját, szerda este második alkalommal. (Az elsőről Orosz Zoltán írt zavarba ejtően részletes, ám nagyszerű gonzó tudósítást a 24.hu hasábjain, akit érdekel az elméleti-történeti kontextus, kezdje itt!)
A sörjóga egyébként, ahogy a neve és az ilyen órákon készült YouTube-videók sugallják, elvileg vicces, jógával egybekötött ivós játék, félig-meddig jógaparódia, ilyesmire számítottam én is. Hatalmasat tévedtem. (Nem csalódtam, csak tévedtem.) Bogi ugyanis véresen komolyan, szakmai és spirituális kihívásként értelmezte a feladatot, ez az első öt percben kiderült.
A magyar sörjóga tehát nem vicc. Nem ászanákkal és pránájámával megcsavart ivászat, nem poénos csapatépítő feladat, még csak nem is hagyományos jógaóra, hanem mise. A matrac az oltár, a nullaharminchármas Balaton17 a Buddha-szobor, a Krak’n Town pincéje bizarr steampunk templom, a részt vevők pedig lelkes, aszkéta hívek, akik minél közelebb kerülnek a sörhöz, annál távolabb érzik magukat tőle.
Fejünk felett a négyeshatos, ha elhalad, törmelék és téglapor hull az izzadt homlokokra, észre sem vesszük, mert Bogi közben olyanokat mond, hogy
„…és most alázattal borulj le a sör elé, a lábak mozdulatlanok, a kar egyenes, kilégzel, lassan felemeled, azokra a növényekre és emberekre gondolsz, akik mindezt létrehozták, akiknek ezt az ízt és ezt az estét köszönheted.”
„Elvicceskedni semmiképpen sem akartam. Persze, megnéztem én is a YouTube-on, hogy csinálják külföldön, figyeltem, mennyit isznak közben, hülyét is kaptam” – ezt pedig már nekem meséli az óra után. A tanítványok most csak az óra legvégén ihattak. „Lehet, hogy érdemes lenne közben is beiktatni egy-két kortyot, ezen még gondolkodom, de folyamatosan inni biztos, hogy nem szabad, felborítja az energetikát, nem érzed a gyakorlatokat, úgy kapsz sérvet, hogy észre sem veszed.”
Bogi csak távolról tiszteli a sört, „inni semmit, bort sem, allergiás vagyok, nem szabad”. Nem a berúgás és a berúgatás érdekli, hanem a spirituális történet. „Van gyakorlatom az ételmeditációban, onnan hoztam a motívumokat.”
„Ételmeditáció, igen. Tudod, az az, amikor például egy órán keresztül ismerkedsz egy szem áfonyával.”
Hatvan percig tartják a szemkontaktust az üveggel, mire végre belekortyolhatnak. Addigra szobameleg a nedű, bár ez senkit sem érdekel, a jó sör húsz fokosan is jó sör, márpedig ez jó sör. „Azt szeretném, hogy tartsd a szádban a kortyot, ízleld, hagyd, hogy átjárja a tested, ismerkedj vele. Ne nyeld le.” Ez az első és az utolsó instrukció, amit senki sem teljesít.
